Magyar külpolitika, 1933 (14. évfolyam, 1-12. szám)

1933 / 11. szám - Magyaroszág és a külügyek intézése. A bécsi végzésektől a monarchia felbomlásáig 1815-1918. 1. [r.]

lt>33 november MAGYAR KÜLPOLITIKA Magyarország és a külügyek intézése A bécsi végzésektől a monarchia felbomlásáig 1815— 1918 Irta: HORVÁTH JENŐ, egyetemi tanár * I. Semmi kétségei nem szenved az, hogy Magyarország állam jogilag mindenkor független politikai alakulat volt. Amikor 1804-ben az osztrák császárságot felállították, az uralkodó külön királyi levélben jelen tette ki. hogy annak államjogi következményei a magyar államra nem lehelnek. Nemzetközi jogi szempontból tehát teljesen elegendő azt olvasnunk, hogy az 1815-iki bécsi v égzések megalkotói között Magyarország apostoli királya is szerepeli, mert igy semmi kétséget nem szenved az. hogy azokban Magyarország is benn foglaltatott és hogy a magyar király egy szuverén magyar állam uralkodójaként volt értendő. Nem befolyásolta ezt a szuverenitási az a tény, hogy a külügyeket gyakorlatilag a bécsi államkancellária intézte, mert ez a hivatal éppen ugy nem volt az osztrák, amint nem volt a magyar állam kizárószerve sem. hanem a Hahsburg Birodalom kormányzati szerve volt. melyben a magyar állam szuverenitása érvényesült. Érvényesült pedig azért, mert a külföldi uralkodóknál pl. a nagykövetek 1815 után túlnyomóan magyarok voltak. Volt idő, amikor Berlinben, Pétervárott és Londonban magyarok voltak a követségek vezetői; már pedig ilyen kényes bizalmi állásban aligha lettek volna magyarok akkor, ha ezek a követségek pusztán az osztrák állani érdekeit képviselték volna, viszont tőlük sem kívánták magyarságuk megtagadását, hanem ellenkezőleg, megengedték nekik, hogy akkor is magvar díszruhát viseljenek, amikor az osztrák császárt képviselték. Apponyi Antal gróf 1825—48. volt párisi, Esterházy Pál herceg 1816— 42. londoni, Zichy Károly gróf 1824—26. berlini és attól kezdve pétervári nagykövet. Magyarország területén viszont 1867 előtt jóformán csak Fiúméban voltak külföldi konzulok; az ország fővárosában semmiféle diplomáciai képviselet nem volt, még konzulátusokról sincsen tudomásunk. Amikor a 40-es évek elején Anglia figyelme Magyarország felé terelődött, az Esterházy herceg ajánlólevelével Magvarországba jött angol kereskedők Pesten konzulátus felállítását sürgették. A gondolatot eredetileg I'aget János vetette lel. ki 1836-iki olaszországi utján Bánffy László báró özvegyével, Wesselényi Polyxena bárónővel ismerkedett meg, azt nőül vette és az erdélyi Gyéresen gazdálkodott. Magyarországról 1839-ben kiadott útleírásában fejezte ki azt a kívánságot, hogy Pesten angol konzulátust állítsanak. A javaslat nagy tetszést aratott az 1839—40. országgyűlésben, röviddel azután pedig jelölt is akadt. Ez a brit kormánynak a pozsonyi országgyűlés idejére Magyarországba küldött ügynöke, Blackwell József András volt, aki azzal érvelt, hogy Amerikának máris van konzula Pesten Kappel f rigyes kereskedő személyében. Ami csak annyiban felelt meg a tényállásnak, hogy Kappel amerikai lobogót tűzött házára, de a kinevezést sohasem kapta meg mert azt a bécsi kormányzat meghiúsította. Ugyanez történt Blackwell esetében, pedig a pesti angol konzulátus felállítását a brit kormány is szorgalmazta. A bizalmas aktákból kiderül, hogy Metternich herceg attól félt, miszerint a magyar ellenzék a brit kormány utján nehézségekel támasztott volna neki. Sajátságos, hogy