Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 4-5. szám - A középeurópai népek önrendelkezési joga. Befejező közlemény

MAGYAR KÜLPOLITIKA Már az elmondottakból is következik tehát az, hogy a csehek 1918 elő ti legfeljebb azér) haragudhattak a magyarokra, meri ezek sohasem tartoztak a Nemei Birodalomhoz, seiü pedig Ausztriába nem voltak bekébelezve, hanem századokon ál mindig biztosítani tudták önállóságukat azzal a bécsi kormányzattal szemben, amely Csehországot is kormányozta. Csehország német választófejedelemség volt és Ausztria hercegei azért igyekeztek a/l maguk részére biztosítani, hogy a német császári trón megszerzésében minél nagyobb sulival rendéikéshessenek. Kétségtelen tehát, hogy ha 18(>7 után is maradi.tk olyan kérdések, amelyek rendezésre vártak, ilyenek nem Csehország és Magyarország, hanem Csehország és Ausztria vagy pedig Ausztria és Magyarország között maradhattak. Mikor a esetiek iállák azt, hogy az általuk függőben maradt kérdéseknek az Ausztria és Csehország között 1620. óla fennálló közjogi viszony revíziójának — rendezéséi Magyarországtól nem szorgalmazhatják, Ausztriától viszont nem remélhetik, akkor sem arra gondoltak, hogy a bé< si kormánnyal szem ben az ausztriai, csehországi és magyarországi közvéleményt állítsák szembe, ami a rendiség elmúlása ellenére sem látszott, bizonyos körülmények és lói mák között, lehetetlennek, hanem 1868-ban az osztrák kormány megkerülésével III. Napóleon császár utján Franciaországhoz, 1878 után pedig a cár utján Oroszországhoz. tehát mindkét esetben egy külső hatalomhoz folyamodtak. Ez a folyamodás a vonatkozó államiratok tanúsága szerint azt célozta, hogy a külső hatalmak változtassák meg annak a koimányzatnak a politikáját, amely Csehországban az osztrák alkotmány szerint rendelkezik és hogy ez a külső hatalomnak az osztrák kormányzattal való szembeállításával eszközöltessek. Ugyanez a gondolat állapitható meg egyébként az elkövetkező eseményekből is. mert amikor a monarchia 1915-ben a háborút a csehektől segítségül hivolt Franciaország gal és Oroszországgá! szemben elveszíteni látszott, akkor a csehek már kész programmal állottak elő és a bécsinél megfelelőbb középeurópai konstrukció megalkotására vállalkoztak. A legsúlyosabb hiba, mit Bécsben elkövettek, talán mégsem az volt, hogy Ausztria és Csehország államjogi viszonya 1807 után is rendezetlenül maradt, hanem az, hogy a kizárólagosan a fejedelmi hatásköi keretén belül maradt egyes császári hatóságok térképein sem az 18(>7-ikí kiegyezéstől előirt határvona lat nem vonták meg Ausztria és Magyarország között, de semmiféle más határvonalai nem ismerlek, mint azl. amely a Habsburgok birodalmát a külső hatalmaktól elkülönítette. Conrad báró vezérkari főnök hivatalában egyedül és kizárólag a Habsburg-biroda lom külső határvonalait ismerték és vették figyelembe. Mi több, annak változásai közöli azt is számításba vették, hogy Szerbia és Románia esetleg szin tén a Habsburgok birodalmához lógnak csatlakozni. Egyelőre azt vizsgálták, hogyan befolyásolhatják ezt a határvonalat a szomszédos hatalmak. Németország felé mindeneseire tartós szövetség tette biztosabbá és erősebbé, Itália felé a szövetség ellenére olasz irredenta mozgalmak voltak észlelhetők és Conrad tábornok minden igyekezetével azon volt, hogyan lehetne az olasz határt minél jobban megerősíteni. Ezért építette ki a tiroli erődrnüveket és számolt azzal, hogy Itáliával háború nem