Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - Ruszinszkó nyomora

20 MAGVAK KÜLPOLITIKA kebelezése, hol a lakosság 94'V a német. Ezek a végered ményben jogos követelések sok franciái nyugtalanítanak. E proh'.éma tulajdonképpen nem olyan egyszerű, mint ahogy én a/l leírom s a helyszínen sokkal szövevényesebb, mint sokan gondolják. Európa e szerencsétlen részén a német és lengyel érdekek a messze múltba nyúlnak vissza. I /ír1 körültekintéssel kell eljárni Lengyelországnak is joga van a nemzeti biztonságra. Ez ország mindig barátunk volt s c vitéz nép azon kevés szövetségesünk közé tartozik, melyre tényleg számithatunk veszély idejön. Lengyelország tói elfordulni, vagy hozzá járulni a megcsonkításához, mely létezését veszélyezteti részünkről. Félredobását jelentené a legelemibb becsületbeli kötelességnek s minden előrelátás nak. Ez aztán igazán őrültség lenne s egész Európa vészé lyeztető bűntény. Tagadhatatlan, hogy a versaillesi békeszerződés több rendelkezése a gyakorlatban igazságtalan, vagy legalább is drákói szigorúságú. Ezt mindenkinek be kell látni. De ez nem jelenti azt, hogy egy kölcsönös barát ságos megoldás lehetetlen lenne. Véleményem szerint Franciaországnak nem az a feladata, hogy e kérdésben tartózkodó, negatív szerepet játszón. Az ember csodálkozik, sőt megbotránkozik diplomáciánk konzervatív magatartásán. Szeretnők, ha országunk az európai politikában aktívabb szerepet játszana. Sokkal több jó szolgálatot tehetnénk szövetségeseinknek, ha a megértés és kiegyezés utján vezetnénk őket. Franciaország Európának ma még mindig a lekhatalmasabb nemzete, de kérdezzük, mit csinálunk mi ezzel a hatalommal? Miért ne lehetnénk közvetítők a béke terén? Lengyelországgal szemben például közbein járásunkkal elérhetnénk, hogy mindkét állam megtalálná a neki megfelelő határt anélkül, hogy a lengyel függetlenség veszedelmbe jutna. A jelenlegi atmoszféra egyáltalában nem megnyugtató. Franciaország Németországgal szemben kényes helyzetben van. A határok nyitottak s az ellenségeskedés régi keletű. Földrajzi és történelmi okoknál fogva mi különösen érintve vagyunk minden olyan dolog által, mely a Rajna mentén történik. Ezért mindenekelőtt Franciaországot meg kell nyugtatni. Semilyen béketörekvés nem lesz eredményes, írtig Franciaország nem érzi magát biztonságban. Minden fenyegetés, sőt még csak ennek látszata is, Franciaországban nacionalista reakciót fog kiváltani. Az egész németfrancia ellentét ebből indul ki. Ha összehasonlítjuk az ellentétek nagyságát a szóbanforgó jogok és érdekek fontosságával, akokr e kettő között nagy egyenetlenséget látunk, vagyi s az ellentét sokkal nagyobb, mint amilyen fontos az ok. amely kiváltotta. A német-francia probléma még mindig a körül forog, amint azt Wladimir d'Ormeon 1926ban leszögezte: Lehet-e bízni Németországban? Ily értelemben össze lehet kapcsolni a Visztula kérdését a Rajna kérdésével. Nincsen danzigi kérdés, saar-i, gyarmati, vagy elzász-lotharingiai probléma, hanem egy általános és egész német kérdés, azaz e hatalmas nép expanziójának és egyensúlyának kérdése; 60—70 millió olyan ember problémája, kik éhesek és élni akarnak. Ezt az ügyet nem lehet sok apró részre osztani, mert e részletek szervesen kapcsolódnak egymásba. A jelenlegi Európában az egyes kérdéskomplexumokat nem lehet részletekben megoldani. Ha kiutat keresünk a „francia-német viszony"-problém« tömegéből, eredményt csak akkor érhetünk el, ha az egészet és nem a részleteket vesszük figyelembe. Szóval: a francia-német közeledés nem hiu ábránd, mert hisz semmi olyasmi nem történt, amit nem lehetne helyrehozni. De ha eredményt akarunk elérni, akkor az alábbi szempontokat kell szem előtt tartani. Először is, hogy Franciaország mondjon le a szerződések sérthetetlenségének elvéről és jogadja el a revízió lehetőségét ott, ahol ez jogos és igazságos, ne támogassa szövetségeseit mindenhol a status quo fenntartásában s egyezzen bele Európa aj, vé deges rendezésébe. Másodszor, hogy Németország, beleértve Hitler Németországát is, erősítse meg újra a locarnói egyezményt s adjon Franciaországnak ujabb biztosítékokat a Rajnára vonatkozóan. De egy ilyen megegyezés minden hátsógondolat nélkül csak ugy valósitható meg, ha Franciaország, Németország és Lengyelország nyaltán és őszintén megbeszélik és likvidálják a függő kérdéseket. 