Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 10. szám - A német-lengyel kisebbségi megegyezés

MAGYAR KÜLPOLITIKA 9 A német-lengyel kisebbségi megegyezés Irta: dr. Szollár István Az államközi kisebbségi jog alakulásának új állomását jelenti a német és a lengyel kormány által november 5-én egyidejűleg kibocsátott azonos szövegű nyilatkozat. Ez a kisebbségekkel való bánásmódot illetően megállapítja azokat az elveket, amelyek a Németország és Lengyelország közötti jószomszédi viszony megerősítése érdekében követendők. Mint ismeretes, a világháború után feltámadt Lengyelországnak határai közé jelentős számú nemzeti kisebbség jutott. Ezek jogainak a biztosítására Lengyelország magát a Szövetséges és Társult Főhatalmakkal 1919. június 28-án kötött versaillesi szerződésben kötelezte. A versaillesi szerződés alapján megtartott felső-sziléziai népszavazás következményeképp3n Lengyelország még más kisebbségvédelmi kötelezettséget is vállalt. A népszavazás megtörténte után ugyanis a Szövetséges és Társult Főhatalmak képviselőiből alakult Legfelsőbb Tanács '(Nagykövetek Tanácsa) felhívta az érdekelt Lengyelországot és Németországot, hogy a felsősziléziai kérdésre vonatkozólag külön egyezményt kössenek. Az így létrejött genfi egyezmény (1922. május 15.) harmadik része anyagi kisebbségi jogi vonatkozásban is — az általános kisebbségi szabályok részletes kifejtésével — főként azonban alaki vonatkozásban -— a kisebbségi panaszok lokális, speciális elintézésének lehetővé tételével és azzal, hogy az érdekelt kisebbség által beadott panaszt a Nemzetek Szövetségének Tanácsa feltétlenül köteles tárgyalás alá venni — nagy haladást jelentett a kisebbségi jog fejlődésében. Az egyezmény kizárólag a népszavazási területre korlátozva és csak 15 évi átmeneti időre köttetett. A genfi egyezmény 1937. július 15-én lejárt és a két állam nem hosszabbította meg. A németországi, mintegy másfélszázezer lelket kitevő lengyel kisebbség ezzel jogvédelem nélkül maradt, mert Németországgal külön kisebbségi szerződést a Szövetséges és Társult Főhatalmak nem kötöttek. A versaillesi szerződést nem nagy tiszteletben tartó Lengyelország egy milliót meghaladó német kisebbségének a helyzete is nehézzé vált, ha nem is jogilag, de ténylegesen. A kisebbségi kérdés ily módon előállott rendezetlensége — amint azt a nov. 5. előtti események igazolták — a két állam között a legnagyobb veszélyt rejtő problémává lett és félő volt, hogy Lengyelország és Németország viszonyában csak romlást hozhat. Ennek a belátása eredményezte a nov. 5-iki két egybehangzó kisebbségi nyilatkozatot. A német és a lengyel kormány barátságos szellemben megvizsgálta a lengyelországi német és a németországi lengyel kisebbség helyzetét. Egyöntetű meggyőződésük, hogy a kisebbségekkel való bánásmódnak nagy jelentősége van a Németország és Lengyelország" közötti jószomszédi viszony további fejlődésére. Mindkét állam szuverénátásának keretén belül irányadónak tekinti a következő alapelveket a nevezett kisebbségekkel való bánásmódot illetőleg: 1. A német és a lengyel népiség kölcsönös tiszteletben tartása magától megtilt minden olyan kísérletet, melynek célja a kisebbségek erőszakos asszimilálása, a kisebbséghez való tartozás kérdésessé tétele, vagy a kisebbséghez való tartozás bevallásának megakadályozása. Különösképpen nem fognak a kisebbségek fiatalságára sem nyomást gyakorolni, hogy őket a kisebbségükhöz való tartozástól elidegenítsék. 2. A kisebbséghez tartozóknak joguk van ahhoz, hogy úgy szóban, mint írásban nyelvüket szabadon használhassák, a magán- és hivatalos érintkezésben, a sajtóban és a nyilvános gyűléseken. A kisebbséghez tartozókat anyanyelvüknek és népiségük szokásainak használata tekintetében sem a nyilvános, sem a magánéletben hátrány nem érheti. 3. A kisebbségekhez tartozók részére biztosíttatik a jog ahhoz, hogy úgy kulturális, mint gazdasági téren egyesületekbe tömörüljenek. 4. A kisebbség anyanyelvén iskolákat tarthat fenn és létesíthet. Egyházi téren a kisebbséghez tartozók jogot kapnak ahhoz, hogy vallási életüket anyanyelvükön gyakorolhassák és jogot kapnak az egyházi szervezkedésre. A hitvallás terén a létező viszonyok és a jótékonysági tevékenység menmentes lesz a beavatkozástól. 5. A kisebbséghez tartozókat nem szabad a kisebbséghez való tartozandóságuk miatt pályaválasztásukban, vagy hivatásuk gyalásában, avagy gazdasági tevékenységükben sem akadályozni, sem háttérbe szorítani. Gazdasági téren ugyanolyan jogaik vannak, mint a többségi nemzethez tartozóknak, különösképpen ingatlanok birtoklása vagy megszerzése tekintetében. A jelzett alapelvek semmiképpen nem érintik a kisebbséghez tartozóknak azt a kötelességét, hogy a legteljesebb loyalítással viseltessenek az állam iránt, amelyhez tartoznak. Ezek az elvek abból a törekvésből állapíttattak meg, hogy a kisebbség számára a jogos létviszonyokat és az államalkotó nemzettel való harmonikus együttélést biztosítsák, ami hozzá fog járulni a Németország és Lengyelország közötti jószomszédi viszony további erősödéséhez. A nyilatkozat behatóbb tárgyalásába nem bocsátkozunk1, röviden azonban rá kívánunk mutatni a nyilatkozat jelentőségére. Mindenekelőtt szembetűnő az, hogy a német—lengyel kisebbségi nyilatkozattal a kisebbségi jogok forrásait képező deklarációk ú] alakja áll előttünk. A kisebbségek jogait eddig formális szerződések és deklarációk biztosították. Az eddigi deklarációkat a Nemzetek Szövetségének a Tanácsa előtt tették egyes államok a Nemzetek Szövetségébe való felvételükkor. Bennük nemzetközi jogi kötelezettséget vállaltak a kisebbségi szerződésekben megállapított, általános elveknek megfelelő intézkedések megtételére és