Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 5. szám - Európa és Magyarország. Gróf Teleki Pál uj könyve [könyvismertetés]

14 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1934 május 1809 Gróf Andreossy írancia nagykövet azt jelenti Napóleonnak, hogy a magyarok a legnagyobb mértékben elégedetlenek az osztrák politikával és hogy az ország többsége elítéli a francia háborút! És ezen évben, csakugyan akadnak sokan, akik franciabarál érzelmeiknek nyíltan kifejezést adnak, mint pl. Horváth István előkelő magyar urnák barátjához intézett egy következő levelét láthatjuk itten; "... a legjobban tennénk, ha egy követség utján királyt kérnénk Napóleontól. A büszke, atyafiait szerfölött elősegítő corsus örömmel teljesítené kérésünket! Ez által könnyen megszerezhetnénk Szervia, Bosnia, Dalmácia és Bulgáriának hozzánk kapcsolását. így nagy földekihez és az Adria meg Fekete •tengerhez jutnánk, hol kereskedést szervezhetnénk. Arra, kávés, vagy kukta volt-e királyunk, nem figyelmezek. Ausztriával mi soha nem fogunk boldogulni..." De a magyar, mini nem/el mégis hü marad királyához. Igen érdekes e tekintetben Stahl Fülöp osztrák hivatalnok jelentése gr. Wall is kormányelnökhöz. (Dátum elmosódva, szövege német.): „ . . .be kelt számolnom Excellenciádnak arról, minő szempontból építem reményeimet Magyarországot illetőleg. Megüsmertem a legkiválóbb vezérférfiakaí minden pártból és bevallom, én végtelenül jobb fogalmakat nyertem magamnak ezen emberekről, tehát a magyarról, mint azt a minisztérium bürokratikus zöldasztala mellett gondoltam. Ennek a nemzetnek nagy értéke és nagy jelleme van és igy tisztán a mi hibánk, hogy a mi monarchiánk nem az, ami lehetne. Vigyázzunk, nehogy a franciák malmára hajtsuk a vizet!.. ." Egy Malmossy nevű orvos ezt a levelet irta egy hölgynek, akitől a francia parancsnok azt elvelte: ,,... vajha jönne már a francia, ki a magyarok megváltója, Krisztusa lesz ..." Maga a hires kiáltványa Napóleonnak a magyarokhoz, amelynek lefordítását az osztrákok Bacsányinak tulajdonították s amely csak két példányban van ma meg, igy szól: „Magyarok! eljött az a pillanat, amelyben visszanyerhetitek régi függetlenségeteket. Fogadjátok el a bekét, amelyet ajánlok! Maradjon fenn országotok és szabadságotok teljes épségben! Alkotmányotokat magatok is megváltoztathatjátok! Semmit sem kívánunk tőletek, minthogy valósággal független nemzet legyetek. Az Ausztriával való egyesítés volt legfőbb oka szer ncsétlensége teltnek... a ti országotok Ausztria legszebb része és mégis meghódolt tartomány vagytok! . . . pedig nemzeti nyelvetek is van. Válasszatok olyan királyt, ki érettetek él és hazátokban lakjék ... Magyarok! Ez az, amit Európa tőletek vár, mely most rátok néz! Gyülekezzetek össze Bákos mezejére, tartsatok ott ősi szokástokhoz képest nemzeti gyűlést és adjátok tudtunkra végzésteket..." A magyar nemzet most is hűen tradícióihoz, uralkodója mellett maradt lés összességében elitélte a kiáltványt. Előttem fekszik egy Hohenegger nevü magyar ur levéltöredéke, amelyre egy francia tiszt ezt irta magyarul: „Ueres bessed" (üres beszéd?). Hohenegger igy ir: „...felcitált minket a francia parancsnok, hogy a proklamációhoz csatlakozzunk. Mi a dib-dábot zsebrevágtuk, vállainkat hallgatva ugyan, de nézetünket elengedőleg értésre adva vonogattuk . .. Egy francia, ócska király kedvéért nem mennénk Bákos mezejére választani..." Az 1809. év történelmi eseményei közismerteid A magyar nemzet egész összességében, a becsület mezején is bebizonyította ősi vitézségét és hűségét a dinasztiához és a magyar nemesi felkelés megtorpanása Győr előtt sem volt a kellő áldozatkészség hiányának betudható! De mi, a trianoni béklyók alatt senyvedő bús magyarok, ma önkéntelenül is azt kérdezzük a nagy, francia kulturnemzettől, nem volna-e az ő politikájának megfelelő és egész Európa békéjének érdekében kívánatos azt a magyar hűséget magához ragadnia, illetve kihasználnia, amely