Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 2. szám - Olaszország, Magyarország és Ausztria együttműködése. A dunai probléma megoldása

MAGYAR KÜLPOLITIKA 1034 február [gy vezetett a gazdasági követelményekhez kapcsolódó magyar politikai érdek a február <>-iki római magyarorosz szerződéshez. Politikai szempontból nem közönyös reánk nézve az a normálissá váló viszony, amelyet a kis-entente államai igyekeznek kiépíteni a szovjettel szemben. Jugoszlávia és Csehszlovákia részéről nincs többé súrlódási terület, sőt Prága és Moszkva közt máris egyre barátságosabbá alakul a helyzet. Annál hatalmasabb ellentétek választják el Romániát a Szovjettől, — ez ellentétek forrása persze Beszarábia, melyet a románok annakidején minden nemzetközi jog ellenére elfoglaltak s annektáltak. Moszkva ezt semmi körülmények közt se akarja s nem is fogja soha elismerni. Bukarest százféle módon próbálta az ellentétet áthidalni, igyekezett magát román-olasz katonai szerződéssel biztosítani, de tudjuk, legutóbb ezt se újította meg Róma . . . denikve kétségen felül áll, hogy Moszkvának — már csak Beszntábia szempontjából is — a revízió hívének kell lennie. Egyelőre a diplomáciai viszony Bukarest és Moszkva kozt meg mindig nem állt helyre, de oly eshetőségek következhetnek el, melyeket mi a magyar-orosz diplomáciai és kereskedelmi jó viszonnyal sikeresen megelőzhetünk és ellensúlyozhatunk. A február 6-iki római szerződés a ma fennálló helyzet lényeges javulását jelenti. Az első ötéves terv lázas tempója fellendítette az orosz gyáripart, de kénytelen volt elhanyagolni a hajózási, vasuti és közúti közlekedést és pedig oly módon, hogy a szovjet képtelenné lett áruforgalmának a lebonyolítására s most a második ötéves terv következő éveiben kénytelen lesz egész vasuti rendszerét az alapépítménnyel együtt felújítani. Ezt a gigászi munkát, mely elsősorban a leningrád—moszkvai körzetben fog megindulni, csak külföldi közreműködéssel bonyolíthatják le a népbiztosok s itt az a pont, ahol a magyar gépipar majdan sikeresen kapesolódhatik bele az óriási méretű orosz üzleti lehetőségekbe. Ott a már munkában levő moszkvai földalatti vasút, száz más lehetőség, melyek mind kaput nyitnak a magas szinten álló magyar villamos gépipar számára. De jelentős kiviteli lehetőségek mutatkoznak a magyar mezőgazdaság számára is. A szovjet ujabban a főzelék- és veteménytermelés fejlesztését tűzte ki céljául, értesülésünk szerint körülbelül másfélmillió élmunkás egyéni (!) veteményeskertjéről van szó . . . nos, sokezer métermázsa mag fog kelleni ide s miután a nyugateurópai magfélék nein bírják ki az orosz éghajlatot, nyilvánvaló, hogy itt az orosszal rokonabb magyar klíma magyar magféléi előnyösen léphetnek sorompóba. Szükség lesz ott magyar tenyészállatokra s az orosz felfrissítő magyar burgonyára is . . . Az ellenérték, amit mi vásároljunk a szovjettől? A bakui nyersolajtermékek, a kaukázusi mangánérc, az uráli asbest stb., — csupa oly áru, amit eddig is másodkézből orosz földről vásároltunk. Íme, ezek a római magyar-orosz szerződés ama reálpolitikai értékei, melyek indokolttá teszik a Moszkvával való diplomáciai viszony felvételét s minden érzelmi politika kikapcsolásával csak az ország lét- és életérdeke!t tartják szem előtt. Belügyi kezeltetésében a bolsevizmus rendőrileg ugyanaz marad, ami eddig volt s kormányunk az ankarai és washingtoni kikötések