Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 1. szám - Anglia a legyőzöttek egyenjoguságáért

MAGYAR KÜLPOLITIKA. 3 Anglia a legyőzöttek egyenjogúságáért A diplomáciai tevékenység, amely a római francia-olasz megegyezés óta folyamatban van, egyre élénkebb. A genfi tárgyalás befejezése után az egyes államok fővárosaiban jóformán szakadatlanul tanácskoznak a külügyminiszterek és diplomaták és a fontos tárgyalásoknak egész sora előtt állunk. A római egyezményben csatlakozásra felhívott országok kormányai már megkapták az egyezménynek mostanáig nyilvánosságra nem hozott szövegét. Franciaország, valamint Olaszország diplomáciai képviselői a római megállapodásoknak megfelelő javaslatot terjesztenek az illető kormányok elé és egyidejűleg emlékiratokban ismertetik az egyezmény kiépítésének főbb alapelveit. A római egyezmény, bár céljainak megvalósításáig hosszú és nehéz út vezet, az első nagyszabású terv, az elhibázott békeszerződések által két részre szakított s egymással szemben ellenséges indulatokkal álló európai nemzetek összefogására, tehát a politikai és gazdasági válság által katasztrófával fenyegetett kontinens megmentésére. A római egyezmény azt jelenti, hogy az ujabb konfliktusokkal fenyegető fegyveres szövetségek helyett az európai államok állandó együttműködésben találják meg biztonságukat az egyenjogúság alapján. A fegyveres szövetségek örökös veszedelmet jelentenek és egyben a fegyverkezésnek olyan versenyét, amely nemcsak megakadályozza a bizalom visszatérését, hanem a békés gazdasági munkát is. A római egvezmény megadná a lehetőséget, valamennyi nemzet védelmének biztosítására és lehetővé teszi a kapuk kinyitását a gazdasági forgalom számára s ezzel együtt Európa uj rendjének megteremtőjévé válhatik. A nemzetek érzik is, hogy Európa külpolitiká{

'a s egész élete fordulóponthoz jutott. Érzik azt, logy a párizskörnyéki békeszerződések által teremtett állapothoz való merev ragaszkodás a romlás felé vezet és az élet útjára egyedül az a fejlődés vezet, amelynek irányát Mussolini tíz év óta folyton következetes törekvéseinek szelleme mutatja meg. Az emberiség történetének természetes rendje a fejlődés s ennek értelmében most nemcsak arról van szó, hogy a békeszerződések tarthatatlan intézkedéseit kell békés uton megváltoztatni, hanem Európa egész uj berendezkedését, uj egyensúlyi helyzetét kell megteremteni. Revízió alá kerülnek tehát szükségszerűen mindazok a kérdések, amelyek az eddigi európai politikát irányították s amelynek útjában állottak a nyugalmi állapot kifejlődésének. Annak az újjászületésnek, amelynek lehetőségét a római egyezmény meg akarja adni, elsősorban az a feltétele, hogy visszaállítsák az európai nemzetek egyenjogúságát s immár 16 esztendővel a békeszerződések megkötése után szűnjék meg a győztesek és a legyőzöttek között még mindig fennálló különbségtétel. Minden jószándéku országnak és minden államférfiunak, aki a békét őszintén akarja, erre kell törekednie s a halott paragrafusok helyett az élet valóságával kell számolnia. - ' 'I* Ennek a feladatnak szükségét és sürgősségét érzi mindenki, Flandin francia miniszterelnöknek és Laval külügyminiszternek most megtörtént londoni látogatása ebben az irányban az első lépést igéri. A francia miniszterelnök és külügyminiszter angliai tanácskozása szerves összefüggésben van a római egyezmény kiépítésével. Londonban a tárgyalások középpontjában a fegyverkezesek szabályozásának kérdése és ezzel együtt Németország s a legyőzött államok fegyverkezési egyenjogúságának elismerése állt. Olaszország, Anglia és Franciaország a fegyverkezés szabályozásának kérdésében tudvalevően azon az elvi állásponton vannak, hogy Németország fegyverkezési egyenjogúságát elismerik, ha Németország visszatér a Népszövetségbe. Franciaországnak azonban — mint a londoni látogatás után tett nyilatkozatokból kitűnik, — még az is a feltétele a német egyenjogúság elismeréséhez, hogy Németország csatlakozzék a keleti biztonsági paktumhoz. Angliával szemben pedig azt a kívánságot állítja fel, hogy Anglia is garantálja a megkötendő fegyverkezési egyezményt. Ezek a feltételek nagy nehézséget jelentenek a megegyezés kérdésében. Németország ugyanis, mint vezére ismételten s legutóbb a saar-vidéki népszavazás után is nyomatékosan kijelentette, hajlandó visszatérni a Népszövetségbe. Ennek azonban elengedhetetlen feltétele, hogy teljes egyenjogúságát ismerjék el a Népszövetségben a többi állammal. Ez a teljes egyenjogúság azonban — mondotta — nem lehet meg addig, míg a versaillesi békediktátumnak Németország lefegyverzésére vonatkozó szakaszai érvényben vannak. Németország valóban minden alkalommal kijelentette békére való törekvését s legutóbb minden területi igényéről való lemondását is hangsúlyozta. Ebből a magatartásból folyik állásfoglalása a keleti paktumhoz való csatlakozással szemben is. A berlini francia követ által legutóbb átnyújtott jegyzék, bár némileg módosítja az eredeti keleti paktumtervet, a német kormány véleménye szerint még mindig homályos és a német népei annak elfogadásával olyan egyezménybe vinné bele, amely Németországot idegen érdekekért való háborúra kényszerithetné, vagy pedig földjét hadszintérré tehetné. Németország kész arra, hogv békeakaratát szomszédaival szemben támadást kizáró szerződésekkel biztosítsa, de nem mehet bele a keleti egyezménybe, amíg az jelenlegi formájában marad. Nehéz lesz tehát áthidalni a nehézségeket ezen a ponton is, ha Franciaország mereven ragaszkodik ahhoz az állásponthoz, hogy sorrendben első a keleti egyezmény s csak utána következik az egyenjogúság elismerése. A francia miniszterek londoni látogatása után Anglia előreláthatóan a fegyverkezés kérdésében külön diplomáciai tárgyalást folytat majd Németországgal s ezzel előkészíti a közvetlen francia-német tárgyalásokat, amelyek során talán végre közelebb hozzák annak a megegyezésnek a létrejöttét, amely a szövetségi rendszer helyett az általános európai béke megszervezésének alapköve lehet. Ezekkel a tárgyalásokkal párhuzamosan folyik az érdekelt államok fővárosaiban a középeurópai probléma megoldásának előkészítő munkája is. Franciaország és Olaszország megegyezése e tekintetben megvan, a cél világos, kérdés azonban, hogy a közép-európai helyzet rendezésében érdekelt többi állam milyen álláspontot foglal e a tervbe vett szerződéseknél. A dunai Közép-Európára vonatkozóan a római egyezmény magva Ausztria függetlenségének biztosítása támadást kizáró szerződések kötésével. Ezt a célt a római egyezmény eléri akkor is, ha a támadást kizáró szerződést nem minden állam kötné meg Ausztriával. Ez tehát