Magyar külpolitika, 1932 (13. évfolyam, 1-12. szám)

1932 / 12. szám - Mételyhintés a román tankönyvekben. A Nemzetek Szövetségének emlékkönyvébe

12 MAGYAR KC'LPOLITIKA 1932 december Egyszer tisztességesebben eldiskuráltam az én kedves, hűséges Jánosommal. Elmesélte, hogy tizesztendeje járja már a világot. Megjárta Bécset. Olaszországot, Angliát, Svájcot; mindenütt a legelőkelőbb hotelekben élt (mini segédportás tudniillik). Itt <a mi finom, kis hotelünkben nagyon meg van a sorsával eiégeilve. Első ember a portán. Megbecsülik. Ugy nézi, azt mondja, hogy ő most már mindörökre Franciaországban mairad. — Nem vágyakozik haza, kedves János? — Vágyakozik az ember, nagyságos uram. .. dehál kevés a szabadság, drága a vonat és jobban is teszem, ha azt a vonatkóltséget hazaküldöm a szüleimnek. (Az édesapja szegény iparosember itthon.) — Hát aztán, János, arra nem gondol, hogy megcsnládosodik? Annyi dolgos, takarékos és takaros kis polgárlány van ebben a Párásban; nem akadt még meg ilyen jóravaló mademoiselle-en a szeme? János komolyan elnézett a falra, oda, arra a máuio ros deauvillej plakátra. S megcsóválta a lejét és valami ünnepi tekintettel nézett vissza a szemembe. — Akárhány ügyes, rendes francia vagy angol, vag\ akármilyen idegen lánnyal találkoztam, nagyságos urain, soha még csak eszembe se jutott, hogy elvegyem. Az idegen, kérem, csak idegen. És nekem, nagyságos uram, engedelmet kérek, az a felfogásom, hogy csak akkor áld meg az Isten, ha mugyar lányt veszek feleségül. Ugyebár, nagyságos uram, én azzal, hogy elhagytam a hazámat, elszöktem egy szegény magyar leány elől, akit nem ismerek, akii sohase is láttam, de azt a Leányt a sors énvelem hozta •volna össze. Annak tartogatom magam, annak a szegény, magyar kislánynak. Harminckétéves vagyok, nagyságos uram. bizony már sokat gondolkoztam, boldogabb lenne í'Z élet egy kedves, kis családdal. Télire szándékozom hazalátogatni, egypár hetet eltöltök Magyarországon, egy kicsit körülnézek, biztos. megtalálom azt a magamnakvaló leányt. Legfőbb, hogy jó köménymagos levest tudjon főzni, én, nagyságos uram, mig élek, minden délben köménymagos levest akarok. Ezt a házassági ábrándot hallottam az én Jánosomtól Parisban. Mi köze ennek ahhoz a hajdani londoni kalandhoz'.' Én nem tudom . . . Vannak hazaíLságok, .szobrot nem követelnek, babér se huli föléjük, de egyetlen egy árva szivdobbanást meg érdemelnek. Gyökössy Endre: Hiszek. (Jubileumi verseskönyv. 1902 1932. Singer és Wolfner irod. intézet Rt. kiadása.) Gyökössy Endre a magyar költői gárda abból a csapatából való, mely •< Petőfi Társaság lobogója alatt keresi a közönség érdeklődéséi, s azokat a költészeti, társadalmi és nemzeti hagyományokat fogadja el, melyeket Balassa Bálinttól kezdve Petőfiig, Arany Jánosig minden magyar köllö magára nézve kötelezőnek tartott. Hagyomány, történelem és multtisztelő, s ha a költői nyeh muzsikájában s a költői képzelet végtelen szárnyalásában nem jelent meglepetéseket, hangulatos, mt leg, magyaros ritmusú verseket ir, melyeket szívesen és örömmel hallgat a közönség a költő ajkáról vagy szavalóktól. Külön dicsérendő érdeme Gyökössy Endrének ifjúsági irodalmi tevékenysége. Mig a fenőtteknek eddig öt kötet könyvet irt, addig az ifjúságnak kettőt, a gyermekének tizenegy kötetet. Érdekessége kötetének, hogy