Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 2. szám - Hitler utja

l!K>o február \UU¥AK KdLFOlJ I IK \ Hitler utja A „harmadik német birodalom" fanatikus hirdetője, Hitler Adolf, tizennégyesztendei SZÍVÓS küzdelem után eljutott a német kancellári székbe. Változatos pályafutása alatt, soha meg nem inogva önbizalmában, vissza nem riadva nehézségtől, lenyűgöző erővel hirdette, hogy a sors öl jelölte ki a porbasujtott Németország feltámasztására. Most elkövetkezeti a próbáiét ideje. A németség milliói, akik híveiül szegődtek és vakon biztak vezérük hivatottságában, most meglátják, vájjon az évek hosszú során ál elhangzott beszédek és igérelek mögött olyan férfiú volt-e, aki a cselekvés órájában is megállja a helyét'? Azok pedig, akik folyton ócsárolták és irtóztak tőle, szintén rövid idö alatt megtudják, vájjon igazuk volt-e, amikor csak üres igérelekkel dobálódzó, belső és külső bajokat felidéző népszónokot láttak benne. A lelkesedés és gyűlölet még most is éppen ugy hullámzik, tajtékzik körülötté, mint annakelötte és felelős állásában elkövetkező cselekedetei fogják értékének próbáját megadni. Eddigi ellenzéki időszakában folytatott szertelen agitációja és szélsőséges megoldások felé hajló iránya önmagukban véve nem szolgálhatnak alapul arra. hogy vezető helyen, a legnagyobb felelősséggel terhelve, cselekedetei is szertelenek legyenek. Hiszen a legújabb korban is nem egy példáját láttuk annak, hogy a legszélsőségesebb eszmék utján elindulva, reális és az élet valóságaival számotvető területre érkeztek államférfiak s ott alkotó munkát végeztek. Kiég. ha Briandra gondolunk, aki a szindikalista baloldalról elinduló, sztrájkokat szervező) politikus volt pályafutása kezdetén, vagy Joseph Chamberlainre, aki mint tialal politikus agitátori tevékenységgel osztályharcot és köztársasági eszméket hirdetve lépett a politika szinterére s mint lehiggadt konzervatív államférfiú teljesített maradandó értékű szolgálatokat hazájának. Hitler most áll a válaszúton. Sokan talán azt hiszik, hogy romantikus életpályája most ér célhoz, holott valójában most kezdődik életének az a korszaka, amelytől függ, hogy alakja miképpen fog állni Németország történetében. Ha a történelmet nem a véletlen puszta játékának nézzük és távolabbról szemléljük az eseményeket, érezzük, hogy Hitler kancellárságának el kellett következnie. Mert senki sem tagadhatja azt, hogy ez az idegenből Németországba szakadt fiatalember, aki a világháború elején önként jelentkezett, hogy Németország küzdelmében résztvegyen s a nyugati Irón ton bátorságáért csakhamar elsőoszlályu vaskeresztet kapott, ettől az időponttól kezdve legfanatikusabb hive lelt a német nemzeti eszmének és a müncheni puccstól kezdve, várfogságon és belső harcokon keresztül minden napját, minden erejét Németország újjászületése gondolafának szentelte. Fáradhatatlan agitációs munkájával pedig tizennégy millió embert meggyőzölt arról, hogy a birodalom megmentésére a helyes ul egyedül az. melyen ő elindult. Ha már most azt kutatjuk, mi adta meg ennek az egyetlen embernek ezt az erőt, más magyarázatot nem tudunk adni. mini azl. hogy a Hitler hirdette nemzeti politikában látta a megváltást a külső és belső viszonyokkal egyaránt elégedetlen, nyomoruságba döntött tömeg. Mert akár helyes, akár helytelen volt az ut. melyen Hitler és milliókra menő tábora elindult, a cél kitűzése helyes volt. Ez a cél pedig, röviden összefoglalva, a versaillesi békeszerződésektől való szabadulás kifelé, bent pedig a marxizmus