Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 9. szám - Seton-Watson és a horvát kérdés

MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Seton-Watson és a horvát kérdés Irta: PROKOPY IMRE Azon „előkelő idegenek" között, akik még a béke éveiben, de különösen a világháború alatt és a békekonferencia során a jugoszláv eszme, vagyis a szerbek, horvátok és szlovének egy közös államba való egyesülésének tudatos szószólói és mindvégig következetes elöharcosai voltak, kétségtelenül Seton-Watson játszotta a főszerepet. Csakhogy ő egészen máskép képzelte el ennek az eszmének a megvalósulását, mint ahogy ez tényleg bekövetkezett. Az ő elgondolása szerint a bárom délszláv nép egyesülésének a nemzetiségi és az önrendelkezési elv szerint a teljes egyenjogúság alapján, minden hegemoniális törekvés kikapcsolásával és a bárom nép nemzeti jellegének megóvása mellett kellett volna megtörténnie, nem pedig ugy, ahogy az az 1917 június 20-án kelt korfui deklarációban lefektetett alapelvek kijátszásával és az abban szerb részről vállalt kötelezettségek megszegésével a horvát és szlovén képviselők nagy többségének az alkotmányozó nemzegyülésből való kivonulása után és ezek tiltakozása ellenére az 1921 junijs 28-án fondorlatosan és vesztegetési praktikák segitségével megszavaztatott u. n. vidovdani alkotmányban testet öltött. A továbbiakban Seton-Watson csalódottságát még fokozták az uj királyságban egyre nagyobb erővel duló belviszályok, melyek 1928 június 20-án az emlékezetes skupstinai gyilkos merényletben csúcsosodtak és ezzel a szerbség és horvátság közötti ellentétet szinte áthidalhatatlanná tették. Betetőzte végül a jugoszláv államegység e lelkes utegyensetőjének kiábrándulását az 1929 januárius 6-án bevezetett diktatúra, ami olyan hatással volt rá, hogy attól kezdve egészen 1930 őszéig beszüntette jugoszláviai látogatásait. A jugoszláv kérdés azonban állandóan foglalkoztatta Seton-Watson-t. s hogy az ezirányu érdeklődés a sok csalódás ellenére sem csappant meg, mutatja a többi közt a „The Slavonic and East European Review" egyik legutóbbi számában ...Jugoslavia and the Croat Problem" cimmel megjelent tanulmánya is, melynek rendkívül éles, de több szempontból igen találó megállapításai bizonyára sokfelé élénk feltűnést keltettek. Ebben a tanulmányszerü cikkéljen Seton-Watson az 1936 őszén Jugoszláviában tett látogatásakor vezető horvát és szerb politikusokkal folytatott tárgyalásai és helyszínen szerzett tapasztalatai alapján valóságos tervezetet ad a szerb-horvát kérdés egyezményes megoldására, mely szerinte a jugoszláv bel- és külpolitika tulajdonképpeni sarkpontja, s melynek megnyugtató megoldása nélkül háborús összeütközés esetén sok horvát, söt komoly szerb politikus véleménye szerint .,a jugoszláv hadseregre mint támadásra képes haderőre aligha lehetne számítani." („The Jugoslav army could hardly be relied upon as an offensive instrument"). A szerb-horvát viszály kiegyenlítésének szerinte azonban legkésőbb még ez év folyamán kellene megtörténnie, mert — s itt alighanem elveti a sulykot — 1938-ban ez már késő lenne. A horvátok passzív ellenállásának megtörésére bevezetett diktaturás rendszer az egész vonalon csődöt mondott, mert a horvátok ma erősebbek és egységesebbek, mint bármikor azelőtt. Kellő nyomatékkal mutat rá arra a már közismert tényre, hogy a horvátság legalább 90%-a megbonthatatlan egységben áll Macek mögött, söt zagrebi vélemény szerint, melyet Seton-Watson is osztani látszik, a Vojvodina lakosságának többsége is Macek táborához tartozik. Ez az állítás nem fedi ugyan a valóságot, de azért tény, hogy az 1935. évi képviselőválasztásoknál Macek listájára ezen a Magyarországtői elszakított területen is aránylag igen sok szavazatot adtak le, ami általános feltűnést és kormánykörökben felette kellemetlen meglepetést keltett. A folytonos tétovázás és felemás rendszabályok ideje — folytatja Seton-Watson — már lejárt. .4 horvátok- — s ez az őszinte beismerés a Seton-Watson állal is szakadatlanul, de nem elfogultság nélkül támadott magyar politika fényes igazolása — az 1918. évi változásnál csak vesztettek, s igy érthető, hogy minden igyekezetük