ugyanez a terv ugyanezzel az indokolással hukott el 1848-ban is, amikor Magyarországnak már külön külügyminisztere is volt Esterházy Pál herceg személyében. Ekkor a magyar kormány kérte a brit konzulátus felállítását, de a bécsi angol nagykövet az osztrák kormány közbelépésére a kérést nem továbbította. Mikor a konzuljelölt Blackwell 1848 nyarán Londonba érkezett, Palmerston lord külügyi államtitkár azt mondotta neki, hogy a dologról semmi tudomása nincsen. Blackwell a mulasztást Ponsonby lord bécsi angol nagykövetnek tulajdonította. Volt alkalmam átnézni az első magyar külügyminisztérium irattárát és nagy meglepetéssel kellett látnom, hogy abban éppen külügyi akták nem készüllek. Amit alig lehel másnak tulajdonitanunk, minthogy liécshen nem pusztán a budapesti angol konzulátus felállítását hiúsították meg, de a magyar külügyminisztérium működését is. A bécsi külügyminisztérium ugyanis a magyar külügyminisztériumnak semmi politikai hatáskört nem engedélyezett, amihez pedig joga nem volt, mert a régi hahsburgi hivatalokat feloszlatták, tehát az államkancelláriának egy osztrák és egy magyar, vagy egy közös külügyminisztériummá kellett volna átalakulnia. Az osztrák történetírók és államjogászok sohasem szokták bevallani, hogy a Habsburg Birodalom 1848-ban két államra szakadt, pedig az 1848 április 25-iki osztrák alkotmánylevél világosan felsorolja, hogy mely területek voltak az osztrák állam tartozékai és azok között Magyarországot nem említette meg. Ezzel szemben az államkoncellária nem alakult át közös, vagy osztrák és magyar külügyi hivatalokká, hanem azt az osztrák állam teljes egészében maga részére foglalta le és a külföldi követségeket is osztrák követségekként, Magyarországot az osztrák állam függőségeként kezelte. Innen van az, hogy a Batthyány-kormány magyar külügyminisztériuma nem intézett külügyeket. A kormány erre a régi törvényekben biztosított azon jogok megadását követelte, hogy mindazon keleti országokban, ahol magyarok laknak és ahol magyar érdekek szorultak védelemre, magyar konzulátusokat állítsanak. Ilyen helyekként jelölte meg Belgrád, Bukarest, Jassy és Konstantinápoly városokat, melyekben magyar képviseletek szervezése még abból a szempontból is fontos volt, mert Erdélybe érkezett hirek szerint Oroszország az aldunai fejedelemségek határán csapatokat vont össze és a Kárpátok felé tolla őket. Ilyen fenyegető híreket az osztrák katonai és erdélyi polgári hatóságok olyan tömegben kaptak, hogy azokból egy vaskos fehér könyvet lehetne összeállítani. A bécsi külügyminisztérium mély hallgatásba temetkezett. Egyrészt azért, mert a külügyek intézését továbbra is magának, de most már az osztrák kormányzatnak igyekezett megtartani. másrészt pedig, mert már 1818 március végén tudott dolog volt a vezető kormánykörökben az, hogy Magyarország rövidesen orosz megszállás alá kerül, akkor pedig magyar külügyminisztériumra semmi szükség nem lesz. Az osztrák kormányzat ettől kezdve a magyar kormány pusztulásának csendes kivárása mellett arra szorítkozott, hogy a döntés idejéig meghiúsítani törekedjék azt, hogy a magyar külügyminisztérium a külföldi kormányokkal összeköttetésbe léphessen. Nem tett ugyan kifogást az. ellen, hogy Szalay László és Pázmándy Dénes magyar képviselők a frankfurti német nemzetgyűlés üdvözlésére utazzanak, de nagy tévedésben vagyunk, amikor feltételezzük azt, hogy a kiküldöttek követek vagy diplomaták voltak és kül-