és a nyomában járó kommunizmus letörése. A versaillesi békeszerződés és a weimari alkotmány megváltoztatása lebegett mindig Hitler szeme előli. Ennek eszközéül pedig a nemzeti erők összefogását akarta megvalósítani. Az előrehaladás utja nagyon rögös volt és az utal a polgárháború eleseit harcosainak vére festette pirosra. Azonban az 1923-ban balul végződött müncheni puccskísérlet óta a hatalmat alkotmányos uton akarta Hitler megszerezni s most ez következett be. Mint a legnagyobb német párt vezére, hosszú ellenállás után élére került a kormánynak s ezzel magáravállalta a felelősségei a német nép jövőjének alakulásáért. Az uj kancellár hivatalbalépése sem Németországban, sem külföldön nem keltett olyan nyugtalanságot, mint amilyen nyugtalansággal nézték Hitler pártjának működését a párt hatalomrajutása előtt. Az első nyilatkozatok pedig, melyeket Hitler a kancellári székből lelt. arról tesznek tanúságot, hogy régi eszményeihez ragaszkodva, céltudatosan és erős kézzel fog munkájához. Rádiószózatában pedig az uj kormány legfőbb céljául Németország becsületének és szabadságának helyreállítását tűzte ki. Első cselekedele a német parlament feloszlatása volt, minthogy nem tudott azonnal megegyezésre jutni a német középpárttal. Taktikázás helyett inkább a tiszta helyzet teremtését választotta, abban a meggyőződésben, hogy a március ötödikén megtartandó választások nagyban szaporítják hívei számát és biztos parlamenti többségre tehet szert. Szavai semmi kétséget nem hagynak fenn az iráni, hogy a kommunizmus ellen kíméletlenül fog eljárni, azonban nem elhamar kodva. hanem törvényes fölhatalmazásra támaszkodva Hogy ennek a szándéknak végrehajtása, az ut a/ ország belső káoszából a rend megteremtéséig, milyen áldozatokba kerül, azt nem tudhatjuk. Bizonyos nak látszik azonban, hogv a kommunizmus elleni harcban saját párthivein kívül az ország egész polgársága is mellette áll. Es ha sikeres lesz harca, ezzel nemcsak hazájának, hanem az egész nyugati civilizá ciönak tesz szolgálatot. Külpolitikai céljai felől bővebben nem nyilatkozott az uj kancellár. Tudjuk azonban programmbeszédéböl. hogv Németország egyenjogúságáért harcol s tudjuk azt is. hogy Hitler agitációjának milyen nagy része volt a jóvátételek törlésében és a legyőzött államok katonai egyenjogúságának siettetésében. Amit egyébként Hitler korábbi külpolitikai nézeteiről tudunk, annak lényege az, hogy nem Bismarck és II. Vilmos imperialista politikájának szellemében kívánja irányítani Németország külső) politikáját. Azok a romantikus tervek pedig, amelyekel inkább agitációs célokra használt fel. a világ ujabb fejlődésének következtében bizonyára már Hitler gondolatvilágában is csupán a mull emlékei. 1924-ben még hódító háborúról ábrándozott és lehetetlennek hitte a Franciaországgal való megbékülésl. 1930 őszén azonban, mikor pártja olyan váratlanul megszaporodott és először került a lehetőségek sorába pártjának hatalomra jutása. Hervéhez, a francia politikushoz a következő) sorokat intézte: - Németországban nincs senki, aki őszinte szívvel ne üdvözölne minden olyan becsületes kísérletet, melynek célja a Németország és Franciaország közti viszony tartós megjavítása. — Németország sorsának megváltoztatásában elsősorban Olaszországra és Angliára számított. Angliát illetően talán túlzott optimizmussal. Olaszországgal szemben, melynek vezéréi bizonyos mértékig példának is vette, bizalma változatlanul megmaradt. Most. hogy kancellár leli. egyik első megnyilatkozását olasz újságírók