Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 3-4. szám - A második ezredév külpolitikája
MA6YAÖ Kt 1 I» OI i rIK \ Akkor is tapadhatod volna, mini a szlá\ népek milliói, a még ragyogó görög császárság bűvkörébe. Uj évezrede megnyíltával belesodródhatott volna abba az eszmeáramlatba, mely ugyancsak a szláv népek millióit kápráztatta el. De a magyarság a múltban épp úgy, mint most, öntüdatosságának első józan pillanatában, n nyugati civilizáció felé fordította tekintetét. Ennek lovagja volt a múltban, ezé akar maradni a jövőben. Szellemi alkata, mely a józanság és transcendentális között lebeg, elutasítja azt a rideg, alacsony filozófiát, mely nemzet és állam célját csupán a földi javak fölött való rendelkezésben látja, teljes életet akar élni. Olyan hazái akar. melynek nemcsak földje, banem ege is van. Mint Szent István birodalma, a másodikhonfoglalás második ezredévében is testvérnépet lát minden népfajban, mely letelepedett közöttünk. Első nag> királya az egész nemzet örökre szóló akaratát jelentette ki abban a messzelátó politikában, merj nem tesz a nemzetiségek között különbsége!, mert végzetében velünk valamennyi egy. IJz a két elv vezette nemzetünk irányát, ez ad ta dic sőségét, ez adta meg súlyát az Árpádok, Anjouk. Jagellók, Hunyadiak birodalmának, ez adta jelentőségét a törökkel viaskodó csonka országnak, ez tette nagyszabásúvá külpolitikáját. Ez a nagyszabású külpolitika egyúttal a hűség kiilpoliiiká ja is. A görbeség, a Macehiavelli/musnak nevezett fondorlatos külpolitika, mely hűséggel és hűtlenséggel \aló fenyegetésből áll, — csak habozó és rögtönös jutalmakat kívánó, apró eredményekkel beérő, történelmi horizont nélkül való külpolitika eszköze, formája és módszere, vag) következménye. A nagyvonalú, céltudatos külpolitika barátsága apró előnyökért nem eladó. A nagyvonalú céltudatos külpolitika ma nem szövetkezik ezzel, vagy azzal a nemzettel, hogy holnapután cserben hagyja egy másikért. A nagyvonalú külpolitika mögött egy nemzet mély és örök szenvedélye lobog. Ez magyarázza meg. miért kell a nemzetnek egységesnek lennie a külpolitikában. A külpolitika egy nemzet földi hite és földi végzete. Azok, akik egy-egy külpolitikai barátsági szerződést úgy becsülnek, hogy jobb híján ez is jó. — nem érzik a nemzet szív (lobbanását, — akik azt hiszik, hogy valamely nemzettel kötöll baráti szerződés valamely többet kínálóért cserben bagvható, f »éldái annak, mennyire kikopott belőlünk a külpoitikai öntudat. A külpolitika, az igazi külpolitika, melynek .« magyarság nagyságát és európai súlyát köszönhette, a hűség és nem u hűtlenség politikája. Ez a hűség parancsoló hagyománya jóbanrosszban a magyar külpolitikának, mely — kény szerítő körülmények alatt egyetlen egyszer tért el ettől a parancstól és akkor is a legborzasztóbb árat fizette érte. A magyar történelem legtöbbet és legkese rűbben vitatott pontja Ulászló királynak Murád, török szultánnal kötött tíz é\i fegyverszünete, mely — végső eredményben — a rosszul előkészített végzetes várnai csatához vezetett. A hódítás első lendületében lévő törökkel kötött fegyverszünet ellentétben állt a király korábbi ígéretével épp úgy. mint a magyarság hivatásával. ITa a magyarság az európai államokat akkor ideiglenes előnyökért cserben hagvja, Magyarországot — írja egyik kiváló történetírónk — a keresztény világ attól fogva egy vonalba helyezte volna a görög birodalommal1, melyet rövidlátó és megbízhatatlan politikája sodort az enyészetbe. Ugyanazon sors várakozott volna Magyarországra is. E szavak a végzet szavai, melyek megpecsételik a magyar külpolitika erkölcsi komolyságát. A magyar külpolitika iránya — épp úgy, mint módszerei — szintén változatlanok a második ezredévben épp ugy, mint az elsőben. Európa eszmeáramlatait és néperejét kell védelmeznie abban a több, mint kétezeresztendős harcban, melyben Kelet a maga néperejét és eszmeáramlatait Európa ellen hömpölygeti. Ila Magyarország ma Németország módszerét bámulja, e módszerben nem az azt alátámasztani látszó filozófiát tiszteli — mert ennél magasabb eszmék váltak vérévé — hanem azt a céltudatosságot, mellyel e módszer ártalmatlanná tette Európára a bolsevizmus lealacsonyító mérgét s mely e méreg egyszerű kisöprésével erőssé tudott tenni egy nemzetei. Magyarország Lengyelországnak a történelemben eddig példátlan fegyelmezettségét ugyanezen okból bámulja és méltányolja. Európa külpolitikailag ma a geológiai alakulás forrongásában van. Ez a forrongás még távolról sem mutatja a megállapodott szerkezet biztonságát és nem mutatja az időtlen idők jövőjét az a földrajzilag szétszórt államcsoport, a francia államművészet bűvészkedésének kártyavára, mely cifrább és mesterkéltebb, semhogy a természet alkotása lehetne. Az európai államcsoportosulások között — bármilyenek legyenek is azok a jelenben, — a történelem távlatában előretornyosodik egy régi kép: a német-római császárság képe, mint ahogy vannak hegységek, melyek elmerülnek a tengerben, hogy hosszú idő multán újra kiemeljék koronás fejüket. A római hármas egyezmény, mely Olaszországot, Magyarországot és Ausztriát kapcsolja egybe, ennek az emelkedő hegyláncnak oromzata. Ennek a hegyláncnak kiemelkedése során eltűnik sok olyan kérdés, mely most olyan fontosnak látszik: például az osztrák függetlenség, vagy csatlakozás kérdése. A német-olasz-magyar tömb Középeurópa áttörhetetlc n erővonala, melynek természetes kiegészítő része és támasztéka a keleti szárnyon Leng-j elország. Ez az államcsoport Európa közepén merőben különbözik a francia vezetés alatt álló csoporttól, melj földrajzi szétszórtságában — történelmi hivatás és háttér nélkül, fegyveres szövetségekkel összekötve áll vele szemben. A középeürópai államcsoportot a végzet teremtene: ezért békés jellegű, statikai ereje megbonthatatlan. A másik államcsoport ereje a jelenben talán hatásosabbnak látszik, politikai formája kialakultabb, szerződéses kötelezettségei határozottabbak, de tartóssága nem számolhat a hegyek, folyók, termő síkságok életkorával. A középeurópai államtömb szerkezetéből -— mely nemzetközi jog szerint még nem, de történelmi végzetszerüségében már kialakult, — következik, hogy a középeürópai csoport békés természetű a francia csoport harckeverő izgágaságával szemben. A középeurópai tömb célja az élet békés fejlődése, a természet irányainak követése, módszere a szerves élet módszere, a francia csooorté az élet fejlődésének meggátlása, az élet ereinek elmetszése
