Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 6-7. szám - Forrongó világrészek
3 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1935 június—július volt, a külpolitika csupán a nemzeti búsulás egyik dallama. Érezzük, hogy az igazi külpolitika a nemzet teremtő és fenntartó cselekedete, amelyhez való értés állampolgári kötelesség. Érezzük, hogy nemzetek előtt, melyek megszokták, hogy saját dolgukat — és sokszor a másét is intézzék, a külpolitika nem nagyzó álom, nem titokzatos aranycsináló varázslat, hanem a mindennap megszokott és az élet minden vonatkozásával összeszövődöH munkája, - s ehhez képest minden öntudatos polgárnak lehet és van külpolitikai véleménye, melyet nem restéi kimondani és van akarata, melyei meg akar valósítani. Kormány és közvélemény össze van forrva és a közvélemény sokkal kényszerítőbb erejű, semhogy a külpolitika beavatott csekélyek szabadalma, előjoga, tetszésének játéka lehelne. Erezzük, hogy az igazi külpolitika a nemzet akaratának legerősebb egységesitŐje, lelkének legmagasabb lángja. Érezzük, hogy a külpolitikai öntudat az, mely a nemzetet igazán nemzetté teszi. A magyar külpolitikai közvélemény, mely — ma még — csak érzéseivel kényszerítő erejű, most fejlődik arra az érettségre, mely minden ország külpolitikájának ellenállhatatlan irányát és erejét megadja. Akik a nemzet külpolitikai öntudatát élesztgetik, valódi apostolok. E tekintetben a magyarság igazán szerencsésnek mondható, mert tanítói, a legmagasabb viszonylatban is, elsőrendüek. Van egy nagyszerű intézményünk: a rádió külügyi negyedórája, mely esztendők óta hétről-hétre végzi nemes misszióját sok százezernyi lelkes hallgatója előtt, haláron innen és tul. A nemzet minden rétegének nevelesére nem is találhatlak volna különb eszközt ennél. A rádió külügyi előadásainak köszönhető nagyrészt, hogy a magyar közvélemény érdeklődése eleven a külpolitikai kérdések iránt és hogy a magyar külpolitikai gondolkodás nem a katasztrófáktól való rettegés és a csodavárás malomalatti politikájából áll. Vannak külügyi szemléink, folyóirataink és vannak nagy pedagógusaink, mint Karnis Gyula és Harváth Jena, akik követelik az ifjúságnak a nemzetközi viszonylatokról való felvilágositását és módszeres oktatását. Vannak nemzetközi jogi tanszékeink és intézeteink. A naturalista külpolitika, mely minden sikert kevesel és minden vereségei nagyit, mely visszavonás szitására használja fel a külpolitika kérdéseit, egyre kisebb hallgatóságra talál s a megérendő magyar külpolitikai közvélemény legnagyobb ereje, tekintélyforrása, sugalló támasza, szegletköve lesz az állam vezetők külpolitikájának. Az érett külpolitikai közvélemény kovácsolja majd igazán egységgé a magyarságot, ad neki ellenállhatatlan erőt és tekintélyt. Érett külpolitikai közvéleménnyel leszünk igazán számottevő nemzet. Hogy nemzeti életünk teljességél elérhessük: el kell indulnunk azon az uton, melyet Tóbiásnak az angyal mutatott: tanulnunk, tanulnunk és tanulnunk kell, hogy visszaszerezhessük látásunkat s azzal együtt szerencsénket és boldogságunkat is. Maritis Előadás Magyarországról Londonban. Almási Balogh Pál, ;i magyar rádió rendezője, a londoni Holloway Collegeban hosszabb angolnyelvü előadási tartott Magyarország múltjáról, történelmi hivatásáról és a trianoni szerződés tarthatatlan igazságtalanságairól. Az előadási szépszámú, előkelő közönség hallgatta végig és meleg elismeréssel adózott MZ előadó világos és meggyőző fejtegetéseinek. FORRONGÓ VILÁGRÉSZEK Minden nap, amely elhalad felettünk, ujabb és ujabb meglepő változásokat hoz. Azok a változások azonban, amelyek a természeti erők zúgásával jelzik jöttüket, egyre messzebb világrészekben készülnek átalakítani a Föld képéi. Mozgásban van jóformán a világ minden része, megmozdulnak azok a népek, amelyek évszázadokon ál a nyugalom csendjében éllek. A/ok a változások, amelyeket előkészítenek, minden jel szerint, nemcsak saját sorsuk irányát lógja megszabni, hanem közvetve Európáét is, amely rövid évtizedekkel ezelőtt még a világ ura volt Keleten a világot újraformáló események zajlanak le, világos célok szolgálatában. Ezzel szemben az európai diplomácia a maga aprólékosságaval és Simíts tábornok .szellemes megjegyzése szerint — családi viszálykodásávaí a teremtő fejlődés helyett a fennálló helyzet megváltoztatását és helyes irányba terelését végrehajtani képtelennek látszik. Nem tudja megszüntetni a céltalan és rontó gyűlölködést s tőképpen nem látja azt az eseményt, amelynek megvalósításával megmenthetné hatalmából, tekintélyéből azt, amit a borzalmas pusztulás után a más világrészekben feltörő erőkkel szemben meg lehetne menteni. Ennek az esztendőnek az eleje egészben biztatóan indult. Azt hihettük, hogy a mult gyilkos tanulságai után a római és londoni megegyezések után rövidesen kikerülünk a paragrafusok hínárjából, amely elszívta életünk erejét és megbénitotta azoknak erejét, akik felismervén Európa veszedelmét, őszinte jó szándékkel fogtak hozzá az európai béke megteremtéséhez, ami nem következhetik ed másképen, mint az igazságon és jószándéku együttműködésen alapuló biztonságán minden európai nemzetnek. A római, a londoni és a Stresában előkészített dunai konferencia közeli eredménveképpen azt várhattuk, hogy megtalálták az utat Európa uj nemzetközi rendje felé, amely minden államnak biztosítja az igazságon alapuló békét és lehetővé teszi a gazdasági életnek rendes mederbe való viszatérését. Joggal hihettük, hogy rövidesen meg fog szűnni a háború borzalmaitól való rettegés és a gyűlölet apadtával lehetővé válik az épitő munkában való együttműködés. A német kancellár emlékezetes nagy beszéde és Baldwin válasza egyformán arra mutattak, hogy Európa megteremtheti azt a kollektív, minden nemzet biztonságai egyformán szolgáló békerendszert, amely jövendőnk biztos alapja lehet. Baldwin miniszterelnök az uj kabinet élén rögtön hozzá is fogott a nagy munkához. Németországgal a flottatárgyalások befejeződtek és a légi egyezmény megalapozása, ami elsősorban lenne hivatva az Európa lelkét megmérgező háborús rettegést megszüntetni, szintén folyamatban van. Az angol közvélemény, melynek hivatott tolmácsa az. uj miniszterelnök, tisztán látja, hogy az Európa közepén élő hatalmas Németországgal való őszinte, egyenjogúságon alapuló megbékülés nélkül Európa jövendő sorsát biztosítani nem lehet. Érzi ezt Franciaország is, mely azonban belső válsága miatt egyelőre külső politikájában mintha elakadt volna, korábbi lázas tevékenységével szemben. Olaszország figyelmének főiránya pedig jelenleg Afrika, ahol Abessziniával való viszálya köti le erejének egy részét. Nem kétséges, hogy Anglia nem fog megtorpanni a maga választotta uton, s minden más világrészbeli gondjai közepette is hagyományos szívósságával