Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 2. szám - A nemzet jó hire

1933 február MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 A nemzet jó hire Sokai emlegették a régi diplomácia végső eszközeit: a Borgiák titkonölő, gyorsan ható mérgeit, melyekkel a fölösleges emberekéi elletlek láb alól és mig ezt emlegették, büszkén gondoltak rá, hogy korunk nem ismer és nem használ ilyen mérgeket. A titkonölő mérgek receptje elveszett, vagy legalább is divatját multa, de a modern diplomáciának van ennél sulyosabb mérge is, mellyel egész nemzetekel lehet kiirtani. Nem a mérges gázokra gondolunk, hanem azokra a méregfelhőkre, melyeket a rágalom sürit nemzetek feje fölé. Mi, magyarok, még ma is ennek a felhőnek mérgezettjei vagyunk. Jóval a háború előtt indult ellenünk az a rendszeres sajtóhadjárat, mely a kisebbségek védelmének örve alatt, céltudatosan irányult ellenünk. Ha a háború elvesztését nem is, de a béke elvesztését ennek a hadjáratnak számlájára Írhatjuk. A magyar hősiesség, a magyar erő ellankad ezzel szemben: nem tudunk hasonló módon védekezni. A rágalom sohse volt kenyerünk. Nem ismerjük a hatalomszerzésnek ezt a módját, melyet a feketénél feketébbre festett Macchiavelli sem ajánlott fejedelmének s melyet a Seton Watsonok és Wickham Steadek ellenünk világszerte gyakoroltak. Még az az erőhatalom is. mely kénye-kedve szerint diktálhat, szereli hinni és elhitetni, hogy jól és az igazság nevében Ítélkezett. A magyarság ellen vivott sajtóhadjárat bőven szolgáltatott erre alapot a békeszerződés alkotóinak, akik csak rosszat akartak tudni rólunk. Mi magunk is hibásak voltunk abban, hogy ügyet sem vetettünk a rágalom özönére, mint ahogy az oroszlán a szunyogcsipésre nem ügyel. A roppant csapásból, mely bennünket ért, azonban okulnunk kell. Még most sem él bennünk az éber őrködés teljes öntudata, még most sem készültünk fel arra a felvilágositó munkára, melyet minden nemzetnek — kicsinek inkább, mint nagynak — élete érdekében folytatnia kell. Igaz, a világsajtóban már inkább a részvét, megbecsülés hangjai hallatszanak mellettünk, de a kisantant és minden sugalmazott orgánuma bennünk keresi Sodorna és Gomorra minden bűneit. Holott jó hírünknél nincs drágább kincsünk. Jó hírünk visszaszerzése jelenti régi épségünk visszaszerzését. A magyar hivatalos életnek nem igen volt olyan képviselője, aki felfogta volna a jelentőséget, mely nemzetünk jó hírnevének védelmében áll. Rotbermere nagylelkű szózata őket is váratlanul érte: az ujságfejedelem nem kapott sem akkor, sem később hivatalos helyről biztatást. A magyarság ösztönszerű és elemi erővel kitört hálája volt egyetlen jele annak, hogy népünk igenis érzi a sajtó nyilvánosságában rejlő erői. A magyar diplomácia uj korszelleme szól abból a beszédből, amelyet Mengele Ferenc, a külügyminisztérium nemrég kinevezett uj sajtófőnöke intézeti a magyarországi külföldi Iaptudósitók összeségéhez. Nem kért a külföldi újságíróktól különleges elbánást, nem mondta, hogy derüre-borura dicsérjenek: — csak azt kérte tőlük — hogy igazat Írjanak, hogy ne rágalmazzanak. Nem kért tőlük mást, mint annak a snlyos méregnek, a rágalomnak elvetését, csak azt kérte lölük, hogy teljesítsék az újságíró nemzetközi hivatását, igazat Írjanak. E beszéd, mely tiltakozik a rágalom mérge ellen, mely a nemzetközi erkölcs és az igazi újságírói hivatás nevében