Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 4. szám - Az osztrák-magyar gazdasági együttműködés

1933 április MAGYAR KÜLPOLITIKA Az osztrák-magyar gazdasági együttműködés Irta: PÉKÁR GYULA ny. miniszter, a képviselőház külügyi bizottságának elnöke íme tizenöt év múltún e két szó. e két országnéy: ..Ausztria" és „Magyarország" közt újból megjelenik egy kis kapcsolóvonal, egy kis gazdasági kötőjel, moly — ha elszántak, okosak és őszinték vagyunk — nyomdai papirjelzésből nemcsak vassá erősödhet, hanem egész Kelet-Európa gazdasági feltámadásának s a Duna-kérdés megoldásának a tengelyévé acélosodhat. Igaz való. a kis gazdasági kötőjelből hatalmas dinamó tengely lehet, melynek forgása révén isméi megindulhatna a Duna-medence gazdasági életének a tizenöt éve diadal és bosszuszom jjal összetört s azóta álló gépezete. Voltakép természetes is. hogy az összetört gazdasági gépezet reparálásánál elsősorban a budapest-bécsi alapvető főtengely kerüljön javítás alá. — nos. a munka az uj Gömbös-kormány fiatalos érékének eredményekép már is megindult s az a tüntető rokonsze nv, mellyel a külügyi bizottság s a magyar parlament plénuma az uj osztrák-magyar gazdasági megállapodásokat fogadta, erőssé leheti bennünk ezt a reményt, hogy Bécs és Budapest nem fogják többé félreismerni az egymásrautaltság gazdasági imperativusát s az agrár és állattenyésztő Magyarország oly együttműködést fog tudni kiépíteni az iparban és fában stb. gazdag Ausztriával, amely nemcsak a két nemzet és nép hasznát, olcsóbb megélhetését mozdítja elő, hanem az egész Duna-medence keleteurópai gazdasági vérkeringését is meginditandja. Mi magyarok — a régi béke régi szebb időiben — ( leget vitáztunk, hogy ne mondjam, veszekedtünk az ..osztrák sógorral"', eleget gravamenizáltuk, hogy az osztrák császár sehogyse akarja megérteni a véle egy kebelben lakó magyar királyt . . . tempi passatil A monarchia gazdasági gépezetének összerombolását követő gazdasági nyomorúság végre mégis csak összehozott bennünket! Ugy a magyar nemzet, mint az osztrák köztársaság immár felismeri a minden politikánál erősehb geográfia adta sorsközösséget: két Marius-ként leülünk a romokon, beszélgetünk, sőt. Istennek hála, már cselekszünk is. Érdekes kérdés: tizenöt év folyamán miért nem jutott ez eszünkbe hamarább? Semmi vád. semmi szemrehányás — békediktátumok ama bosszunüive, mehet a világtörténet legnagyobb tudatlansága s legkönyörtelenebb, legbarbárabb rosszakarata sugallt, a feldarabolást, a kárörvendő csonkitásl minden narkózis nélkül hajtotta végre s nem csoda, ha az amputálás után mindketten a testi-lelki lázas nyavalya oly lethargiájába hanyatlottunk, ami hosszú éveken ál kizárta a tárgyilagos logikát s az érdekek helyes felismerését. Az. hogy most végre e felismeréshez eljutottunk, nemcsak a mii érdemünk, hanem volt ellenségeink, ama tisztelt győztesek akaratlan érdeme is. akik t. i. öt évvel ezelőtt rémülten jajdultak fel arra a felfedezésre, hogy a békediktátumokkal nyakunkba zúdított nyavalyát, a feldarabolt Duna-medencéből világkrizissé növő gazdasági pestist megkapják tőlünk! Az ó-testamentum prófétái ezt az elkövetett hűn méltó isteni büntetésének hívnák ... de mi nem vagyunk próféták, csak hideg gondolkozók s azt mondjuk: bármily rettentő is, a világkrizis voltakép a mi szövetségesünk abban, hogy a tisztelt győztesek a maguk kárán végre felismerték azt a szörnyű igazságtalanságot, melyet rajtunk elkövettek. Most