példájára, kellő garanciát kapott arra nézve, hogy az itten felállítandó szovjetképviselet semmiféle propagandát ne űzzön. * A magyar kir. kormány második és felette meleg kézszorítása Dollfuss kancelláron ál annak a szomszédos Ausztriának szólt, mely a maga uj demokratikus fejlődésében a régi császári „Bécsországból" tizenöt év alatt nemzetié emelkedett ki. Igen, az az egykori hrontand Ausztria, melynek az 18<>7-iki kiegyezés alkalmával mi magyarok adattunk alkotmányt és parlamentet, — az ,,örökös tartományok " e megmaradt csonkja annyi küzdés után ma végre önálló és öncélú nemzetnek érzi magát, még germán fajtestvéreivel szemben is, s e nemzeti létét az elviharzott forradalomban a legszentebbel: vérrel avatta fel. Az osztrák nemzeti érzés megerősödve kelt ki ebből a csehektől táplált forradalomból ... a csehek, ismét a „pacifista ' csehek, kik a pár év előtti hirtenbergi esetben oly ordító hangon büntető szankciókat követeltek ellenünk s most nem mint „állami", hanem mint államfelforgató forradalmi fegyverszállitók kerülnek a felháborodó világközvélemény előtt a vádlottak padjára! Vájjon hogy fog felelni ezekért a „pacifista" és „lefegyverzési" (!) elnök, a híres vagy tán inkább már hírhedt prágai külügyminiszter? Mi az uj Ausztria szomszédai meleg érzéssel üdvözöljük a velünk egy nacionalista plattformon találkozó uj és immár vérrel felavatott osztrák nemzetet. A Dollfuss kancellárt fogadó meleg kézszorítás azt az óhajt jelenti, hogy Bécs és Budapest a jövőben mennél szorosabb gazdasági és kulturális kapcsolatba kerüljön egymás mellé. Ez az osztrák-magyar közeledés a konszolidáció első döntő ténye itt Európa nyugtalan Keletjén, melyet a békediktátumok bosszú dühe tönkretett — s e közeledés egyszersmind kiindulópontja Közép-Európa ama uj kialakulásának, melyet mint gazdasági imperatívuszt ír elő a földrajz a politikának. Az a harmadik shakehand, mellyel kormányunk Suvich államtitkáron át a baráti Itália kezét szoritja meg. remélhetőleg rövidesen és hatalmasan tovább fogja épiteni a középeurópai konszolidáció müvét: erős és gyors a „kőműves" Mussolini keze s Itália dicső felépítése után ő a vezető pallér a másik világtörténti mii. az uj Közép-Európa felépítésénél! Olaszország, Magyarország és Ausztria együttműködése A dunai probléma megoldása Európa politikai viszonyai sohasem voltak bonyolultabbak a békeszerződések óta. mint most. Az. egyezmények láncolata, amely keresztül-kasul köti össze a különböző országokat, szinte átláthatatlanná teszi a helyzetet és elhomályosítja a sok szerződés célját. Az egyezmények következtében baráti országok kerülnek s/embe egymással és megbékithetetlen ellenségnek hitt népek vezetői nyújtanak egymásnak baráti kezet. A vezető államférfiak nagyrésze ebben a kuszált helyzetben csak a holnapot nézi, ahelyett, hogy a távolabbi jövőre merne gondolni. Egyet azonban mindenki tud. A békeszerződések és a nyomukban használt módszerek tökéletesen megbuktak. A világgazdasági konferencia meghiúsulása után és a Népszövetség munkásságának megbénulása után vájjon gondolhat-e valaki egyetemes, az egész világot átölelő megoldásra? Nemcsak erre nem gondolhatnak, hanem még arra sem igen, hogy Európa ügyeit egységesen rendezzék. A francia-német ellentét nem enyhült, a fegyverkezési konferencia vergődik, a Duna völgyébén pedig a gazdasági válság még mindig tart. A nyugati nagyhatalmak, amelyek a háború győz-