Magyar külpolitika, 1935 (16. évfolyam, 1-12. szám)

1935 / 1. szám - Mussolini külpolitikája

14 MAOVÁR KÜLPOLITIKA Keleten olyan ellentét, amely Németországot térülői i igényeiért szembeállítaná szomszédaival, mert ez egész békéjét veszélyeztetné. A saar-vidéki szavazás egyúttal arról is tanúskodik, hogy Németország jelenlegi kormánya kétségtelenül szilárd. A Saar-vidék népe a semlegesek ellenőrzése mellett minden erőszaktól mentesen, szabad akaratból tett hitvallást nemzeti összetartozandóságának érzéséről és egyúttal a német kormányzat szilárdsága felől. Ez a tanúságtétel biztató jele annak, hogy a német nép egységesen tud és akar is résztvenni vezérének ismételt nyilatkozatai szerint az európai béke helyreállításában. Érthető azonban, hogy ez nem történhetik másképen, mint Európa uj jogi rendjének megteremtésével, amely véget vet a páriskörnyéki békediktátumok szellemének. A nyers erőn alapuló hatalom, fegyverekre és papir-paragrafusokra támaszkodva, nem lehet a béke garanciája. Az együttműködés kölcsönös áldozatokat kíván s elsősorban lemondást arról a megvalósíthatatlan törekvésről, hogy egyetlen ország, vagy annak szövetséges-csoportja gyakorolja a főhatalmat Európa összes népei felett. A békediktátumok megtagadták azt a wilsoni alapgondolatot, hogy a béke csak egyenlő jogú népek között teremthető meg. A lefolvt másfél évtized minden nyomorúságának, válságának és fenyegető konfliktusának alapoka ennek az erkölcsi elvnek a megtagadása. A fegyverek egyideig biztosíthatják a katonai rendet és fölényt, állandósítani a békét azonban csak a nemzetközi erkölcs alapján lehet. Ennek első parancsolata pedig az egyes nemzetek egyenjogúsága, a kölcsönös jóakarat. Csak így lehet megvalósítani a békés munkát lehetővé tevő biztonságot. Ennek a biztonságnak azonban nem lehet egyetlen érdekcsoport biztonságát szolgálni, hanem valamennyiét. A Saar-videk visszacsatolása egyelőre Németország ünnepe és az igazság érvényesülése Németországgal szemben. De egyúttal bizonyítéka annak is, hogy a békediktátumok megszabása idején a győzteseket mennyire hatalmába kerítette az elfogultság. Mert ha akkor a méltányosság szempontjait is figyelembe vették volna, ez a tiszta német vidék egy napra sem kerülhetett volna idegen uralom alá s nem lett volna tizenöt esztendőn át egyik legsúlyosabb akadálya az Európa szívében fekvő két hatalmas ország közeledésének és megértésének. A Saar-vidék visszaadása Németországnak, — a közelmúltban megkötött római egyezmény, amely Olaszország és Franciaország együttműködését biztosítja, — továbbá Anglia őszinte igyekezete a fegyverkezés szabályozására, csak akkor vezethétnek eredményre, ha a népek együttműködésének egyetlen és legfőbb alapját, a legyőzött nemzetek egyenjogúságát, amelyet elvben már elismertek, a gyakorlatban is mielőbb megvalósítják. A francia külpolitika, melyet hosszú időn át ( lemenceau szelleme vezetett, kétségtelenül fordulóponthoz ért. Laval külügyminiszter tudatában van annak, hogy Európa békéjének gyökere Franciaországnak Németországgá] való megegyezése. Miniszterelnök korában ő volt az, aki berlini látogatásává] ezl nyiltan elismerte. A jelenlegi francia miniszterelnök. Flandin pedig ugylátszik egyike azoknak a széles látókörű államférfiaknak, akik a v ilág gazdasági és pénzügyi összefüggéseit a legtisztábban látják s megvan az érzéke ezeknek a problémáknak helyes megoldására. J ud ja azt is. hogy a politikai ellentétek elsimítása nélkül gazdasági békét sem lehet teremteni. Kétségtelennek látszik az is, hogy a két francia államférfiú őszintén akarja a békét s jól tudja, hogy ez éppen ugy érdeke Franciaországnak, mint a többi nemzetnek. Franciaországban az állami költségvetés előrelátható hiánya mintegy négy milliárd frank; a munkanélküliség növekszik, — a munkanélküliek száma felül van a négyszázezren. Az ország külső kereskedelme is csökken. Ilyen körülmények között nemcsak a belátás, hanem a szorító kényszer egyre jobban szükségessé teszi Franciaország számára is a gazdasági békét, amelynek első feltétele — mint már említettük — a politikai feszültség megszüntetése. A francia államférfiak a békeszerződések létrejötte óta a legtöbbször elmulasztották a kellő lélektani pillanatot a megbékülés előmozdítására. A fegyveres szövetségek rendszere pedig, amelyet ujabban külpolitikájuk vezető eszméjévé tettek, nemcsak a népszövetségi okmány szellemébe ütközik, amelyre pedig állandóan hivatkoznak, hanem a fegyverkezési verseny állandósításával, szinte lehetetlenné teszi a bizalmon alapuló megbékélést. Most Németország állásfoglalása után, a német területi igények megszűnésével és az olasz-francia megegyezés után, amely Közép-Európán át az európai megbékélés visszatérésének elvi feltételeit megteremtette, a francia külpolitika magatartásától függ Európa jövendője. Olaszország, Franciaország és Anglia együttműködése biztosítottnak látszik, most Nemetországot és a vele együtt legyőzötteket kell bevonni az európai béke megszervezésének halaszthatatlan munkájába. Tagadhatatlan, hogy vannak még olyan politikai törekvések Európábar, amelyek már a franciaolasz megegyezést sem nézték jó szemmel, mert saját kicsinyes, önző érdekeiket féltik ettől. Emellett számos egyéb külső és belső akadálya van annak is, hogy a német-francia megértés valósággá váljék. De nem szabad elfelejteni, hogy Franciaország és Németország — a politikai ellentétek megszűntével — gazdasági téren még csak nem is versenytársak, hanem egymás kiegészítői. A Saar-vidék visszacsatolása után még inkább áll ez az igazság, mint azelőtt. Ezt tudják jól Franciaország vezetői. A kérdés csupán az, vájjon a külső és belső gáncsvetésekkel szemben lesz-e elég erejük győzelmesen megvívni azt a harcot, amely most egész Európa s ezzel együtt a világ békéjért folyik. A lélektani pillanat és a jelenlegi helyzet kedvező s ezért remélnünk kell, hogy ezúttal nem mulasztják el az alkalmat a megnyugvás megteremtésére.