a nemrégen elhalt költők közül tiznek, a jelenben is élő lantpengetők közül húsznak irt emlékszonetteket. A Petrarka-féle szonett időmértékes strófa- és rimszabályaif megtagadván, egyéni versformában csendülnek fel gondolatai. Tizenkét műdal szövegét is hozza a könyv, melyeket jónevü zeneszerzők zenésítettek meg. Könnyes humor Ember legyen, aki megérti. Tavaly egy előkelő francia politikai iró járt tanulmányúton Csehszlovákiában, majd eljött Budapestre is. Mosolyogva beszélte el vacsora közben, hogy milyen egyszerűnek hitte ő a tnagyar-cseh-tót-ruthén kérdési, pedig azt az érdekelteken kivül aligha tudja idegen ember egyhamar megérteni. Például Ungváron, ami a mai úgynevezett fíusszinszkó fővárosa, meglátogatta az egyik vezérembert és megkérte, magyarázza meg neki ezt a kérdési. Az illető ezzel kezdte: — Nagy fába vágta, urain, a fejszét. Hozzá sem merek kezdeni ennek a kusza, agyongubancolt kérdésnek ismer tetéséhez, mert ön már az ötödik mondatnál ugy belekeveredik, hogy futva menekül el tőlem. E helyett elégedjék meg, ha elmondom, hogy én ki vagyok. Hát én kérem magyar nemes vagyok, szlovák nemzetiségű, ruttzinszkói illetőségű csehszlovák képviselő. Ugy-e ezt sem méltóztatik megérteni, pedig ez csak az ábécéje ennek a kérdésnek. Ettől tényleg ugy megriadt a francia, hogy azóta sem mer közeledni ezeknek az áldatlan össze-visszaviszonyoknak megismeréséhez. .1 horvátok tragédiája. Nagy a horvátoknál a szánom-bánom. Ma már átkozzák magukat, amiért túlzóik olyan vad gyűlölettel viseltettek a magyar államhoz való tartozással szemben és olyan kábán álmodoztak a horvát-szerb állam megvalósulásáért. Egy horvát vezér, aki kénytelen volt a szerb uralom elől elmenekülni, beszélte el Pesten, hogy mennyire megbánta, amiért egy életen át uszított Magyarország ellen, holott Horvátországnak minden érdeke az, hogy Magyarországgal éljen a legszorosabb barátságban. — Én jól ismerem a magyar történelmet, ezért hát egy ilyen históriai visszaemlékezéssel világítom meg a szegény horvátok sorsát. Annyira gyűlöltük a magyarokat, hogy ellenük nyakunkra hivtuk még a szerbeket is. Ugy jártunk mint Erdélyben a Kemények, akik örökös harcban állottak valami birtok miatt a Bethlenekkel. Hol a Kemények szedték el a vitás birtokot a Bethlenektől, hol a Bethlenek a Keményektől. Az egyik Kernéin- végül is nagy dühre gerjedt, mert hosszú idők óta nem tudta kimozditani arról a területről a Bethleneket. Éktelen haragjában elhatározta hát, hogy összeszövetkezik Kucsuk béggel, aki Erdély leghirhedtebb maftalóc-vezére volt abban az időben, ainkior meg török dúlta Erdélyt is. — Szövetkezein veletek, — mondta Kemény Kucsuknak — támadjuk meg együtt Bethlent. Elrabolhattok, feldúlhattok mindent, csak a birtok maradjon az enyém. Másnap aztán együtt Bethlenre törlek. Kucsukék ele műkben voltak Letéplek az oltárképet, felkoncoltak ártatlan csecsemőket és védtelen aggokat. Elvittek, legázoltak, felperzseltek mindent. Kemény ujjongott a gyönyörűségtől. Kucsuk azonban a szemébe nevetett: — No, miután itt ilyen szépen sikerült minden, inosl aztán átrándulunk egy kicsit a te birtokaidra. Kemény holtra vált az ijedtségtől. Könyörgött, dühöngött, stafétákat küldött segítségért. Még Bethlenhez is . Valahogy igy jártunk mi horvátok is — vonta le a következtetést a horvát politikus.