Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)
1937 / 11. szám - Horthy Miklós és a magyar nemzet - A revizió hangja
MAGYAR KÜLPOLITIKA propagandát, amikor ilyen, vagy olyan tárgyalások folynak itt, vagy amott. 31inő képmutatás! Egy nemzet, legyen bár számára kevés, vagy sok, míg megérdemli a nemzet méltóságát, nem nyugodhatik bele sem vérei, sem lelkével és vérével megszentelt földje elszakításába. Olyan mozgalom, melynek nincs szüntelen és folytonos dagálya, már meg is szűnt. Az indulat, mely parancsszóra megjuhászodik, nem indulat, . tehát fölindító ereje nincs. Vannak politikai indulatok, melyeknek szabályozása egyenlő a nemzet eszményeinek cserbenhagy ásával. Senki, aki a magyar sorsért felelős, nem intheti csöndességre azt az indulatot, mely a nemzet teljességét a teljes hivatás, jövő és végzet nevében követeli. A magyar revíziós indulatnak köszönhető máris a magyar nemzeti hivatás öntudatának teljessége. A, villámcsapás, mikor nemzeti egységünket szétrombolta, vészes fényében egyúttal megmutatta isteni és kötelező hivatásunkat, melyhez ragaszkodnunk kell. A revízió nem földért, nem hatalomért, hanem ezért a. hivatásért, ezért a végzetért folyik. . Nekünk küldetésünk van. Nekünk, magyaroknak, lennünk kell és itt kell lennünk a régi, ezeréves haza teljességében. Ez nemzeti tízparancsolatunk elseje. Ezért kell élnünk-halnunk. Ezt kell homlokunkon, szívünkön hordoznunk, házunk kapujára függesztenünk. Ezt nem szabad soha felednünk. Ez nemzeti hitünk alapja, kezdete és vége. Azok, akik könnyebbnek látják a nemzeti életet nagy feladatok kitűzése nélkül s akik könnyen belenyugodnak nemzetük lealacsonyítasába s azt mondják: nem kergethetünk álmokat, hanem »reális« politikát kell folytatnunk, — a nemzet igazi veszedelmei. -Még ha rövidlátásukban jóhiszeműek is, magát áz élő kút fejét mérgezik meg, elveszik a .nemzet hitét-lelkét, hogy némi tengődésre módot adhassanak neki. Nem! Meg kell mondanunk, hogy a magyarságnak nemcsak célja, hanem egyetlen igazolása is • csak teljessége. Nekünk teljeseknek kell lennünk, hogy Istentől kijelölt feladatunkat Istentől kijelölt helyünkön véghez vihessük. Nekünk nem kell a puszta kenyér, ha nem zárja magába az Igét. Mi nem kenyérpusztítók akarunk lenni Európában, hanem a kultúrában rejlő isteni erő hordozói. • • Jaj annak, aki a nemzet vezetője lévén, nem lát magas célt maga és nemzete előtt. A nemzetnek nem kétesértelmű reálpolitikára,, hanem magasra törő eszményekre van szüksége. A mindennap gondja nem pótolhatja és nem ..teheti fölöslegessé ezeket az eszményeket. A hamis próféták által hirdetett reálpolitika csak fa vezérlő eszmék hiányát jelenti;, bukdácsolást a napi események rögein és barázdáin. . Az igazi reálpolitika mögött, ha már olyan nagyra tartják és ragaszkodnak hozzá, — nagy és valódi eszményi politikának kell feszülnie. Még egyetlen nemzet sem boldogult és vált naggyá azzal, hogy pontosan megállapították a kiviteli illetékeket, kedvezményeket, . adókulcsokat és közlekedési rendeleteket. A nemzetnek elsősorban azt kell tudnia, miért él? Minden nemzet Isten választott népe, egy bizonyos feladatra kiküldötten. Minden nemzetnek kell hitének, végzetének, filozófiájának és ennek megfelelően törhetetlen akaratának és irányának lennie. E cél sugallása, megmutatása, feltárása!, e cél felé való terelés és nem a reálpolitikának elnevezett apró, céltalan pepecselés az igazi nemzeti politikus és nemzeti politika feladata. E cél, lássék bármi álomszerűnek, a nemzeti nagyság igazi alapja. Hogy nagyok lehessünk, előbb naggyá kell álmodnunk magunkat. Minden nagyság belülről és nem pusztán külső véletlenségből keletkezik. Álmodjuk nagygyá magunkat: ez minden politikai lét és így elsősorban a magyar revízió első parancsolata is. Valóban," ez minden, csak nem reálpolitika. De nem is akarunk a ^reálpolitikai száraz szérűjén tipródni. Nem csináltak reálpolitikát a szétszaggatott Lengyelország száműzöttjei, akik a múlt századbeli Európát nyugtalanították, hogy — mint írták, — »Európa fiatalsága menjen meghalni a lengyel mocsarakért«. Nem csinált reálpolitikát Szerbia, amikor egész állama nem jelentett többet Korfu szigetén a mai jelképes Hargita székely községnél. S Olaszországnak nem a múlt század hivatalos reálpolitikája, hanem a népi-, nemzeti irredenta romantikus politika hozott fényt, dicsőséget és vetette meg a mai olasz világfbirodalom alapjait. Komantikus volt Hitler politikája is a hivatalos reálpolitikával szemben és Németország — mégis ettől a romantikus álomtól nyerte vissza ereje teljességét, jelen és jövendő dicsőségét. Akik a magyar álmot dőreségnek, a reális politikához nem illőnek mondják, azok a nemzetet, jövőjét és erkölcsi létét szárítják el. Akik csak úgynevezett reálpolitikát űznek, nem tesznek mást, mint életben tartanak olyan embertömeget, melyet erkölcsi és történelmi hivatásától fosztottak meg. Micsoda ambíció az, amely ilyen embertömeget akar etetni és éltetni? Mily jogcímen követeli neki a jövendőt? A jövendő csak azt illeti meg, amiben eszme lakik. Nem veszik észre, hogy a jó értelemben vett reálpolitikának is az eszményi politika a legnagyobb ereje? Még álmodni sem lehetett a német gyarmatok visszaadásáról, még Németország alig lábadozott halálos sebeiből, amikor tömegesen jelentek meg könyvek, melyek az egykori német gyarmatokat ismertették és a német nemzet számára visszakövetelték.