már bevallhatják s világszerte már he is vallják: a világkrizis voltakép az a világtörténeti nagy vizsga, melyen a békediktátorok az egész békerendszerükkel a legszégyenletesebben megbuktak! Kriminális bukás ez az egész vonalon: a bosszú s a hazugság bukása az emberiesség s az igazság előtt! Reparációk? Hisz a Gevin-Poincaré-viiából napnál fényesebben kisül, hogy nem mi, a volt monarchia, vagyunk a háborút kezdő háborús bűnösök, hanem az a Poincaré-Sassanofftól mozgatott cári Oroszország, mely 36 órával hamarább mozgósítói t nálunk. Aztán azok a lehetetlen határok s a genfi lombikban született országocskák, melyeknek népeit százados alkotmányos hagyományok nélkül — parancsszóra akarták nemzetekké előléptetni, melyek a zsákmányt sehogyse tudják megemészteni, de ..szuverenitási őrületükben" most már nagyhatalommá akarnak felfurakodni . . . részvénytársasági alapon! Mindez ma nyilvánvaló már, de minderre a tisztelt győztesek a világkrizis nélkül nem jöttek volna rá. A világkrizis!? Emlékezhetünk az öt világrészt megrázkódtató kitörésére. A közeli és távoli nyugat bölcs diagnosztái eleinte a messze perifériákon keresték a baj okát s abban a tényben igyekeztek megtalálni, hogy Kanadától Argentínán át Ausztráliáig a világ-dumping spekulánsai 15 millió hektárnyi szüzföldet vetetlek be búzával. Megindult a vita, ám a diagnoszták az alap-ok keresésében a távolból egyre közelebb kerültek Európához, annak is a közepéhez, e középnek is a keleti gócához s egyszerre döbbenve mulattak rá, hogy a voltaképpeni bajforrás, az egész világnyavalyát megindító tályog itt van a Duna-medencében, ennek a felforgatásában s főként az eddig itt működött gazdasági gépezet lerombolásában. Nosza, kezdődtek a világkonferenciák: az angolok világkooperációt javasoltak, a franciák viszont európai kooperációt ajánlottak. Én magam elnököltem Budapesten és Perugiában a Népszövetségi Ligák ez „európai kooperációs" ülésein s magától a hires Delaisi úrtól hallottam azt a francia tervet, melynek lényege az. hogy Európa nyugati ipari államai cseréljék ki áruikat Euré>pa keletjeinek az agrárterményeivel, — Delaisi e keleti agrár államországában tiz állam lenne benne: Finland, Észtország. Lettország, Lengyelország, Csehország. Magyarország Románia, Jugoszlávia. Bulgária. Görögország . . . nem sok kell hozzá, csak épp 400.000 kilométernyi uj farmroad. tanyai ut, ezt fizetik a nyugati tőkések s meglesz a csoda: az európai kelet agrártermékei biztos piacra találnak nyugaton s ami még főbb: a nyugati ipar elhelyezi áruit keleten. Csak persze, tette hozzá Delaisi ur, — e liz állani a békeszerződések imperativ tiszteletbentartásával(l) egy egységes és a mostani határokhoz kötött agrár-blokká tömörüljön. Zseniális gondolat: a francia szupremáciának egész Kelet-Európára való kiépilése . . . Es Lme, mi mégse követjük se a világ-kooperáció angol, se az európai kooperáció francia tervét. Mi az accord régiónál genfi gondolatát, vagyis azt az orvosoktól lokális kezelésnek nevezett gyógyító eljárást tartjuk szem előtt, mely világra vagy világrészekre szóló panaceák helyett a százados szomszédság és sorsközösség kisebb, de annál biztosabb körzetében keresi a gazdasági gyógyítást és gyógyulást. Dióhéjban ez a története annak, hogy mi ketten, szántóvető s állattenyésztő Magyar Miska meg az iparos „osztrák só gor" az. egyedül üdvözítő és megélhetést adó gazdasági plattformon találkozunk. „Vissza kell gombolni a mel-