Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 4-5. szám - A középeurópai népek önrendelkezési joga. Befejező közlemény

MAGYAR KÜLPOLITIKA r A középeurópai népek önrendelkezési joga Irta: HORVÁTH JENŐ egyetemi tanár Y— Befejező közlemény — Az a gondolat, hogy a Dunamedencében federativ alakulatokat hozzanak létre, nem uj. A kérdésnek a múltban tőként az volt az akadálya, hogy a régi osztrák birodalom különböző jellegű teriileteken egységes belvett, túlzottan centraliszlikus politikát folytatott. Hiába mondjuk mi azt, hogy a régi bécsi kormányzat a magyar nemzeti mozgalom hátraszorilásával Magyarország nemzetiségeinek kedvezett, mert ez a beállítás a ma ismert források világa mellett már nem felel meg a valóságnak. Ma már a valóság igaz sziliében akkor áll előttünk, hogy Bécs körül 1526 óta olyan birodalom alakult, amely a korabeli abszolút rendszerek után indulva Közép-Európa egész területe fölött korlátlan hatalomra tört és a fennálló keretek erőszakos megbon fásával a népektől és azoknak természetes és történelmi fejlődésétől függetlenül merőben uj politikai konstrukciót igyekezett felépíteni. Ez a konstrukció akkor vált észrevehetővé, amikor 1437-ben Habsburg Albert, Ausztria hercege, a magyar és cseh királyi koronák birtokába jutott. Az a két évtized, amely alatt ennek a három országnak közös uralkodója volt, még a rendek és nem az uralkodó hatalmát mutatta ' erősebbnek. (1437—1457). Mikor az 1526-iki mohácsi csatában Csehország és Magyarország királya elesett, II. Lajos hátramaradt özvegyének fivére, Habsburg Ferdinánd főherceg, Ausztria hercege, mindhárom országnak birtokába került, a Habsburgok azonban egy évszázadon át nem tudtak megbirkózni a rendi ellenállással. Annyira nem, hogy 1 (520-ban Ausztria, Csehország és Magyarország rendjei ragadták magukhoz a vezetést és hadat üzentek annak a központi hatalomnak, amely Bécsben a három ország rendjeitől független kormányzat berendezkedésére törekedett. Ebben a kritikus pillanatban a harc Bécs javára dőlt cl. Az 1620-iki prágai csatát Ausztria főhercege nyerte meg, aki azután karddal vágta szél az 14.57 óla oly gyakran felmerült együttműködési Ausztria, Csehország és Magyarország rendjei között. Hogy ez az együttműködés mennyiben volt vagy lett volna federativ jellegű, annak vizsgálata túllépné jelen tanulmány kereteit. Mindössze azt állapithatjuk meg, hogy a három ország között a kapcsolatnak uj alakja került felszínre, amelyben a bécsi kormányzat az 1620-iki győzelem eredményekén! mindhárom ország rendjei fölött korlátlan hatalomra törekedett. Az a körülmény, hogy az európai háború fordulatait nem tudták tartósan értékesíteni, ennek útjából minden akadályt elhárított, így történt, hogy amikor az 1648-iki vesztfáliai békeszerződés a Habsburgokat régi családi birtokaiktól megfosztotta, hatalmuk súlypontját a Rajna mellől a Duna mellé helyezték ál és ott kezdték rnefc egy uj hatalom kiépítését. A török halálom hátraszoritása és Magyarország felszabadítása nagy kiterjedésű területek birtokába segítette a Habsburgokat. Spanyolország elvesztése után minden figyelmüket ennek a dunai hatalom kiépítésének szentelték. A kínálkozó lehetőségeket kihasználva is kénytelenek voltak azonban különbséget lenni azon országok között, amelyek a Német Birodalomhoz tartoztak és azok között, amelyek Németországgal sohasem voltak államjogi kapcsolatban. így kellett megtartaniok a különbségei az egyik oldalon a német államhoz tartozó Ausztria és Csehország, a másikon Magvarország között, aminthogy ez a különbség lépten-nyomon okmányszerűen kimutatható és bizonyítható. Ha tehát a Habsburgok a Duna körül alakított birodalmukat meg akarták tartani, akkor nem folytathattak tisztán német politikát, aminthogy Bismarck 1866-ban éppen azért taszította ki őket a Német Birodalomból, mert a Habsburg-birodalom szerinte nem volt német államnak lek inthető. így történt, hogy a Habsburgok 1867-ben Ausztriából, Csehországból és Magyarországból egy a Német Birodalomtól független hatalmat alapítottak. Mi sem volna természetesebb, mint hogy ha Ferenc József 1866 után olyan birodalmat alapított volna, amely a három ország természetének megfelel. Bécsben azonban mindvégig abban a téves felfogás ban éltek, hogy a hatalom és erő nem a belső szerkezet biztonságától, hanem a terület nagyságától függ. így történt, hogy Ausztria—Magyarország a különböző területek konglomerátuma volt és hogy ellenére uj területek szerzésével foglalkozott. Az 1867-ben létrejött kiegyezés elfogadható megállapodást létesített ugyan Ausztria és Magyarország között, ezt azonban ki kell egészítenünk azzal, hogy amíg a magyar állam történelmileg kialakult, szabatosan meghatározott és egybetartozó, a történelmi fejdődéstől egybeöntött területekből és lakos ságból állott, addig Ausztria elnevezés alatt különböző időkben megszerzett, különböző idegen politikai alakulatokból kihasított és különböző jellegű területeket kell értenünk. Mindenesetre hozzá kell tennünk azt, miszerint mindezek a különböző területek az osztrák császárság tartozékai voltak, amely mint ilyen kötötte meg a kiegyezést a történelmi magyar állammal. Azt sem vonhatjuk kétségbe, amit a csehek állítani szoktak, hogy ők a maguk részéről nem találták meg számításaikat az 1867-iki kiegyezésben. De ha valóban így ál a dolog, akkor kétségtelen, hogy ezzel a panaszukkal nem Magyarország ellen kellett fordulniok, hanem Ausztria ellen, amely Csehországot 1620-ban nem Magyarországba kebelezte be, hanem Ausztriába. Miután Ausztria és Csehország egyformán a Német Birodalom fejedelemségei voltak, nyugodtan azl mondhatnánk, hogy itt a német állam két tartománya között volt ellentét, amelyben a Németország hoz sohasem tartozó Magyarország bele nem avatkozhatott, aminthogy az osztrák—cseh-kérdésbe sem be nem avatkozott, sem pedig abban hivatalosan semmiféle állást nem foglalt el. Az a feltevés, hogy az 1871-ben célzott osztrák—cseh kiegyezést a magyar kormány hiúsította meg, puszta ráfogás, amelyet a vonatkozó államiratok megcáfolnak. Ausztria és Csehország 1866-ban együtt vállak ki a Német Birodalomból, amelyhez addig bosszú századokon át tartoztak, tehát az 1867-iki kiegyezés is voltaképpen a Németországhoz tartozott és Németországhoz nem tartozott államok és teriilelek között történt. Ezen államok és területek a bécsi kormányzat korlátlan rendelkezése alall Osztrák Császárság elnevezés alatt voltak ismeretesek, Magyarország tehát kétségtelenül semmi hibát nem követeti el akkor, amikor az Osztrák Császársággal és nem annak egyes bekebelezett tartományaival kötötte meg az 1867-iki kiegyezést.