Magyar külpolitika, 1936 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1936 / 1. szám - A Földközi-tenger egyensulya [könyvismertetés]

3 MAGYAR KÜLPOLITIKA dagodva, vagy teljeseit lönkremenve kerüljön ki az afrikai ágyuk füstjéből. Ha a Tanácsnak sikerül oly békéltető provizóriumot teremteni, hogy a kecske is jóllakjék, a káposzta is megmaradjon, vagyis a/ abesszin állam jogai mellett az olasz szaporodás elhelyezkedésének jogosultsága is elismertessék, akkora/ egyoldalú olasz támadás és az ezt büntetendő szankciók ügyét le lehetne venni a napirendről-, a döntést cl lehetne halasztani a reformig s ezzel re henc gesta a Népszövetség kiemelkedhetnek a létét fenyegető tájfunból. Ha azonban a Tanácsnak nem sikerülne ex a provizórium, — akkor Ruyssen professzor szavával élve — a Népszövetségnek vagj a szankciók (erejét meghaladó) végrehajtására kell vállalkoznia, vagy teljesen diszkvalifikálta/l kell lemondania világbékéi fenntartó szerepéről. Capitis diminulio, mely legmagasabb szerepétől és hivatásától fosztaná meg a genfi intézményt s pusztán kisebb szükségletek közvetítő gondozására (gyarmati mandátumok, Danzig, Szilézia, bizonyos államok pénzügyi támogatása), no meg emberies és szellemi müvek számontartó kezeléseié szorítaná. Am tegyük fel a szerencsésebb megoldást, azt, hogy a Népszövetség gyógyithatóan, vagyis reformra készen kerül ki szörnyű kríziséből, libben az esetben nincs más, mint a Deák Ferenc receptje: visszagombolni a mellényt, azaz a nemzetek teljes egyenjogúságának alapvető kimondása és paragrafusba vésése mellett revideálni (ez lenne az első revízió!) az Alkotmány huszonhat szakaszát s tizenhat év tapasztalata alapján uj tartalommal megtölteni ezeket, oly tartalommal, mely az egyformán mérő őszinte igazságosság jegyében teremtse meg végre a bizalom atmoszféráját s épitse ki ebben ama legeslegfontosabb palládium, a biztonság érzetét, ami a Clémenceau-féle felemás Népszövetség egyoldalú gyülöletpolitikája mellett eddigelé lehetetlen volt. Természetesen első feltétele ugy a bizalomnak, mint a biztonságnak az igazságtalanságok kiküszöbölése a szerződések revíziója által. Ha a revízió egyszer megteremti a szükséges nemzetközi egyensúlyt, akkor beáll az a várt univerzalitás is, hogy a tagállamok együtt működjenek a kívül levő nem-tagállamokkal. Vegyék sorra az Alkotmány gondolatköreit: lefegyverzés (8. §), területi integritás garantálása (10. §), együttes fellépés a háborús fenyegetések ellen (11. §), nemzetközi viszályok békés elintézése (12., 13., 25. £>;), gazdasági blokád az Alkotmány megszegői ellen (16. §), tilalom a titkos diplomácia ellen (18. §), reinzió (19. Éj). Mind e szakaszok ujjáformálását a teljes egyenlőség s a szinte automatikusan működő s egyformán mérő igazságosság uj szellemének kell áthatnia. Semmi csalafinta kibúvó ne legyen többé a sorok és szavak közt, fiiként a 19. § intézkedései legyenek kétséget, vitát kizáróan precízek. De ugyanily főben járó fontossággal bir a szankciós 16. § átgyúrása is: a békés szankcióknak önműködő gépszerűséggel kell figyelmeztetniük a támadásra készülő' tagállamot arra, hogy ügyét, esetét előbb a Tanács előtt vitassa meg. Mindenki belátja a szaporodó Itália kényszerű helyzetét, de utána Japán példájára jöhetnek más kis és nagy hatalmak, melyek önbíráskodásukkal nemcsak a Népszövetséget, hanem a világbékét is felforgatliatják . . . Ha