Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 9. szám - Kánya Kálmán Párisban

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1933 szeptember Kánya Kálmán Párisban Néhány heti politikai szélcsönd után, szeptember második felében miniszterlátogatások tették a magyar politikai életet érdekessé. Kánya Kálmán magyar külügyminiszternek párisi utazása időben pontosan egybeesett Papén német helyettes kancellár budapesti látogatásával. A hivatalos közlemények mind a két miniszteri látogatást udvariassági okokkal magyarázták. Papén Budapestre jött, hogy Gömbös Gyula berlini látogatását viszonozza. Kánya Kálmán Párisba ment, hogy az uj népszövetségi ülésszakot megelőzőleg a francia külügyminisztert megismerje. Ezek a hivatalos magyarázatok természetesen nem akadályozták meg a magyar közvéleményt abban, hogy a miniszteri látogatások súlyát és fontosságát kellőképpen értékelje. A kormányférfiak hasonló utazásai tagadhatatlanul kapcsolatban szoktak lenni azzal a nemzetközi illemtudással, amelyre a diplomácia — igen helyesen — mind mai napig nagy súlyt helyez. Azt azonban soha senki egy pillanatig sem hitte, hogy ha a különböző országok sorsának politikai irányitói egymással találkoznak, beérik azzal, hogy egymással csak az időjárásról, vagy a legutolsó sztratoszféra-repülésről beszélgessenek. A felelős kormányférfiak gyakorlati lények, az ő természetes elemük nem a sztratoszféra, hanem a súlyos, még súlyosabb és legsúlyosabb politikai és gazdasági problémákkal megnehezített földi levegő. Ha tehát két ország politikai vezetői egymással találkoznak, a dolog természete szerint olyan kérdésekről beszélgetnek egymással, amelyektől hazájuk fontos érdekei függnek. Milyen területen mozgott az a beszélgetés, amelyet Kánya Kálmán magyar külügyminiszter folytatott Paul Boncourt francia külügyminiszterrel és Daladier francia miniszterelnökkel? Természetesen azon a területen, amelyen a francia és n magyar külpolitika érdekszálai leggyakrabban keresztezik egymást. A közép Duna völgyének sorsa volt a párisi megbeszélések főtémája. Az a zűrzavar, amit a békeszerződések itt megteremtettek, a világbékét állandóan fenyegető politikai gyűlölködés, a régi nagy gazdasági területekből kihasított kicsiny gazdasági egységek egymást fojtogató gazdasági elzárkózása már régen túlnőtt a helyi érdekek keretein. Európa nem lehet addig nyugodt és egészséges, amig a gyomrában fáj és nyilallik ez a súlyos kórság. Franciaország sem pihenhet meg a nyugodt bizakodás párnáin addig, amig nagy vetélytársának, Németországnak a hátában nincsen megállapodott rend és keleti szövetségesei nem élnek megbékélt barátságban szomszédaikkal. A francia polilika éppen az utolsó hónapok alatt nagyon céltudatosan és erélyesen dolgozott ebben az irányban; tevékenyen közvetített keleti szövetségesei és Szovjetoroszország között. A francia közvélemény a legnagyobb elismeréssel üdvözölte ennek a közvetítésnek eredményét: azokat a támadást kizáró szerződéseket, amelyek Lengyelország és Bománia keleti határait — legalább egy időre — mentesítették egy bolsevista megrohanás veszedelmétől. , Ennek a francia politikának szerves folytatása volna, ha a mai gazdasági és politikai anarchia megszüntetésével a közép Duna völgyében helyre lehetne állítani a viszonyok tartós nyugalmát és biztos állandóságát. Ennek a célnak az érdekében Franciaország mindezideig egy uton haladt Benes Eduárddal, Csehország külügyminiszterével. Tardieu ismeretes terve tulajdonképpen nem volt egyéb, mint sikertelen kísérlet Benes elgondolásának megvalósítására. A dunavölgyi államok gazdasági szövetsége azt a célt szolgálta volna, hogy megszilárdítsa a mai állapotokat, megtörni Magvarországot, hogy elfelejtesse vele reviszámára [ehetővé tegye a békeszerződésekben szerzett zsákmány zavartalan élvezetét. Franciaország igy alátámasztotta ezt a kisantant politikát, amely a nyomorúság eszközeivel akarta megtörni Magyarországot, hogy elfelejtesse vele revíziós álmait. A kisantant politika ezért a mi megrontásunkra tört az egész vonalon. A kisantant államok ezért viseltek ellenünk állandó gazdasági háborút. Prágából ezért mondották föl a cseh-magyar gazdasági szerződést. Azt várták, hogy a mindennapi kenyér gondja rákényszerít bennünket arra, hogy lemondjunk a Trianonban elkövetett igazságtalanságok revíziójáról. Magyarország azonban lelkes daccal ellenállott ennek a nyomásnak. Közben pedig az történt, hogy a Magyarország számára mesterségesen kitermelt gazdasági leromlás átterjedt az utódállamokra. Magyarországon nem lehetett nyomor-árvizet csinálni ugy, hogy az át ne csapjon a szomszédos országokba, Franciaország politikai barátaira is. amelyek eddig csak azért bírták jobban a gazdasági züllést, mert Franciaország pénztárcája mindig nyitva állott előttük. Azonban Franciaország áldozatkészsége sem kimeríthetetlen. Ezért az ő számára is sürgőssé vált, hogy helyreállítsák a rendezett viszonyokat KözépEurópában és az Osztrák-magyar monarchia romjain felépült államokat képesekké tegyék arra, hogy ezentúl a saját emberségükből is megéljenek. Azok a cikkek, amelyek Kánya Kálmán párisi látogatása alkalmából a párisi lapokban megjelentek, nyilvánvalóan megmutatják, milyen keretek között mozogtak a magyar külügyminiszter és a francia politikusok tárgyalásai. Ezekből a közleményekből a végeredményt is sejteni lehet. Kánya Kálmán nem engedte magát eltántorítani attól az egyedül helyes és megváltoztathatatlan magyar állásponttól, hogy nem lehet végleges rendet és igazi megnyugvást teremteni Közép-Európában addig, amig helyre nem hozzák a trianoni szerződés legkirívóbb igazságtalanságait. Viszont a francia politikusok sem változtatták meg eddigi álláspontjukat. Legalább erre lehet következtetni abból a Le Temps-ban megjelent cikkből, amely szerint „Európa mai helyzetében kétségtelen, hogy a szerződések revíziója a legsúlyosabb bonyodalmakra vezethetne és kikerülhetetlenül háborút idézne elő". A mi véleményünk szerint éppen ellenkezőleg, a revízió elmulasztása vezet kikerülhetetlenül az ujabb háború felé. Egyelőre azonban számolnunk kell azzal, — ami ismét a Le Temps imént idézett cikkében