1932 december Ruszinszkó nyomora Ruszinszkó elcsatolása Magvai országtól a lakosságnak nem „felszabadulás' I, hanem nyomort és éhezést jelentett. Ez év tavaszán Hamilton és Renn újságírók személyesen is felkeresték e v idéket s jelt illéseikben hajmeresztő állapotokról számollak be. Most ujabban a csehszlovák Vörös Kereszt ruszinszkói osztályának igazgatója nyíltan is kijelentelte, hogy a lakosság nyomorúsága az elcsatolás óta semmit sem változott, ha csak nem rosszabbodott. Továbbá arról is beszéli, hogy a magyar kormány egy év alatt sokkal többel költött a lakosság megélhetését biztosító háziiparra, mint a felszabadító csehszlovák kormány tíz esztendő alatt, E viszonyokról igen jellemző képet nyerünk, ha öszs/ehasonlintjuk a mai állapotokat a háború előtti helyzettel. A magyar földmivelésügyi minisztériumhoz befutott jelentésekben - - az 1912. évben — a mármarosi erdőigazgatóságok a következőkéi írják: „Az összes erdőgondnokságok jelentéseiből kitűnik, hogy a lefolyt évben valamennyien nagyfokú munkáshiánnyal küzdöttek. Sok sürgős munkát emiatt nem voltak képesek a kellő időre elkészíteni, más munkákat pedig kénytelenek voltak elodázni, ami egyaránt zavarólag hatott az erdőüzem menetére." Hozzájárult még ehhez, hogy a lakosság az aratás idején lejárhatott az Alföldre és így módjában állt évi gabonaszükségletét megszerezni. Ma más a helyzet. Ruszinszkó fatermelése évek óta eladatlanul hever és rohad a csehszlovák kormány állal folytatott helytelen vámpolitika következtében. Ha a csehszlovák agrárpárt nem kényszeríti a kormányt oly rendelkezésekre, melyek következtében Magyarországgal vámháboruba keveredett, a lakosság nyomora sokkal kisebb és enyhébb lenne. Mikor a háború előtti viszonyokra hivatkozunk, nem felejtjük el, hogy figyelembe kell venni a most duló világgazdasági válságot is, de még akkor is Ruszinszkó lakosságának helyzete annyira kétségbeejtő, hogy a nyomor ilyen fokáért nem egyedül a világgazdasági bajok okolhatók. Súlyosbítja a helyzetet, hogy az idei termés igen csekély és gyönge minőségűre sikerült. Az elszegényedett lakosság nem várhatta be a bekövetkezett csekély árjavulást, hanem kénytelen volt terméséi azonnal értékesíteni. A kapott kis pénzt azután elvitte az adó és a 16—20%-ig terjedő bankkamat. Nem csoda, ha ilyen körülmények között az embereknek nincs módjuk a legszükségesebbek beszerzésére sem. A ruhahiány oly nagy, hogy a gyermekek nem tudnak iskolába járni, sőt Hamilton újságíró a tavasszal látott olyanokat is, kik a viskókban szalma között feküdtek, mert nem volt mit felvenniük. A lakosság táplálkozása is a lehető leggyengébb. A zabkenyér még a jobbak közé tartozik, de legtöbbször ehhez túlnyomóan még fakérget is kevernek. Az ottjárt külföldi újságírók sok olyan embert láttak, kiknek hasa a hoszas koplalástól egészen felpüffedt év járni is alig tudtak. A magánosok nyomorát a közületek is érzik és számtalan község kénytelen becsukni iskoláit, inert nem képesek a legkisebb dologi kiadásokat és a fűtést fedezni. E szörnyű állapotok következtében a lakosság körében rohamosan terjednek a pusztító járványok. Ungvár, Munkács, Beregszász és Nagyszöllős kórházai tele vannak tífusz- és vérhas-betegekkel, melyek — mint tudjuk — velejárói a rossz táplálkozásnak, de főleg a koplalásnak. A csehszlovák kormány nem sokat törődik a ruszinszkói nyomorral, mert számára e területnek nincs különösebb fontossága s megszerzését is főleg csak Magyarország gyengítéséért szorgalmazta, továbbá, hogy megakadályozza nehogy Lengyelországnak s Magyarországnak valaha is közös határai lehessenek. A ruszin nép tisztában van és tudja, hogy nyomoráért ki a felelős. S épp ezért nem nagyon valószínű, hogy a „felszabadítók" mellé fog állni, ha egyszer döntésre kerülne a dolog.