a napóleoni idők alatt a nagy francia császár terveit bár keresztülhúzta, de amelyik nyitott kaput biztosit ma minden igaz és megértő barát számárat Nyiry László, ny. vezérkari ezredes. Európa és Magyarország Gróf Teleki Pál uj könyve „Európáról és Magyarországról" címen jelentek meg giróf Teleki Pálnak, a könyv címében megadott tárgykörből tartolt fontosabb előadásai és cikkei. Az előadások főleg külföldön, Amerikában, Parisban, Berlinben, Münóhenben, Londonban és Milánóban hangzottak el. Ezek az előadások tudományos fejtegetések voltak, tele uj gondolatokkal, uj meglátásokkal. A kétszáz oldalnyi tömör munkát éppen tartalmának gazdagsága miatt ismertetni jóformán lehetetlen. Átolvasni sem igen lehet ezt a könyvet, hanem csakis tanulmányozni. Gróf Teleki Pál elgondolásának ismerete azért is fontos, mert a magyar külpolitikára gróf Teleki Pál elgondolása mindig irányadó jelentőségű. A munka bemutatására kiragadok egy részt, mely azt hiszem mindenkit érdekel, még pedig azt a részt, melyben a szerző kifejti, hogy miként volna rendezhető a Kárpátok medencéjének nemzetiségi kérdése. Miként volna rendezhető a nemzetiségi kérdés, ha visszaállana Magyarország történelmi határa? Gróf Teleki Pál a következőket mondja: „Most visszatérek arra a kérdésre, hogy miért olyan néhez általában és különösen ma vegyesnyelvü területeken megállapodásra jutni a népek között? Azért, mert a nemzetiségeket arra tanították, hogy gyűlöljék egymást. A kérdésnek éláreállitása előtti időkben számos vegyesnyelvü területen — ahol nem volt semmiféle nemzetiségi gyűlölet sem — lehetett megoldásokat találni — és valóban találtak is. Jó példája ennek a XVI. és XVII. századbeli Erdély. Nem akarok hosszú történelmi fejtegetésekbe bocsátkozni. Nem is említeném fel ezt a történelmi példái, ha a régi erdélyi alkotmány nem tartalmazna sok olyan részlete mellett, amelyek itt talán kevésbé érdekelnek és amelyek a kor szellemének és a helyzetnek voltak megfelelőek, olyan érdekes rendelkezéseket is, amelyek kis területen együttélő, különböző nemzetiségek jogainak igen világos koncepcióját tükrözik vissza. Ugyanazoknak az eszményeknek a kölcsönös tisztelete, a nemzetiségi kérdésnek szerencsés megoldása tette lehetővé ennek a több nemzetiség által lakott kis államnak azt, hogy Európa történetének két legzavarosabb századába nemzeti egységbon és erőben álljon ellen a szultánoknak is, Ausztria császárainak is. Az erdélyi alkotmány három nemzetiséget ismert el: az önkormányzattal rendelkező székelyt; az önkormányzattal rendelkező szászt — és a magyar vármegyei nemességet. Ez utóbbi osztályt és nemzetiséget csupán csak magyarnak nevezték, — de bőviben találunk benne más nemzetiségüeket és nyelviteket is, akiket nemesi rangra emeltek és akiknek ezen az alapon politikai jogaik is voltak. Erdélynek tehát, ugy mondhatnám „federális alkotmánya" volt, közös parlamenttel és a fejedelem személvében közösen választott államfővel. Mindegyik nemzetnek megvolt a régi jogok alapján a maga területe. Mindezekre bizonyára emlékeznek első három, itt, e helyen tartott történeti előadásomból. Idáig bizonyos mértékben hasonlítható ez az alkotmány, ha ugy tetszik, modem alkotmányokhoz, sőt talán éppen az amerikaihoz is. Talán még inkább hasonlítható volna a svájcihoz. De jellegzetesen különbözik mindezektől abban, hogy a területi önkormányzat és a személyi területekenkivüliség ugy volt kombinálva benne, hogy a nemzetiségi súrlódásokat lehetőleg kikapcsolják. Igy elsősorban valamennyi székelynek, szásznak vagy magyarnak iskolai, egyházi ügyeire, jogszolgáltatására vonatkozólag bizonyos közös önrendelkező joga volt, bárhol laktak is. Másrészt az autonóm nemzetiségek, illetőleg testületek azzal a, hogy ugy mondjam: exterritoriális joggal is rendelkeztek, hogy — bárhol lakott is az illető, akár saját nemzetének a területén, akár másikén— saját nemzetének a birája alá tartozott. Nem kell emlékeztetnem önöket arra, hogy itt egy