követeli a „fair play"-t, külön súlyt ad annak a hivatalnak, melynek élén Mengele Ferenc áll; ez a beszéd hivatalát nem puszta hivatallá, hanem nemzeti őrhellyé, Mengele Ferencet pedig nemzeti őrszemmé leszi. Könnyes humor Irta: KUN ANDOR AZT MINDENKI ELHITTE. Jugoszláviában olyan zsarnoki az elnyomás, hogy azzal csak az orosz szovjet „rendszere" vetekedhet. Aki bírálatot mer mondani, azt egyszerűen felpakolják és elviszik valami Isten háta mögötti macedón faluba, internálják: ott rostokolhat csendőri felügyelet alatt —• elzárva a világtól — Ítéletnapig, vagy — e rendszer bukásáig. Tapavicza Máté, előkelő ellenzéki bácskai szerb vezéremberi is előállították, mert alaposan leszedte a keresztvizet a mai szerb uralom zsarnokairól. — Igaz-e — kérdezte tőle a rendőrségi főfőatyaisten — hogy ön azt mondta: „A mai szerb kormány minden bácskai főtisztviselője tolvaj, gazember." — Igaz. — Igaz-e, hogy azt mondta, hogy ezt kész írásba is adni? — Az is igaz. — És írásba is adta? — Nem, mert nem volt rá szükség, elhitte ezt anélkül is mindenki. Tapaviczát internálták is, de mondása szájról-szájra jár egész Bácskában. A MENNYEI BOLDOGSÁG. Vajda-Vojvoda román miniszterelnök bizalmas beszélgetés során azt magyarázgatta Viller és Hegedűs erdélyi magyar képviselőknek, hogy ha elmúlik a gazdasági világválság, igen boldogok lesznek a mai Románia lakói, — igy a magyarok is. — Románia Európa leggazdagabb állama — magyarázta Vajda. — Van szene, petróleuma, vasérce, reze, aranya, sója, mindenféle ásványa, nagyszerű erdői, óriási és buj termőföldjei, tengere. A kis Magyarország soha sem fogja azt a töméntelen gazdagodási lehetőséget nyújtani, mint ez a természettől megáldott birodalom. Boldogok lesznek hát azok a magyarok, akik Románia alá tartoznak. Viller képviselő igy felelt erre: — Annakidején Deák Ferencet is azzal biztatták egyes osztrák vezérek, hogy olvadjon be Magyarország az összmonarchiába, — az lesz csak a nagy boldogság. Deák Ferenc ezt válaszolta akkor: — Elhiszem. .4 mennyei boldogság azonban még ennél is nagyobb boldogság s az emberek mégsem akarnak meghalni. ISTEN MENTS, HOGY MEGDICSÉRJENEK. Szentlvángi Józsefet, a csehszlovákiai parlament egyik magyar vezérét megszólította Benes cseh külügyminiszter a prágai képviselőház pipázójában: — Miért nem vigyáz? Látja, legutóbbi beszéde után az egész cseh sajtó megtámadta: Hát kellett ez önnek? Szentiványi elnevette magát: — Hála Istennek. A cseh sajtó magatartása az én iránytűm. Mentől hevesebben támadnak, annál biztosabb vagyok, hogy jól cselekedíem. A cseh sajtó piszkolódása az én legnagyobb örömöm. Nagy baj lenne és én nagyon szégyelném magam, ha egyszer olyat cselekednék, amiért a cseh sajtó megdicsér. MAGYAR, NÉMET, CSEH. Durva adoma ez, de nagyon népszerű a Felvidéken. Három ur mulatót! egy cseh megszállás alatt nyögő városka kocsmájában. A falon feltűnően nemesvonalu, szép öieg óra függött. Mindhármuknak igen megtetszett. Az egyik ur magyar volt, a másik felvidéki német, a harmadik pedig cseh hivatalnok. — Ej, de szép óra — mondja a magyar ur — kár, hogy nem vehetem meg. A német igy sóhajtott fel: — Sajnálom, hogy azt a pompás órát nem gseftelhettem cl. A cseh tisztviselő pedig nevetve húzta ki zsebéből az órát. 0 nem áhítozott érte, hanem — ellopta. Hja, ez a különbség a magyar módszer, német módszer s ujsületü cseh módszer közt.