lesz. Azzal, hogy egy olasz háború gondolatának Magyarországon senki sem barátja, nem törődött, mert a német hátvédre támaszkodva Magyarország ellen is készen lai töt! egy haditervet. A Halkán felé uj utakat keresett, melyeket Oroszország megzavarhatott ugyan, de a német bálvéd Itália és Románia szövetségével kom binálva Oroszországgal szemben biztos hátvédet látszott nyújtani. Ebben a megnyugvást igérő helyzetben érte Conrad tábornokul a világháború, amely a/. ( gész monarchiát megsemmisítette. A bécsi kormányzat centralisztikus politikája ellen már a mull század 60-as éveiben megindult a támadás azok részéről, akik ugy vélték, hogy az osztrák centralisták politikája elhibázott és jobb lenne a centralizmus beívelt a federalizmus uljára lépni. Nemcsak Ausztria és Csehország, hanem Ausztria és Magyarország közölt is megindult egy csendes vita és mérkőzés, sől egy harmadik frontot is megállapíthatunk az osztrák centralizmus és ellenfelei között, amely fronl mindeddig elkerülte a figyelmet. Pedig a magyar parlamenti ellenzék 18(>7. óta változatlan erővel küzdött és ehhez a fronthoz később a magvai kormány is csatlakozott, sőt éppen Tisza István grót miniszterelnök leli annak zászlóvivőjévé. Még senki sem gondolta, bár világosan észrevehető, hogy ezzel a magyar kormány álláspontja is módosult, mert az osztrák centralizmussal szembefordulva nem zárkózott el olyan esetleges változásuk elől. amelyek a/ 1867-ben megalkotón monarchia belső szerkezetét i népek jogos igényeinek fokozottabb kielégítésével voltak hivatva megszilárdítani. Ma már kétségtelennek látszik, hogy a monarchia sorsa is azon fordult meg, vájjon a centralizmus fenntartásával szembeszáll-e mindazokkal, akik a bécsi kormánnyal szembekerültek, vagy pedig a centralisták hatalmi politikáját feladva inkább a népek érdekeihez közeledik és szélesebb alapon helyezi el a monarchia biztonságát. A román Popovici Aurél 1006-ban és a cseh Benes Edvárd 19<)8-ban azért követelték a tartományi autonómiái, hogy a monarchia belső alapjait megingassák. Habsburg Károly pedig azért adta fel az osztrák centralizmus!, hogy a veszélyt megelőzze és birodalmát biztosítsa. Lloyd George emlékirataiból kitűnik. miszerint 1917-ben ugyanezt az átalakulást követelték a monarchiától Wilson északamerikai elnök és a brit kormány is, tehát egyrészt a monarchiát megtartani, másrészt azt a kor követelményeinek megfelelően átalakítani és a jövőre biztosítani törekedtek. Ugyanez a cél vezette a monarchia kormányát is akk u-, amikor az osztrák császár 1918 októbei 16-iki manifesztuma megjelent, ez viszont magábanvéve is elég súlyos bizonyítékot képez arra vonatkozólag, miszerint megvolt benne a szái.dék arra, hogy az osztrák—cseh és egyéb viszonylatok rendezését eszközölje. Ha mindez igv történt, akkor viszont a dunai népek történelmi fejlődésével és jogos követelményeivel, a természetes evolúcióval való nyílt szembehelyezkedés az a politika, mely a monarchia romjain centralista államokat alakított, amelyeknek kormányai a bekebelezett millióknak olyan hangú pana szára nyújtanak alkalmat, amilyen panaszok a szolgaság intézményének Európa szi\ébe való behurcolását bizonyítják. Ezeknek a panaszuknak azonban egyéb fontossága is megállapítható, mert nyílt szembehelyezkedés azokkal a megállapodásokkal is, amelyeken Európa békéje és békeszerződései nyugodnak. Nagyon nehéz a genfi Népszövetséget védelmezni akkor, ha ügyes taktikával e tarthatatlan állapotok