elvesztett, helyesebben: elkobzott önkormányzatuk visszaszerzésére irányul. Ha tehát Stojadinovic miniszterelnök, akit a régi radikálispárt legtehetségesebb szakadárának nevez, s akiről megállapítja, hogy nincs mögötte senki a régensség támogatásán, a bürokrácia kényszerszavazatain és a mindenkori kormány előtt meghunyászkodó lesipuskások táborán kívül, mint a jugoszláv egység igazi megalkotója és a dinasztia helyzetének megszilárditója akar a történelem Panteonjába bevonulni, akkor mindenekelőtt a szerb-horvát kérdést kell véglegesen megoldania. Ez már azért is szükséges, mert ha a két nemzet közötti viszonynak immár két évtized óta esedékes rendezése még továbbra is elhalasztódik, vagy ha a közvélemény észreveszi, hogy a belgrádi kormánykörök csak játékot űznek Macekkal és egyáltalán nem gondolnak a vele való reális egyezkedésre, akkor a horvát nép vezetése előbb-utóbb Maceknél jóval radikálisabb és követeléseikben és céljaikban kevésbé mérsékelt és megfontolt elemek kezébe fog kerülni, akikkel még sokkal nehezebben és csak mé^ nagyob áldozatok árán lehetne megegyezést kötni. Amit Seton-Watson a jugoszláv állam fennmaradása és konszolidálódása szempontjából egyenesen sorsdöntő horvát kérdésnek a megoldására javasol: veszedelmesen túlhajtott centralizmusnak szabad föderációvá való átalakítását, az alkotmányos szabadságjogok visszaállítását, az egyenjogúságnak intézményes biztosítását, a földreformnak a kisebbségekre is kiterjedő kiegészítését és nagyszabású szociális reformoknak a megvalósítását, az lényegében nem egyéb, mint a horvát, de magyar és német részről is kezdettől fogva támasztott követelések egy részének tömör összefoglalása. Ha Seton-Watson azonban azt hiszi, hogy az uj területek lakossága, tehát a horvátok részére is általa javasolt „minimális önkormányzattal" a horvát nemzetet ki lehetne engesztelni és ellenállását leszerelni, akkor ebben a feltevésében alaposan téved. A szűkre szabott önkormányzatnak mint megoldási módozatnak az ajánlása egyébként is szöges ellentétben áll az előbb emiitett „szabad föderációra," de különösen az 1931. évi alkotmány elkerülhetetlen megváltoztatására vonatkozó javaslatával, mely alkotmányról Seton-Watson maga is megállapítja, hogy azt „a demokráciának, vagy a nőpképviseletnek egyetlen egy hive sem fogathatja el a jövő alapjául." ( no one who stands upon a programúi either of democracy or of representation can accept this constitution as a hasis for the futurel") Rendkívül érdekes és figyelemreméltó az alkotmány módosításáról szóló fejtegetéseinek az a része, melyben a módosítást ellenzőknek, vagyis elsősorban a nagyszerb eszmét képviselő Jugoszláv Nemzeti Pártnak és a nacionalista szervezeteknek, de magának a kormánynak is azt az érvelését igyekszik megdönteni, hogy a király nagykorúságáig, azaz 1941-ig az alkotmány megváltoztatása szóba sem jöhet. Egészen eredeti, csak kissé komplikált és inkább elméleti, mint gyakorlati jelentőségű az alkotmánymódosítás keresztülvitelére általa javasolt eljárási módozat, melynek szerény véleményünk szerint az az egyik fő hibája, hogy Maréket nemcsak a volt hármas királyság: Horvát-Szlavonország és Dalmácia, hanem egyszersmind a Vojvodina képviselőjeként is a tárgyalás asztalához akarja ültetni. Már pedig tudnia kellene és bizonyára tudja is, hogy a szerbek a Vojvodinát a horvátokkal szemben mindig nebántsvirágnak tekintették és annak tartják most is. Ha tehát a horvátok valaha a Vojvodina nevében is akarnának Belgráddal tárgyalni, ez már eleve és önmagában is a tárgyalások meghiúsulását jelentené. Ilyen tárgyalásra legfeljebb akkor kerülhetne a sor, ha a Vojvodina lakosságának nagy többsége kifejezetten Zágráb mellé állana, amiről azonban a jelenlegi viszonyok között még nem lehet szó. Hogy mennyire a magáénak tekinti Belgrád a Vojvodinát, mutataja az is, hogy a néhány zágrábi közjogász és politikus által ez év tavaszán kidolgozott alkotmánytervezetet, mely az országot széleskörű önkormányzattal felruházandó öt bánságra osztja fel, a belgrádiak csak azért vetették el, mert a tervezet szerint az öt bánság egyike a Vojvodina lenne, melynek a belgrádi körök \éle-