Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 4. szám - A lengyel-magyar védővonal - Ünnepi harangok

I MAGYAR KÜLPOLITIKA A lengyel-magyar védővonal A történelem mély párhuzamokkal dolgozik és az igazi külpolitika nem más, mint e párhuzamoknak megértése és elősegítése. Sokat heszélnek mai napság újkori diplomáciáról, mely módszereiben annyira elüt a régitől. Nem tudjuk, hogy a szerződések nyilt volta, a diplomácia haladásának eme büszkesége, sokat számit-e az országok végzetében, de tudjuk, hogy minden külpolitikai közeledés alapja a népek rokonszenve, mely a titkos és nyilt, meglevő, vagy születendő szerződések felett lebeg. A magyar és lengyel végzet párhuzama a rokonszenv eltéphetetlen szálait fűzte a két nép közé. Mind a két nép feladata egy és ugyanaz : a nyugati művelődés védelmezése. Európa határa most és hajdan, — e művelődés szempontjából, — Magyarország és Lengyelország keleti határán van. Ami ezen tul esik, az ellenkezik a nyugati kultúra princípiumaival. A magyar és a lengyel századokon át vérzett ennek a kultúrának védelmében : a török-tatár- és oroszdulás ellen. Amit hajdan tett, ugyanezt teszi ma is. Az a nagy középeurópai egység, melynek Szobieszki, Bécs fölmentésével, egyik első lovagja lett, most is eleven érzés a lengyel népben. Most is érzik az összetartozást, mely, — a nemzeti érzésen tul, — a nyugati művelődés polgáraivá is tette őket. Az európai öntudatnak ez az érzése vezette a lengyel nép egyik legnagyobb fiának, Pilsudszki marsallnak politikáját. Ez békítette ki Lengyelországot a régi ellenséggel, Németországgal és ez az érzés találtatta meg vele a régi hü barátot Magyarországban. A történelem ujjmutatása, hogy Lengyelországnak és Magyarországnak végzete közös, tehát együtt kell haladniok. Magyarország szent királynőket és hős királyokat adott Lengyelországnak. Lengyelország szerencsétlensége idején lengyel menekültek ezrei találtak otthont Magyarországon. Lengyelország adta nekünk szabadságharcunk egyik legnagyobb vezérét, Bem tábornokotNekünk sohse kellett magyarázat ahhoz, hogy megértsük a lengyel lelkületet. A lengyelek egy kicsit mi voltunk és megforditva. A békeszerződések, egész Európát feldúlva, csat rövid időre tudták elidegeníteni tőlünk a lengyel lelkületek s ezzel együtt a lengyel politikát. Még magunk a földön hevertünk, mikor magyar légió akart segítségére sietni a bolsevizmus ellen küzdő lengyeleknek. Most már a lengyelek is mélységesen érzik a békeszerződések hibáit, különösen, lengyel szempontból, azt az óriási hibát, mely nem adott közös lengyelmagyar: határt, hanem a két baráti nép közé a csehszlovák köztársaság nyúlványát ékelte be. A külpolitikai viták irataiban már fölvetődött a lengyel-magyar közös határ szükségességének gondolata. Ebben a gondolatban nincs semmi vészes, duló, vagy fölforgató. A csehszlovák köztársaság jogos érdekeit nem sértheti, mert a Kárpátalja vidéke csak véletlen henyeségből, minden jogcim nélkül maradt a cseh köztársaság birtokában. A közös lengyel-magyar határ a közeljövő külpolitikájának eleven kérdése lesz és elintézése a középeurópai helyzet nagy megkönnyebbülését jelenti. Magyarország ezzel kikerülne abból az ellenséges gyűrűből, mely most szorongatja és Lengyelországnak megnyílnék az ut Magyarországon keresztül dél és a dunai uton a déli tengerek felé i-. A bolsevizmus pedig s vele együtt az az ázsiai szellem, mely a Kiskárpátok alján az orosz-cseh szövetség révén oly diadalmasan betört Középeurópába, ismételten megállana azon a küszöbön, ahol török-tatár- és oroszdulás formájában annyiszor be akart lépni és mindannyiszor visszaüzetett : a lengyel-magyar határ európai védővonalánál. p. m. Ünnepi harangok Sajátságos, hogy a külpolitikai jóslás tudományát nem a hivatásos diplomaták kapták adományul az égiektől. A cselekvő diplomata szeme makacsul az irott betűre, a zörgő papirosra mered és nem látja a jövendő tüzes jelének lángolását az égboltozaton. A diplomata a jelen és a részletek foglya. A jelen súlyának és hatalmának terhe alatt lehetetlennek véli a változást és ugy érzi, hogy minden érv lesiklik a hatalomról, épp ezért dőre vakmerőségnek vall minden változtatni akarást. Akit azonban a jóslás ereje szállt meg, az gyöngének és erőtelennek látja a jelent, a meglévő hatalmat cseréplábu bálványnak, melynek romlása ideje elérkezett. A jóslásnak ez a prófétai indulata, a jövendőnek e Keresztelő János-i meglátása füti Rothermeret, aki már 1927-ben, hires vezércikkében hirdette ..Magvarország helyét a nap alatt". Már akkor meglátta Közép-Európa elrendezésének súlyos hibáit, a méltatlanul földuzzasztott kisantant államokat, s a méltatlanul megcsonkított Magyarországot. Már akkor világosan látta Magvarország történelmi hivatását a múltban és a jövőben, a magyar pillér tartó szerepét Európa épületében. Magyarországnak, a reménytelenül levert Magyarországnak akkor Rothermere egy bűvös igét ajándékozott: Magyarország helyét a Nap alatt. Ez a mondás volt feltámadásunk reményének kezdete. Mikor láttuk, hogy feltámadásunk reménye nemcsak a mi mindennapos imádságunk, hanem hatalmas, független nemzetek hatalmas és független fiainak élő hite is, mikor láttuk, hogy alázatos katakomba-hitünk egyetemes hitté válik, akkor kezdett egünk világosodni. Rothermere, prófétai ösztönéhez illőn, megveti a jelent, mert érzi rajta „a halandóság illatát". Mikor Németország feszegetni kezdte a rája rakott gúzs kötelékeit, a nagy publicista nem törődve a hivatásos diplomaták megbotránkozásával, megjósolta, ezelőtt öt évvel, Németország feltámadását. És most, mikor hazája