rákerül a sor, a Népszövetség reformjánál bizonyára szóba fog kerülni a nemzetközi hadsereg vagy csendőrség lehetősége is. Fontos lesz a B. I. T., a Munka Nemzetközi Szervezetének a tökéletesítése a munkanélküliség, a gazdasági talpraállitás s a pénz stabilizációjának a kérdéseiben. Hatalmas feladatok. De megoldásuk leltétele, ismétlem, a nemzetek teljes egyenjogúsága, az igazságtalanságok kiküszöbölése, vagyis az első Népszövetséget megteremtő Clémenceau-féle bosszú- és gyűlölet-politikának a rombadöntése. A visszatérő bizalom alapján meg fog születni az a „biztonság" is, amit eddigelé csak a lefegyverzés kijátszására használtak fel egyes nemzetek... Csupa őrület és vihar a jelen, de a jövő tán mégse egészen reménytelen. Csak épp vissza kell gombolni a mellényt. A Népszövetségnek ujjá kell születnie, különben meghal. Mi magvarok, kik mindenek dacára hiven kitartottunk az első Népszövetség mellett, bizva várjuk azt a reformszülte másodikat, mely végre igazságol szolgáltasson nekünk. XA Földközi-tenger egyensúlya Irta: HORVÁTH JENŐ egyetemi tanár Nagyon érdekes külpolitikai munka jelent meg a közelmúltban. Richárd von Kühlmann, volt német külügyi államtitkár, a német külügyi hivatal egykori vezetője és a német külpolitika irányitója irta meg a világ nagyhatalmainak diplomáciai rendszerét és eljárását Napóleontól a jelenkorig (Die Crossmáchte der Welt vom Sturz Napoleons bis zur Gcgenwart). A munka egészen sajátszerű beosztáson épül fel: első részében egyes általános kérdéseket tárgyal, a másodikban az egyes államok külpolitikájának történetét adja elő. Külpolitikai vizsgálódásaiban is egészen uj módszert alkalmaz, mert a történelmi fejlődés nézete szerint Európa belső tengereiből halad a külső óceánok felé. ö is azt vallja, hogy a világ sorsa Európától távol, a Csendes-óceán partjain fog eldőlni és azt hiszi, hogy ha olyan nagy hatalmak, mint a brit világhatalom, ez idő szerint a Földközi-tengeri kérdéssel foglalkozik, akkor azt csak azért teszi, hogy azt elintézve, további figyelmét távolabbi területek felé fordítsa. Rendkívül érdekes, hogyan állítja be Kühlmann, akit mindenkor a legtehetségesebb német diplomaták közé számítottak, a Földközi-tenger problémáját, ahol most a brit és olasz hatalmak állnak szemben egymással. Azt mondja, hogy Európa népei előtt a „tenger" évezredeken át a Földközi-tenger volt. A civilizáció keletről haladt nyugat felé. A föníciaiak, akik uralták, a Földközi-tenger keleti partvidékén laktak. Utánuk a görögök vették át a hegemóniát, azután a rómaiak. A felfedezések korában a sorrend megfordult. A külpolitika irányt változtatott és az európai szemlélő előtt Portugáliából indult el. Onnan haladt Spanyolországon át a francia partok mentén Itália felé. Franciaország mögött lesz láthatóvá' Anglia és Hollandia; Itália mögött Németország és AusztriaMagyarország, a Halkán-félsziget mögött Oroszország. Anglia és Franciaország nagy mérkőzése a világhatalomért végeredményben a Földközi-tengeren, Abukirnál és Trafalgarnáil ért véget. Áltól kezdve az angol közvéleményt csak két alkalommal fogta el izgalom: amikor III. Napóleon császár idejében a francia flotta technikailag újjáépült és amikor a német flotta megépült. Franciaország azonban lemondott arról, hogy a brit hatalommal megmérkőzzék; a német flotta pedig a világháborúban megsemmisült. A brit kormány annyira nem látta veszedelmes ellen-