Magyar külpolitika, 1931 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1931 / 1. szám - A genfi játék

1931 január MAGYAR KÜLPOLITIKA í> A GENFI KUGL1ZÓBAN BRIANü (BENESHEZ): Különös, hogy ezt az egy figurát milyen nehezen sikerül lefektetni. GRÓF KÁROLYI GYULA: Nekem dobálózhat amennyit tetszik, én nem dűlök be az úrnak olyan egykönnyen. Külpolitikai történetek Ki kezdje? Az elszakított országrész magyar kisebbségének egyik politikusa külföldön jár. Párisban. Francia politikusokkal tárgyal. Már az ötödiknél tart. Próbálja meggyőzni, de nehezen megy. Nem azért, mintha érvekkel nem győzné, hanem mert kétféleképpen vitáznak. A magyar politikus ugy vitatkozik, hogy az igazságot firtatja. Mindenáron az igazságra hivatkozik, minden módon csak az igazságot akarja tisztázni. A franciát azonban nem az igazság érdekli, hanem az összevissza szerződött külpolitika szövevényei. A magyar politikus viszonválaszai rendesen igy kezdődnek: — Elismerem, hogy ez önöknek kényelmetlen, de az igazság az, hogy . . . Viszont a francia politikus rendesen igy kezdi mondatait: — Ez mind igaz lehet és nagyon szomorú, de lássa be, hogy Franciaország mai helyzetében . . . Igy aztán nehezen halad előre a meddő vita. A magyar folyton az igazságra világit, a francia folyton elfordul tőle. Végül ott tartanak, hogy Magyarország súlyos hibát követ el a világbéke gondolata ellen, mikor nem igyekszik kulturális közeledést teremteni az utódállamokkal. A magyar irredenta-politika elvakult és gyűlölködő, — mondja a francia — mennyivel jobb benyomást tenne minden nagyhatalomra és igy Franciaországra is, ha Magyarország kimutatná békés szándékait és megpróbálná a békés és normális érintkezés hangját megütni. Elvégre két úriember között is lehet elvi vita, de az nem zárja ki, hogy udvarias és békés formában — elveik fenntartásával — társadalmi érintkezést folytassanak. A magyar politikus gondolkozott egy kicsit, aztán igy felelt: — Kegyelmes uram, (innék bizonyára van zsakettje. — Van. — Tegyük fel, hogy a lakásába betör egy rabló, revolvert szegez az ön mellének és elrabolja a zsakettet. Ez előfordulhat, ugy-e? — Hogyne. — Már most a következő napon belép az ön titkárja és jelenti, hogy a tegnapi rabló van itt, aki sok szépet és jót hallott a kegyelmes úrról, amiatt a zsakett miatt kár volna rossz viszonyba lenni, ő tehát eljött felvenni a társadalmi érintkezés fonalát és tiszteletét óhajtaná tenni. Hogy udvariasságát mennél jobban kimutassa, ez ünnepélyes alkalomra zsakettet öltött. — Az én zsakettemet? — Ugy van. Ün fogadná a rablót, ugyebár, leültetné, kezet fogna vele és megkínálná cigarettával? — Nem. Lehúznám róla a zsakettemet. — Köszönöm. Mi sem akarunk egyebet. Vagy azt óhajtja a kegyelmes ur, hogy mégis fogadjuk a szalonban a rablót és kezet nyújtsunk neki? , A francia politikus a vállát vonta. Es nem felelt.