Magyar külpolitika, 1934 (15. évfolyam, 1-12. szám)

1934 / 7. szám - Anglia és a francia külpolitika

<» MAGYAR KÜLPOLITIKA 1034 július Anglia és a francia külpolitika Abban a diplomáciai háborúban, amely Európa nak jóformán minden fővárosában folyik, a francia külpolitika irányitói a fővezérek. Mellettük az orosz diplomácia fejti ki a legélénkebb tevékenységet. Franciaország és Oroszország egymásra talált. Az egész keleti egyezmény-tervezetnek, amelynek hálójával be akarják borítani Európát, nem más a lényege, mini Franciaország és Oroszország szövetségének biztosítása. A két ország, amely rövid idővel ezelőtt még a legnagyobb ellentétben allt egymással, most rájött, hogy Európa békéjének biztosítása — mivel más cél juk bizonyára nincsen — csak Franciaország és Oroszország katonai szövetségével történhetik meg. Biztosra veszik azt is, hogy ehhez az „eszményi" célhoz könnyű szerrel sikerül megnyerni a többi államok támogatását is. Doumerguc francia miniszterelnök most jelentette ki, hogy ők szenvedélyesen kívánják a békét. Soha sem zavarnók meg más békéjét — mondotta,— de azt sem akarjuk, hogy védelmi oszközeink elégtelensége előbb, vagy utóbb támadásra adjon alkalmat olyanoknak, akik a békét kevésbé szeretik, mint mi. A béke megzavarói alatt a francia miniszterelnök, természetesen a legyőzött és föl nem fegyverzett nemzeteket értette, akiknek Franciaország az 1932-ik évi elvi megállapodás ellenére sem akarja elismerni katonai téren való egyenjogúságukat. Ezért kellett kudarcba fulladnia a leszerelési értekezletnek is, amelyet Barthou merev magatartása kárhoztatott teljes eredménytelenségre. Franciaország, amely hosszú időn át a békeszerződések őreinek tekintette a Népszövetséget, csalódott ennek erejében és ez a genfi csalódás sodorta külpolitikáját a háború előtti módszerek alkalmazásához. Felújította a szövetségek rendszerét, amely teljesen ellentétben áll a Népszövetség alapokmányának rendelkezéseivel. Az egyezmények áradatát indította meg, amely — államférfiainak szava szerint — mind a béke eszméjét szolgálja. Keleti politikája főerősségévé Oroszországot tette, amelynek kapóra jött Franciaország baráti hajlandósága. Ahogyan Franciaország a Népszövetség eszméjében csalódott, — más okokból, mint a világ többi része, — éppen ugy csalódott a Szovjetbirodalom a bolsevista világforradalom reményében. Ehelyett, égő veszedelemképpen, Japán áll vele szemben ugrásra készen és Oroszország ilyen körülmények között örömmel fogad minden paktumot, amely Európa felöl biztosítja nyugalmát. Az egyezmények láncolata egyébként, amelynek a franciák szerint nincs más célja, csupán a béke fenntartása, csodálatosképpen ugy alakult, hogy minden legyőzött állam körül — nyilván a béke érdekében — az ellenfelek gyűrűjének kell kialakulnia. Oroszország és a franciák számítása szerint Lengyelország, Csehországgal együtt, Németország békéjét őrizné, a kisantant három állama Magyarországot veszi körül, a balkáni paktum pedig Bulgáriát tartja szemimel. Ha ezekhez az egyezményekhez, elsősorban az uj keleti Locarnóhoz, sikerülne volt nyugati szövetségesei hozzájárulását megnyerni, ez annyit jelentene, hogy Franciaországnak, éppen ugy, mint a háborúban, meglenne az az ereje, hogy hosszú időre fenntartsa a páriskörnyéki békeszerződések temetői békességét Barthou Londonból ugy tért vissza, mint a francia hivatalos jelentések tudtul adták, hogy sikerült Angliát megnyernie terveinek. Valóban, Anglia és vele együtt Olaszország is, nem óhajtottak semmi akadályt gördíteni az úgynevezett keleti Locarnó elé, ha az igazán a béke ügyét szolgálja. Erre pedig ez az egyezmény csak akkor lenne alkalmas, ha belekapcsolódnék Németország és Lengyelország is. Az angol külügyminiszter és Mussolini is jogosan tételezték föl, hogy Németországnak meghívása ebbe az egyezménybe automatikusan magával hozza Németország egyenjogúságának gyakorlati elismerését és megteremti az alapot a fegyverkezés szabályozásának mostanáig meghiúsult megvalósításához is. Nem kellett azonban sokáig várni: a paktumok főmegteremtője, Barthou, francia külügyminiszter, nyíltan kijelentette hogy a keleti egyezmény megvalósítása uj korszakot nyit Európa történetében és csak az egyezmény megvalósítása után lehet szó arról, hogy a páriskörnyéki békeszerződéseket a lefegyverzés kérdésének szempontjából is vizsgálat alá vegyék. Vagyis az egyenjogúságról és a fegyverkezés szabályozásáról szóló tárgyalások csak következményei és nem föltételei lehetnek az egyezmény elfogadásának. Ez a felfogás azonban semmi más, mint visszatérés a páriskörnyéki szerződések megkövesitésének politikájához. Az pedig merész reménység, hogy erre az útra lehessen terelni Olaszországot és Angliát. A francia külpolitika nagyon merész játékot folytat, mikor azt hiszi, hogy az egész világ közvéleményével szemben célt érhet. Angliában nagyon vegyes érzelmekkel fogadták a francia-orosz szövetkezés hirét. Anglia egészen letérne hagyományos külpolitikájától, ha a locarnói szerződésen tul kötelezettséget vállalna a kontinens bonyodalmaiba való beavatkozásra. A francia külügyminiszter az Oroszországgal való szövetséggel Angliát gondolkodóba akarta ejteni a szigetország biztonságát illetőleg is. Az orosz szövetségen kivül ezt a célt szolgálta Calais-nek kiépítése tengeralattjáró kikötővé. Ezt a célt szolgálta Franciaország légi haderejenek olyan növelése, amely egyszerűen eltünteti a csatornát a két ország között. Tudják a «ranciák azt is. hogy Anglia saját fegyverkezésének, első sorban légi haderejének költségeire nem szívesen használná fel költségvetésének egész negyven millió fontos fölöslegét. Mindezek a taktikai ügyeskedések nem elegendők azonban arra, hogy Angliát megnyerjék a franciák saját céljaikra. Oroszország egyébként most is vetélytársa Angliának. Éppen ugy, ahogyan Franciaország annak idején fenyegette Angliának afrikai birtokait, épp ugy fenyegeti Oroszország most Anglia ázsiai pozícióját. Az orosz politiika keze Afganisztánban, Perzsiában és főképpen India északnyugati halárán különösen zavarja az angol világbirodalom érdekeit. Nem kétséges továbbá, hogy Anglia éppen ugy, mint Olaszország, a páriskörnyéki szerződések békés revíziójának hive és ebben a tekintetben teljes mértékben szemben áll Franciaországnak és szövetségeseinek törekvéseivel. Az angol államférfiak egy része, talán a legutóbbi német események hatása alatt, nagyobb hajlandóságot mutatott a francia-orosz szövetséghez való közeledéshez, azonban ezt az átmeneti hangulatot az angol világbirodalom nagy érdekeinek előtérbe nyomulása el fogja oszlatni. Olaszország pedig, amely az utóbbi időben kevésbé hallatta hangját, most már a döntő stádiumban szintén élénkebb diplomáciai munkát fejt ki a béke érdekében. Éppen e napokban la-