Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - A német-francia közeledés

1932 december MAGYAR KÜLPOLITIKA lO A Magyar Külpolitika ajánlása a Belügyi Közlönyben Vitéz Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter a Belügyi Közlöny-ben, a m. kir. belügyminisztérium hivatalos lapjában a következő ajánlást adta ki lapunk számára: A „Magyar Külpolitika" cimii havi folyóirat, amely a Magyar Revíziós Liga hivatalos lapja, közéletünknek nagy szolgálatot tevő orgánuma. Ez a lap összekötő kapoes a külföldön élő magyarokkal; a külföldi magyar egyesületekhez, társadalmi körökhöz, egyházakhoz díjtalanul jár. A belügyminiszter ezúton hívja fel a lapra a törvényhatóságok és a községek közönségének a figyelmét azzal, hogy nincs észrevétele az ellen, hogy azok a törvényhatóságok és községek, amelyeknek anyagi helyzete ezt megengedi, a lapra előfizessenek. * Ebben az ajánlásban megnyilatkozó elismerés egyúttal legszebb jutalma eddigi működésünknek. Ebben a jóleső tudatban mi is arra kérjük az összes városokat és községeket, hogy amikor folyóiratunkra előfizetnek, egyúttal az ottani egyesületek, körök, kaszinók és érdeklődő egyesek figyelmét is szíveskedjenek folyóiratunkra felhívni. Főkép a Magyar Revíziós Liga helyi szervezeteit kérjük, hogy ahová még a Magyar Külpolitika, a Liga hivatalos közlönye nem jár, szíveskedjenek arra előfizetni. XA német-francia közeledés Irta: Georges Roux A mostani nehéz időkben ugyancsak bátorság kell az olyan eszme hirdetéséhez, miint a német-francia közeledés eszméje, melyről mindenki azt állítja, hogy csődbejutott. Gyakran halljuk azt az ellenvetést, melynek súlyosságát és találosságál bizonyos mértékben egyáltalán nem tagadjuk, hogy: „Hiába kívánja ön és néhány francia Németország barátságát, hisz épp Németország az, mely ezt nem akarja, ha csak nem elfogadhatatlan feltételek mellett; Locarno ideje elmúlott. Ma és a jövőben már nem lehet beszélni német-francia szövetségről." Tényleg a látszat ilyen. A német felfogás és közvélemény ellenünk van izgatva. Semmilyen hibát vagy tévedést nem bocsátanak meg nekünk. Bármilyen kellemetlenségük támad, azért mi vagyunk felelősek. Franciaország legjobb barátai a Rajnán tul elvesztették minden bátorságukat. Ugylátszik, az egész Németországot egy dühhulláin öntötte el, mely állandóan növekszik. Valahányszor Németországba megyek mindig azt érzem, hogy a hőmérséklet egy-két fokkal emelkedett. íme, ez a tény. De nézzük az érem másik oldalát s keressük ez érzés valódi okait. Vájjon két egymást nemszerető nemzet ősi ellenszenvéről van itt szó? Ez mindenesetre igen közönséges magyarázat. A nemzeti gyűlöletek fölött a történelem igen szkeptikus Ítéletet mond. Itt van például az angolok esete, kik ellen három évszázadon keresztül küzdöttünk s most a barátságukat keressük. Vagy például Ausztria, mellyel szemben az utóbbi években igen nagy érdeklődést tanúsítottunk, bár ellene sokat harcoltunk. Vagy itt van Spanyolország: ez a XV. és XVII. században legnagyobb ellenségünk volt s most a pyreneusi határuk a le hető legjobbak! Miért? Egyszerűen azért, mert Spanyolország és köztünk jelenleg nincs semmilyen súrlódási felület, íme, ezt kell szem előtt tartani. Az igazság az, hogy kis félreértések miatt az emberek csak akkor gyűlölik meg egymást, ha e mögött ki nem mondott, komoly okok húzódnak meg. Népek és egyének ritkán gyűlölik egymást tisztán a gyűlölet kedvéért. Hát milyen okai is lehetnek Franciaországnak és Németországnak az ellenségeskedésre? Egy meggondolt, körültekintő politikusnak ezekre kell visszamenni és nem a látszatok után kutatni. A probléma veleje: megállapítani, mi az ellentét lényege. Ezért mindenekelőtt igyekezzünk a francia-német ellentétek mérlegét felállítani. Nézzük, vájjon Elzász-Lotharingia szóbajöhet e itten .' Ugylátszik a németség nagy