Magyar külpolitika, 1937 (18. évfolyam, 1-11. szám)

1937 / 9. szám - A magyar revízió erkölcse

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR REVÍZIÓS LIGA HIVATALOS LAPJA XVIII. ÉVFOLYAM, 9. SZ. BUDAPEST 1937 A magyar revízió erkölcse A világháború fegyveres küzdelmét befejező békeszerződés a jelenkor legnagyobb és legmélyebb történelmi tévedése. Ez a tévedés szomorúan világítja meg az ember arra való képtelenségét, hogy sorsát bölcsen intézze. Ugy látszik, mintha korunk, teljesen elszakadván a filozófiától, a politikában is a kísérletezésekre vetette volna magát. A természettudományi kísérletezés lázától elkápráztatva és ama ritka helyzet előtt állván, hogy népekkel és országokkal tetszése szerint rendelkezhetik, a békeszerződések bölcseinek kara birodalmakat szaggatott szét, melyeknek még térképét is alig ismerte. A kísérlet együgyűséget csak az a geológiai pusztuláshoz hasonló katasztrófa leplezi el, amely nyomában megindult. Senki sem akarja hinni, hogy ilyen katasztrófát ember keze tudott megindítani. Senki sem akarja hinni, hogy Európa mely csaknem uj Éden kertje volt, most — egyetlen kísérlet nyomán — változott a szenvedések földjévé, melynek levegőjét gyűlölet mérgezi. Ez a kísérletezés, mely népek eleven bőrén folyt, vonta maga után a különböző elméleti államkisérleteket. Az oroszországi bolsevista rémuralom, az államkisérletezés e leggépiesebbje, egyenes leszármazottja a demokrácia elveiért harcoló nyugati hatalmak békepítrancsainak és wilsoni népkisérleteinek. E békeparancsok és a nyomukban támadt államkisérletek komor és sivár börtönné tették Európát. Minden nép az államkisérletezés óriási kockázata és fenyegetése előtt, vagy alatt áll. Azt mondják a párizskörnyéki béke, mely megalázta Európát, immár halott. Nem egyszerre, izenként halt meg. Valóban, egyik pontjáéi másik után vált lehetetlenné. A jóvátételek hét sárkányfeje lehullott. Ma már csak annyira emlékeznek rá, mint arra a sárkányra, melyet Szent György ledöfött. A fegyverkezési tilalmat Németország egyszerűen elvetette. A hatalmas Németország árnyékában és vonzóerejében fekvő Ausztria meg éppen a békeszerződések urainak engedelmével fegyverkezett fel. A békeszerződések három lényeges pontját azonban az elmúlt tizenkilenc esztendő még nem oldotta fel. A területi rendelkezések még megvannak, az elszakított kisebbségek sorsa nem változott és Magyarország fegyvertelensége még folytatása a békeszerződések vészes történelmi kísérleteinek. Ezzel együtt él még az a szellem is, mely a történelmi élveboncolást, Európa és a nyugati művelődés halálos veszedelmét kitalálta és alkalmazta. Mikor Magyarországon a revízió kívánsága életrekelt, az újkori történelem nagy intézői talán csak romantikus óhajtozásnak, lírai epedésnek látták. Akiknek volt érzékük ilyen népies és pásztori disz iránt, némi rokonszenvet érezhették — de ki látott ebben politikai súlyt? Ki látta benne az igazi sárkányölőt? Ki látta benne az uj Európa gonosz szellemének, az állam- és népkisérletezés elvének méltó ellenfelét? A jövő magvát? Ki látta benne az isteni vezetést és azt az emberi alázatot, mely hiányzott a békeszerződések bűvészeiből és uraiból? Ki látta benne a hitet, mely több, nagyobb, különb, mint az elbizakodottság, mely élettelen testként, szabdalni való papirosként kezel népeket és országokat? A revízió hite az az alázatos és misztikus hit, mely népet és hazát élőnek és Isten kezében lévőnek és akaratából keletkezettnek vall. Olyan hit ez, melynek törvénye a remény és a feltámadás. Nincsen közvetlen eszköze, nincs — hála Istennek — természettudományi módszere, mellyel alaptételeit bizonyíthatná. Nem oly emberien egyszerű, nem olyan számitó, nem olyan átlátszó, mint az államkisérletezés gőgös és mohó elbizakodottsága. Ez a hit tudja, hogy sem egy ország, sem egy nép nem hal meg egyetlen csapástól. A revízió hite régi, mint azok az ösztönök, melyek a végtelenséggel érintkeznek. Csaknem olyan régi, mint a világ. Nem Noé volt-e az első revizionista? Nem ő látta-e egyetlen zöldelő olajágban az újjászülető világ isteni igéretét? És az, akit a világ első történelmi filozófusának neveznek, Dániel próféta, nem volt-e szintén revíziós politikus s nem hitt-e a lehetetlenben, midőn a babiloni fogságban Jeruzsálem felé fordulva, az elveszett és elbukott hazáért imádkozott? És nem revíziós politikus-e a zsoltáros. amikor énekli: — Ha megfeledkezem rólad, Jeruzsálem, menjen feledésbe jobbkezem. A revízióban való hit a népnek önmagában, isteni küldetésében való hite és elévülhetetlen jogcíme is innen származik. A revízió mindig időszerű, mindig várható. A Wilson-Clémenceaui népkisérletezés, mely minden történelmi alap nélkül föltételezi, hogy különböző nyelvű népek nem élhetnek egyazon államkeretben, a legnagyobb mértékben tudatlan, barbár és keresztényellenes. E tetszetősnek tűnő elv, melynek gyakorlati torzításához a szentesítést Wilson is megadta, a művelődés mély lealacsonyodására vezeit, vissza valamely barbár korba, valamely emberevő erkölcshöz, valamely vad törzshöz, melyben a nem törzsbéli szerencsétlen csak jogtalan rabszolga, tárgy és nem személy lehetett. A jogfejlődés terén soha nagyobb visszaesésre példa nem volt, minit a wilsoni elvek puszta kimondásakor. Bizonyítja a népkisérletezés szörnyűségét az elveknek gyakorlatba való átvitele. Az újonnan alkotott wilsoni államok valóban kiáltó példái ennek. A hazájuktól nagy tömegekben és a wilsoni jog nevében elszakított magyarok meg vannak fosztva elemi és népi jogaik összességétől. Valóban rabszolgák, valóban elnyomásra, valóban kiirtásra, megalázásra vagy földönfutásra ítéltettek. A wilsoni elv, melyben —bármily csábítóan hangzik is elméletben — árnyéka sincs a keresztény egyetemességnek és méltóságnak, rabszolgákként ajándékozta őket uraiknak. A wilsoni elv, mely még a faji és vér-