Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)
1935 / 10-11. szám - Olaszország ujjászületése
MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 KISEBBSÉGI INTÉZET Pázmány Péter csonkaországban alapította az egyetemei és ez az egyetem háromszázéves fennállása után, most, ugyancsak csonkaországban, Kisebbségi Intézetei állit fel, mely elszakított véreink sorát s/.ámontartja és hírül adja a világnak, hogyan bánnak velük? — Csak most? kérdezzük és e kérdéssel elismerjük, hogy ennek az intézetnek felállítása égetően szükséges, elismerjük, hogy a békeszerződések idán másfél évtizeddel a propaganda legforróbb éveit szalasztottuk el, a legfájóbb, legfrissebb sebek feltárását mulasztottuk el. Azonban, az elszakított magyarság másfél évtizedes szenvedése után, ennek az intézetnek a felállítása még mindig égetően időszerű. A Kisebbségi Intézel, ha nem is tud az elszakított testvérek során közvetlenül segíteni, ha nincs is hatalma, hogy írt és gyógyulást adjon nekik, működésében mégis nagyjelentőségű. Minden eddigi felháborodásunk, részvétünk, segíteni akarásunk, mellyel az elszakított magyarság sorsát kisértük, csak szétszórt és rendszertelen kapkodás volt. csak tehetetlen szemlélés és gyötrődés, amilyennel a szülő áll halállal vívódó gyermeke ágyánál. Akik elnyomott magyarok kínzásáról hallottak, bármilyen szenvedéllyel és részvéttel beszéltek is róla, nem ismerték a magyarság elnyomatásának teljes szenvedéstörténetét. A felállítandó Kisebbségi Intézet ennek a szenvedés-történetnek lesz hiánytalan és teljes okmányiára. Egy-egy ember — bármily lelkes legyen — előbbutóbb elfárad, kidől az egyén számára meddőnek és végtelennek látszó munkában. A Kisebbségi Intézet nem férad el soha. Türelme, kitartása történelmi türelem és kitartás lesz. Azon a felbecsülhetetlen érdemen felül, hogy a magyar kisebbségek helyzetének, jogtalanságának teljes képét feltárja, még ennél is nagyobb feladat jut neki osztályrészül. Ezt a képel tudtára kell adnia országnak-világnak, hogy minden győztes állam megludja, milyen szabad préda lelt az ő akaratukból, az ő beleegyezésükkel, az ő tudatlanságuk folytán az ezeréves müveit Magyarország három és fél milliónyi magyarjából. Természet és igazság szerint az állam, a müveit állam, népének hü anyja és gondozója, szaporodásának és gyarapodásának hű pásztora. A tőrünk elszakított magyarok nem népeik mostani országaiknak ilyen értelemben. Az állam nem védi, hanem üldözi őket. Nem gyarapítani, kiirtani ükarja őket. Az elszakított magyarok az utódállamokban, barbár módon, halálra Ítéltettek, ha ezl a halálitéletel nem is barbár őszinteséggel, hanem kifinomult és hosszantartó állami művészettel hajtják is végre. A Kisebbségi Intézet l'elebbez.és e balálilélel ellen. Minden kő, melyei az elszakított magyarság fejére dobnak, ezután — a Kisebbségi Intézel jóvoltából — az eldobó fejére hullik vissza. A Kisebbségi Intézet egyik nagy feladata az. hogy ébren tartsa a magyarság jogaiért való harc szükségének tudatát és a küzdelem fegyvereivel felszerelje a társadalmai; de különösen ennek jövő munkásait, vezetőit, az egyetemi ifjúságot. A Kisebbségi Intézet munkássága biztositéka lesz annak, hogy az elszakított magyarság szenvedése ezIán nem lesz néma. nem lesz visszhangtalan. A Kisebbségi Intézet az elszakított magyarság erkölcsi gyámja lesz, szenvedéseinek s ezzel együtt a nemzetközi erkölcsnek szószólója, a nemzetközi lelkiismeret harsány ébresztője. Az elszakított magyarság érezheti, hogy immár nem árva, nincs egyedül, nincs néma halálra Ítélve. Országlóik pedig érezhetik, hogy van olyan iró tábla, melyen följegyeztetnek az eddig kényre-kegyre kiszolgáltatott magyarság szenvedései. Korunkban — egyelőre halványan bár, de lassan lassan erősödve, — feltűnik a nemzetközi erkölcsi testületek tekintélye és parancsoló irányítása. Ha korunk mutat föl erkölcsi fejlődést, akkor az ebben az irányban történik. A Kisebbségi Intézet nem csupán tudományos és adatgyűjtő, rendszerező szerv, hanem ilyen erkölcsi, tiltó és szabályozó testület lehet, ha az a lélek él benne végig, mely alapitóit és vezetőit füli. A Kisebbségi Intézel vezetője Kenéz Béla, a kiváló tudós, akinek legújabb kisebbségi tanulmánya nemrégiben jelent meg a Hungária Lloyd francia nyelvű kiadványban. Kenéz Béla személye biztosíték arra nézve, hogy az Intézet tudományos és erkölcsi tekintélyével a nemzetközi élet számottevő tényezőjévé s az elszakított magyarság gyámolítójává válik. Az Intézet adjunktusa Elekes Dezső, egyetemi magántanár, aki ,,A Dunavölgy problémái"' című könyvében a nemzetiségi kérdésekkel nagy tudományos felkészültséggel és tárgyilagossággal foglalkozott. A Kisebbségi Intézet felállításával a kisebbségek és ezzel együtt a revízió kérdése a rendszeres és kitartó munka uj állomására érkezett. M—s. OLASZOBSZAG ÚJJÁSZÜLETÉSE A tömeglélektan kutatói tűnődve állhatnak a legösszetettebb, legvarázslatosabb tömeg, a nemzet előtt. Bármit mondjanak az egyéniség, az égigérő, magános lelkek csodálói, az egyéniségnél még misztikusabb egység a nemzet, szétbomló és szélbonthatatlan egységével, az élő test, az élő lélek elevenségével, vágyaival, eszményeivel, törekvéseivel. Egységes, mint a millió, meg millió csillagvilágból álló Tejút és szétbomló, mint a szerterobbanó meteor. Örökkévalóság és mulandóság osztozkodik rajta. Az örökkévalóság parancsolja élni, terjeszkedni akarását, elveinek teljességét, magyarán: imperializmusát, a mulandóság sötét végzete ellen való harcát. Élni akar, nem szétszóródva, nem megalázva, szétbolygatva, hanem sokasodva és szaporodva, abban az. óriási tömör együttesben, mely nemzetté teszi. Azok a rajok, melyeket magából olykor-olykor kibocsájt, csak akkor nem elveszettek számára, ha győzelmes imperializmusának friss duzzadását jelentik. Ágról szakadt, sors szélvészétől kergetett, szétvert hadai, hordozzák bár nyelvét szerte a világon, már elszáradásának. ere jevesztettségének. vagy szélrobbanásának tünetei. A görögség, mikor Róma minden piacát ellepte és a görög nyelvel a művelt világban általánossá let le. már nem volt nemzet, hanem jobb. vagy roszszabb helyzetben levő szolgák hada. Szétszórt, szétrobbant nemzet törmelékei többékevésbé átveszik a görögök pusztulására oly jellegzetes rabszolgamunkát és lesznek a kegyelmei és védel-