Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 5. szám - Németország és az uj Európa

1 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1935 május is fel kellene emelni intő szavunkat e rontó igézel ellen. Csak halkabban merjük ajánlani, hogy talán — a merő tiltakozáson kivül, tehetnénk is valamit. Vagy csakugyan ugy elfajult korunk, hogy csak a fejtetőre állított elméletek, csak a hamisság kap hirdetőket s az igazság néma, pártfogója nincs? Vá jjon az öntudatossá g. a cél világos látása s az e felé törtetés mai napság csak a gonoszoké? Az igazság hirdetésére, mely mindig apostoli munka volt. nem vállalkozik senki sem? Vájjon melyik a nagyobb bün? A hamisság hirdetése, vagy a tétlenség, mely nem mozdul, hogy Istentől rábizolt igazságát védelmezze? Minden lépés, melyet Csehszlovákia a lélekhalászás terén tesz, a mi bűnünk, tehetetlenségünk büne. Minden lélek, melyet behálóz megvásárol, elszédít, tőlünk kérhető számon, akik, régi erényeinket te ledve, másoktól és mások kegyelméből várjuk sorsunk jobbrafordulását, feltámadásunk óráját, mely tétlen nemzetnek nem ül és nem iilöl! soha, \ É M I:TORSZ Á u ÉS AZ U.I EURÓPA Hosszú hallgatás után a német birodalom megszólalt. Vezérének és kancellárjának szavával adta tudtára a felcsigázott várakozással hallgató világnak, milyen álláspontot foglal el a német nép azokkal a/ eseményekkel szemben, amelyek az utóbbi hetekben és hónapokban az európai külpolitikában Németország közreműködése nélkül történtek. Mert — csodálatosképen — a nemzetközi politikának az utolsó hónapokban lázas gyorsasággal lepergett változásai ugyancsak Németország részvétele nélkül történtek meg. halavány másaképen a párizskörnyéki békeszerződéseknek, amelyeket a legyőzötteknek, minden tárgyalás lehetősége nélkül, a győztesek fegyvereinek fenyegető árnyékában kellett aláirniok. Hogy most, tizenöt esztendővel ezeknek a békediktátumoknak a létrejötte után még mindig oit tart Európa, ahol vagyunk, vagyis az igazi béketeltéleiek keresésének utján ennek alapoka, az akkori tárgyalások lehetetlenné tétele volt. A győztesek elkábulva a hihetetlen mértékű diadal mámorától, olyan fellé teleket szabtak, amelyeknek nagyrésze kei esztülvihetetlen volt, — mint azi a lefolyt idő megmutatta s ahelyett, hogy a jövendőre gondoltak volna, bosszuérzettől vezetve a legyőzöttek végleges meggyengítését és rabszolgasorban tartásai tekintették feladatuknak és biztonságuk zálogának. A Népszövetség azonban, mely pedig Wilson ideális kívánságaiból létesült, a békediktátumokkal összefűzve, diplomáciai eszközévé vált a győztesek és legyőzöttek között levő megkülönböztetés állandóvá léteiének. Az idő, amely közben eltelt, egyre rikítóbban világította meg ennek az állapotnak a tarthatatlanságát és a világ gazdasági katasztrófája, a gyülölet-táplálta elzárkózás növekedése egyre sürgetőbbé lette ennek a korszaknak megváltoztatását. A cél nyilvánvaló volt: megteremteni azt a békét, amelyet a párizskörnyéki békediktátumok nem teremtettek meg. E kisérlelek eredendő tragikuma azonban az volt, hogy most diplomáciai fonnák között, önkéntes megállapodásokkal valósitsálk meg a lehetetlent, a békeszerződések teremtette helyzet állandósítását. A fejlődés örök törvényével szemben azonban halálra volt Ítélve minden terv, amely az idő megállítását célozta. A békeszerződéseknek az. a belső ellentmondása és végrehajtóinak fanatikus ragaszkodása a leheletlenhez okozta a háború utáni kornak minden tragikumát. Másfél évtized kellelt ahhoz, hogy általános legyen a békeszerződésekkel szemben az igazi béke megteremtésének szükségessége és az a tudat, hogy a rombolás helyett az újjáépítés a jövő feladata s hogy a gyűlölet és a félelem helyett csak az együttműködés és a bizalom teremtheti meg Európa békés korszakát. Odáig eljutottak tehát Európa államférfiai, hogy a eéli tisztán látják, a módszerekben azonban, amelyekkel ezl a célt meg akarják valósítani, még mindig teljes a zavar és a bizonytalanság. Még mindig kisértenek a hatalmi célok, a nemzeti önzés túlzásai s még mindig nem törte át a homályt a módszerekre nézve az az igazság, hogy békét és jólétet csak teljesen egyenjogú nem/eteknek, bizalmon alapuló, áldó zatra is kész együttműködésével lehel megteremteni. Mindaz az ellentmondás, mindaz a probléma, ami megoldásra vár, követelő sürgősséggel áll most előttünk. A legutóbbi események, a március 16-án bejelentett német véderőkötelezettségtől kezdve, a stresai francia-angol-olasz megegyezésen, Németország egyoldalú felfegyverkezésének genfi elítélésén az európai paktumhálózatot még sűrűbbé tevő fran( ia-orosz és az ehhez csatlakozó cseh-orosz szerződéseken, a velencei tanácskozáson, az angol parlament fegyverkezési vitáin át a mostani genfi tanácsülésig, mind. mind annak a lázas igyekezetnek a tünetei, hogy változtatni kell a jelenlegi bizonytalanságon és feszültségen, amelynek levegőjében nem születhetik meg az. a béke, amelynek eljövetelétől függ a győzteseknek és a legyőzötteknek sorsa egyaránt. Az első feladat tehát ennek a feszültségnek és annak a tragikus ellentmondásnak a megszüntetése, ami a háboruelőtti katonai szövetségek szellemének feltámasztása és a népszövetségi egyességokmány valódi szelleme közölt van. Ez a kettő egymás mellett nem állhat. A leggroteszkebb ellentmondás van abban, hogy a népek békéjének, egyenjogúságának őrzésére hivatott Népszövetség, olyan katonai jellegű szövetségeknek legyen takarója, amelyek a gyűlölet fenntartásának és az elkerülhetetlen összeütközések csiráját hordják magukban. Hitler kancellár beszéde, az eddig hallgató Németország szándékainak és a béke miivéhez való hozzájárulásának útját jelölte meg olyan világos és mindenre kiterjedő formában, amely Németország állásfoglalását illetően semmi kétséget sem hagy fenn. A német kancellár beszéde békebeszéd volt és nyílt előterjesztése mindannak, amit Németország szükségesnek tart ahhoz, hogy a többi néppel együttműködve az európai kulturközösség munkájában résztvegyen. Mostanáig, Hitler korábbi békenyilatkozatai után, mindig azt a kérdést vetették fel Németország ellenfelei, miképen gondolja Németország a maga békeszándékának gyakorlati keresztülvitelét. A mostani beszéd erre nézve részletes választ ad, az együttműködés módjára nézve is, továbbá arra, hogy a fegyverkezés korlátozásának megvalósításához éppen olyan mértékben hajlandó hozzájárulni, most már megvalósított egyenjogúsága alapján, mint a volt győztes hatalmak. A német kancellár nagy beszédében rendszeresen összefoglalta Németországnak a nemzetközi politika terén fennálló kívánságait és javaslatait. A genfi elitélő határozattal szemben rámutatott a fegyverkezést szabályozó konferenciák eredménytelenségére és