része nem vágyódik túlságosan ez országrész iránt. Ez sohasem állt a német követelések központjában. Az 1870-i német háború nem Elzász-Lotharingia miatt, hanem a német egység megteremtése \égett tört ki. E terület megszerzési' akkor csak mint a győzelem jutalma szerepelt. A negyven évi birtoklás nem jelentett Németország számára egy olyan túlvilági örömet, hogy örökre emlékezetébe zárta volna ez elvesztett provinciát. Bizonyos, időről-időre látni a Rajnán tul bizonyos jelenségeket, melyek a/, egykori birodalmi tartomány megszerzésére vonatkoznak. De ezek a felújuló érdeklődések mindig egybeesnek az elzászi autonomista mozgalom ujraebredésével. Ez autonomista mozgalom, melyet ugy Francia-, mint Németországban félreértenek és mindkét részről benne — véleményem szerint tévesen — szeparatista mozgalmat látnak, bizonyos mértékben tápot ad és fenntartja a németség egy kis részében a visszaszerzés vágyát. Ha Elzászban nem lesz autonomista mozgalom, ha mi ezt meg tudjuk szüntetni, akkor lehet Franciaország és Németország között az elzászi kérdést kedvezően rendezni. E kérdés önmagában véve nem nemzetközi, hanem egy egyszerű francia belpolitikai probléma, mely tisztára és kizárólag a mi közigazgatásunk körébe tartozik. A Saar kérdése igen egyszerű, 1935-ben ott népszavazás lesz, melynek eredményét el kell fogadni. Véleményem szerint ezt kár volna kivárni, mert az eredmény nem lehet kétséges. Okosabb lett volna e felett is alkudozásokba bocsátkozni, mert egy korábbi visszaadással néhány évvel ezelőtt még szép előnyökhöz lehetett volna jutni, de hát elszalasztották az alkalmat. A gyarmati mandátumok visszaadására vonatkozóan Franciaország nem lenne érdektelen, de e kérdésben rajta kivül Anglia sokkal jobban van érdekelve és bizonyos fokig Olaszország is. Ez nemzetközi kérdés, nem tisztán Francia ország és Németország ügye. A reparációk kérdése befejeződött. E kérdés méregfogát máris kihúzták. Nem marad más hátra, mint a leszerelés. De ezt meg nem értem. Ez a leszerelés Franciaország vatikáni képvisetétének esetét juttatja eszembe. Nem sokat vitatkoztak-e a felett is? Miről volt akkor szó? Semmi másról, minthogy Franciaország és a Szentszék között felmerült ügyek elintézését egy, a Farnese-palotához tartozó követségi taná:sra, avagy egy oda kinevezett követre bizzák. A leszerelés is, véleményem szerint, az ilyenfajta politikai kérdések sorába tartozik, melyek izgatják ugyan a közvéleményt, de alapjában véve nem fontosak. Először is egyezményekkel nem lehet leszerelést elérni. Minden szerződéses leszerelés nem más, mint egy technikai fogás. Továbbá Németország egyáltalán nincs leszerelve és nincs is oka, hogy fegyverkezzék. Hiszen a valóságban a legjobban és a legmodernebbül fel van szerelve. Berlinben nem akarnak most mást, mint megszüntetni jogi és tényleges helyzet közötti különbséget, azaz megszülhetni olyan pontokat, melyek inkább lealázóak, mint kellemetlenek. így szuverenitásáról és presztízs ről, tehát tisztán morális dolgokról van szó. Amikor a fegyverkezési egyenlőségről van szó, akkor a vita inkább az ,,egyenlőség", mint a „fegyverkezés" körül forog. Egészben véve, Németország és Franciaország között semmilyen komoly ellentét sincs. Ha vizsgáljuk a németek felfogását és érzelmeit velünk szemben, azt tapasztaljuk, hogy az ellentétet és ellenszenvet indirekt okok táplálják. Mindenekelőtt itt Lengyelországról van szó. A német panaszok ellenünk nem, mint franciák ellen, hanem mint Lengyelország szövetségesei ellen irányulnak. A francia sajtó nem veszi figyelembe ezl ;i nüamszot. Az a cél, melyet Németország követ: a keleti határok revíziója, a korridor eltüntetése és Danzig város beTÜninhhO utazó magyarok polgári fclll lUIIUv árakon étkezhetnek a Hungária Penzióban Magyar konyha! Magyar klszolmiias! Zűrien, zahringerstrasse 21