Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 1. szám - A Népszövetség és a külpolitikai helyzet. Befejező közlemény

s MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 Mussolini külpolitikája Irta: Széli Sándor dr. Soha egy országnak sem jelenthetett a helyes külpolitikai orientáció olyan sokat, mint Magyarországnak a trianoni megcsonkítás után. Lefeg\ vérzett és kis hatalom vagyunk, a trianoni kegyetlen szétdarabolás szinte nemzeti önérzetünket is lehengerelte. A magyar külpolitika ennek következtében eddig inkább passzív lehetett, mint aktív. Inkább rászorúlt a nagyhatalmak támogatására, mintsem, hogy maga kezdeményezhetett volna sí kerrel politikai akciókat. A helyzet ma lényegesen megváltozott. A mi legfájóbb és legsürgősebb létproblémánk dolgában Európa ma már megértést tanúsít velünk szemben és így elérkezett a cselekvés és pedig a sürgős cselekvés ideje. Magyarországnak diplomáciai és nemzetközi téren való megsegítésére a fasiszta Olaszország sietett legelőször. Mussolini rokonszenves megnyilatkozásai az igazság mellett legelőször támasztották életre bennünk lehengerelt nemzeti önbizalmunkat külpolitikai vonatkozáisban. A magyar kormányt a cselekvésnek ezen nehéz megkezdésében, a revíziós szellemi harcnak sikeres megvívásában az egész magyar közvéleménynek egységesen kell támogatnia. Erre, valamint„ Olaszország külpolitikájára való tekintettel szükséges, hogy Mussolini külpolitikai programját közelebbről is megismerjük. Az egész világot a háború után egy nagy kaotikus rendellenesség zavarta meg. És ha Európa továbbra is megmarad az eddigi egyenetlenkedésben. Amerika pedig az ő önző üzleti elzárkózottságában. akkor — amint azt a Popolo d'Italia egyik cikke olyan találóan jegyzi meg — a fehér ember civilizációját dicstelen végpusztulás fenyegeti. Az ázsiai népek forrongása, az indiai népek ébredezése, a kinai zűrzavar, a japán előretörés, Oroszországot a világot felszabadítani akaró expansiója, különösen Ázsiában, mind ujabb és ujabb meglepetéseket tartogatnak a jövőre. Erről a keleti helyzetről a keleti országok speciális viszonyainak alapos ismerete nélkül elfogadható véleményt alkotni mindenesetre nehéz. Legfeljebb csak következtethetünk. Indiában pl. épen az angol fenhatóságnak a megszűnése okozhat zavarokat. Ez egymásra zúdíthatja a republikánusokat és az indiai fejedelmeket, a muzulmánokat és a hindukat, a kommunistákat és a vallásos népességet, stb. Kínában a helyzet még súlyosabb. Itt látjuk a japán expansiót és a vörös veszedelem küzdelmét, a kínai népek tehetetlenségét. Ezek mind nagy problémák. Az európai államokban már a XIX. században kiforrott nemzetiségi mozgalmak most gyúrják át Ázsia népeit. Ez az általános megmozdúlás azonban Ázsiában a problémák sokszorta komplikáltabb voltánál fogva sokkal súlyosabb konfliktusokat fog eredményezni, mint Európában eredményezett. Európának kötelessége ezeket az ázsiai népeket felemelkedésükben vezetni és támogatni. Milyen nagyszerűen lehet ezeket a magasztos célokat szolgálni az európai érdekeknek egyidejű szemmeltartása mellett. Ehhez azonban szükséges magának Európának teljes biztonsága. Egy egységes európai politikára vobia szükség, ezt a politikát lehetne azután az egyes ázsiai államokban speciális szempontok szerint gyakorolni. A Ccnfből propagált európai egység gondolata azonban mindaddig nem valósulhat meg, amíg meg nem szűnnek azok a körülmények és viszonyok, amelyek az európai népeket egymástól elválasztják, pedig erre nagy a Szükség, mert a nyugati civilizáció legközelebbi sorsának irányát az ébredő Ázsia fogja megszabni. A nyugati civilizációnak kell megakadályozni azt, hogy Ázsia a maga frontját ne a fehér faj rovására építse ki és ezért a kimerült Európának a nyugati civilizáció érdekében az egységes frontot kellene kiépítenie. A háború után a nagyhatalmak Olaszországot alig vették számba, úgyhogy a fasizmus uralomra jutásakor külpolitikai téren sem talált valami fényes helyzetet. Mussolini Benito fellépésekor azonnal megfogalmazta a fasiszta Olaszország külpolitikájának irányelveit és ezzel az olasz külpolitika egyszerre uj utakra vetődött. Amint Mussolini 1922 november 27-én a szenátusban mondotta, olyan külpolitikát akar, amelyik se nem tolakodó se nem lemondó. Egy eredmény már is megvan, sikerült Európának egy új életerős Olaszország képét megmutatni, amelyik nem a mult dicső emlékeiből él parazita módra, hanem saját erejével, szenvedések és küzdés árán törekszik a jövő felé. Rövid idővel azelőtt pedig egy beszédben így figyelmeztette az olasz nemzetet s „Olyan országban, ahol belső rend nincsen, nem lehet külpolitikát csinálni." Kezdettől fogva tehát az volt Mussolini törekvése, hogy bent az országban konszolidált állapotokat teremtsen és hogy ezáltal emelje annak presztizsét a külföld előtt. Ezt a nemzeti presztízst azonban nemcsak az erő és méltóság, hanem a mértékletesség és barátság alapjára építette. Minthogy a fascizmus célja az, hogy az egyes érdekét az állam érdekével összegyeztesse, Mussolini is arra törekedett, hogy eltüntesse az olasz és más nemzetek között fennálló súrlódási felületeket. Ahol pedig az e1 len tétek áthidalhatatlanok voltak, ott az olasz állam visszalépett a maga jogaink érvényesítésétől, mert — Mussolini nemes lelkű, bölcs és őszinte államférfiúi megállapítása szerint — a belső vagy külső harcok luxusa, olyan igen kritikus időkben, amelyeket 1914 óta élünk, nem engedhető meg. Az olasz külpolitika alapvető gondolata tehát a nemzeti tekintély emelése és a béke szolgálata volt. A rövidlátó sovinizmus és a túlzó ideálistákkal szemben a fasiszta éra megmutatta, hogy mind a két ügyet sikerrel lehet szolgálni egyszerre. Csak azok tudnak valóban gyengék lenni, anélkül, hogy gyengéknek mutatkozzanak, akik erősek. Mussolini mindjárt kezdetben megmutatta, hogy erős kezű férfi, (The sirong man of Europe, ahogy Lloyd George írja), és így joggal mondhatta Mussolini: tisztelik a nemzetek Olaszországot, amelyik világpolitikát csinál. Mussolini külpolitikáját a következetesség mellett a mértékletesség is jellemzi. Az olasz nemzet erkölcsi érdekeinek védelmében kérlelhetetlen, de anyagi érdekekben mindig engedékenynek mutatkozott. Ezzel a háború okozta romoknak és a háború szülte ellenségeskedésnek mihamarabbi eltakaritását célozta. Mussolini, dacára a volt szövetségeseket és a központi hatalmakat körülövező bizalmatlanság, gyanú és gyűlölködésnek, mégsem félt Olaszország elszigetelésétől. „A népek élete hosszabb mint az embereké. Azoké a népeké a győzelem akik várni tudnak és a várakozásban megerősödnek. Jobb erős hittel egyedül, mint másokkal kétségbeesve." (Grandi 1930.) Az