Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A genfi játék

1931 január MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 Gróf Károlyi Gyula Genfben — .t Magyar Külpolitika genfi munkatársától — Uj jelenség a Léman-tó partján: szikár, magas, kissé hajlottvállu öregúr, akit, két kezét a télikabátja zsebébe dugva, puha kalapját a szemébe húzva, jó időben, rossz időben gyakran lehet látni, amint a Quai du Mont Blancon gyalog igyekszik a Palais des Nations felé. A Nemzetek Szövetsége és annak a környéke olyan mint egy kis város. Itt mindenki ismeri egymást. Nagyjában mindig ugyanaz a néhány tucat miniszter, ugyanaz a néhány száz diplomata, politikus, újságíró szokott összeverődni az egymást követő különböző alkalommal. Ezért rögtön föltűnik az uj ember, aki mindjárt először is otthonosan lép be a tanácsterembe és a zöld posztóval letakart hosszú „U" formájú asztal sarkán ugy telepszik le, mintha örök életében az „Európai egyesülés kérdését tanulmányozó bizottság" ülésein tevékenykedett volna. Az első pillanatban egymástól kérdezgetik az emberek: „Ki ez az ur?" És a kérdésre a válasz: gróf Károlyi Gyula, Magyarország uj külügyminisztere. Nekünk magyaroknak két dolog tűnik fel. Az egyik, hogy az uj külügyminiszter mennyire hasonlít szegény jó boldogult Tisza Istvánra. Különösen, ha valamilyen írást olvas és orrára teszi a szemüvegét. A másik, ami feltűnik, hogy második, harmadik napon az uj magyar külügyminiszter már mindenkit ismer, bonhomiával teljes, kedves, kedélyes modorával egy csapásra megnyeri az embereket. Halljuk, olvassuk az újságokban, hogy Hendersonnal, Curtiusszal, Schoberrel, Grandival és még egy néhány vezető államférfival tárgyalt. Azután pletykahordó, szívesen csevegő emberek hírül hozzák, hogy a magyar külügyminiszter ennél az államférfinél is, meg annál is kellemes benyomást keltett. Ez pedig őszinte híradás, mert ezek a pletykahordó, szívesen csevegő emberek az ellenkező hirt is meghoznák. Mi magyarok örülünk az uj külügyminiszter sikerének. Mert az ő személyes érvényesülése Genfben mindannyiunknak, az egész országnak érdeke. A háború utáni diplomáciában Genf valami egészen különleges, eddig nem ismert szerepet játszik. Európa vezető államférfiai csak lassan-lassan nehezen fedezték föl, hogy Genf az ő számukra milyen előnyöket és milyen lehetőségeket rejteget. Egészen 1924-ig a nagyhatalmak mindig csak a másodrangú, sőt harmadrangú garnitúrájukat küldötték Genfbe, ahol éppen ezért igen nagy legények lettek Benes és a kisantant államok mindenkori külügyminiszterei. A sok bukott miniszter és nyugalombavonult diplomata között ők voltak az egyedüli aktiv államférfiak. 1924-ben azután, amikor Angliában a munkáspárt, Franciaországban pedig a radikális baloldal volt kormányon, Európa két legnagyobb hatalmasságának a miniszterelnökei: MacDonald és Herriot tisztelték meg a Népszövetséget azzal, hogy személyesen jelentek meg a szeptemberi közgyűlésen. Emlékezünk rá, milyen hihetetlen izgalom volt ezekben a napokban Genfben. Anglia és Franciaország miniszterelnöke egyszerre, ugyanabban a szalónkocsiban érkezett. Már beesteledett, amikor a vonatról leszálltak. De az állomásról bevezető utca feketéllett a rendkívüli eseményre várakozó tömegtől, az állomáson, az utcán, a szálloda előtt lépten-nyomon lobbant a magnézium fénye, fürge fotóriporterek igyekeztek megörökíteni a nagyjelentőségű bevonulás minden részletét. Genf ma olyan, mint egy nagy politikai klub, ahol az egymással barátságosan csevegő gentleman-ek finom, előkelő külsőségek között társulnak, szövetkeznek, intrikálnak egymás ellen s nem egyszer egészen uj vágányra igazítják a világ politikájának fejlődését. Ebben a politikai klubban most jelentkezett először lagnak gróf Károlyi Gyula, Magyarország uj külügyminisztere. Nem beszélt az európai bizottságban. Nem szerepelt a nyilvánosság előtt. De mindig, mindenütt ott volt. És minden beszéd és minden kérdezősködés nélkül is mindenki tudta, hogy ez a tisztes, tekintélyt árasztó és rokonszenvet ébresztő uj államférfiú milyen elvet és milyen eszmét képvisel a genfi nemzetközi gyülekezetben? A régi elvet és a régi eszmét természetesen, a kifosztott és igazságtalanul megtiport Magyarország elszánt és megalkuvást nem ismerő követelését a jóvátételre: a trianoni szerződések revízióját. A Népszövetség megnyitó-ülése