Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 3. szám - Iványi Béla: Felső-Magyarországról [könyvismertetés]

1930 augusztus MAGYAR KÜLPOLITIKA 11 Szicíliai emlékek. ii. kált. Egyedül a megöregedett Pallas Lexikon földrajzi helynévmagyarázataival kísérelte meg „alátámasztani" elméleteit. Ellenben a legújabb idők politikai mozgalmaiba kalandozva, ott azután annál több valótlanságot mond. Nagy szégyen a csehekre, hogy olyan nagy történettudósok után, mint amilyenek — elfogultságaik mellett is — P a 1 a c k y, vagy D u d i k voltak, most már csak ilyen liliputi skultéty-schultheisek akadnák. Skultéty szerint 1918-ig a tótok csak a magyarok vandalizmusát tudták megismerni, mert a tót fiuk Magyarországon nem érvényesülhettek, főiskolára nem juthattak, egyedül vasúti bakterek lehettek, az 1907. évi XXVII. tvc. megfosztotta őket iskoláiktól, sőt tót ember tót nyomtatványt sem vehetett a kezébe, mert ilyenek a magyarok miatt nem jelenhettek meg és az éhenhalás elől kénytelenek voltak Amerikába vándorolni. Iványi Béla jobb ügyhöz méltó buzgalommal cáfolja meg Skultétynek minden állítását. Egyházi és világi sematizmusokkal bizonyítja a tótok fényes pályafutását. Az Apponyi-törvénnyel szembeállítja a csehek 1920. évi iskolatörvényét, amelynek 131. §-a nyújtott törvényes alapot ahhoz, hogy Komárom kivételével ma már az egész felvidéken nincsen magyar iskola, de tiszta tót sem, mert a régi tót iskolákat is elcsehesitették a Skultéty megváltói. Ezelőtt 20 évvel a Felvidéken 41 tót lap és folyóirat jelent meg, még pedig annyira szabadon, hogy egy-egy napilapra évenként csak 6 sajtóper jutott, mig Hlinka szerint a csehek a sajtóperek százaival megölik a tót lapokat és 1923-ban Hlinka örvendett, ha hetenként csak háromszor kobozták el a tót lapokat. De a felszabaditottaknak minősített tótok jólétére misem jellemzőbb, mint az, hogy 1929 karácsonyakor egyszerre 25.000 tót kért útlevelet Amerikába és az utolsó tíz év alatt valósággal népvándorlásként mentek ki Kanadába, Argentínába és Ausztráliába. Ilyen a tótok eldorádója, a Felvidék. Szinte kár volt figyelmet fordítani Skultétyre, mert könyvét a Felvidéken úgysem terjesztik, ott éppen a tótok körében nem lévén alkalmas eszköz a cseh propaganda szolgálatában, a Csonka-Magyarországba küldött tiszteletpéldányok százai pedig szintén céltalanok voltak. A tótok sohasem szégyelték magyarságukat, sőt gyakran tértek vissza Rákóczi tót kurucainak énekére: Nem tudom én semmi tótul, mert én magyar vágyom, Ha meg tudni akarjátok, Lintavában lakom. Hej, mikor én kuruc voltam Rákóczi vojnában, (üfra plachta-zásztavában jártam Oravában. vitéz Málnási Ödön dr. Messina. A két nagy gőzkomp, az u. n. Ferryboat, nagyobb lármával, mint gyorsasággal, széles kanyarulatok között sétál át Scillából Charibdishez, Calabriából Szicíliába. A közönség érdeklődőbb része a födélzeteken helyezkedik el, onnan gyönyörködik a tenger és a két szárazföld szemkápráztató látványában. Jó sokan azonban ki sem mozdulnak az étkező kocsiból, hanem ingujjra vetkőzve ebédelnek. Egyik elsőosztályu szakaszban egy szemüveges hölgy buzgón elmerülve olvas valami piros könyvet. Reggioból jött, messziről látszik, hogy angol és buzgón olvas valami pirostáblás könyvet. Valószínűleg azt tanulmányozza, hogy mit látna, ha véletlenül kitekintene az ablakon. De még véletlenül sem tekint ki. A vonat körül Afrikába induló fiatal olasz tisztek és tengerésznövendékek vitatkoznak. Egy-két családanya a III. osztályú utasokból tésztával, gyümölccsel, vizesüveggel megrakott kosarát óvatosan szorongatva bóbiskol erre-arra a padon. Gyerekeik ezalatt ugy kihajolnak a korláton, hogy csak külön gondviselés őrzi őket a leeséstől. A két gőzkomp végre átjut, beilleszkedik a dokkba s a kormányosi hídon megszólal a harang. A III. osztályú utasok gyalog sietnek a partra, a többiek igyekeznek vissza az elhagyott vasúti kocsiba. Ez azonban a magas síneken ugy áll, hogy egy méternél magasabban van a legalsó lépcső is. Szerencsére mindenfelé kiragasztott fehér papirszeleteken figyelmezteti a felírás a közönséget, hogy a káromkodás tilos, mert különben alighanem mondanának egyet-kettőt a bosszús utasok tornamutatványaik közben. Egy alaposan elhízott idősebb hölgy a legreménytelenebb küzdelmet folytatja egyik kocsi lépcsőjénél. Még féltávolságig sem tudja felemelni a lábát, végre is egy zöldvászonruhás, jóképű ur, oldalán uj fényképező masinával, mindenre elszántan nekiveti vállát s kézzel-fejjel segítve valahogy betuszkolja a szakaszba a háj tömeget. Messzinának két állomása van: a tengerparti és egy pár száz lépéssel odébb a városi. Itt ágazik el a szicíliai fővonal, jobboldalra nyugat felé egy 233 kilométeres ág megy Palermóba, baloldalt 185 kilométer hosszú a Siracusában végződő ág. Szicília többi vasútja mind másod- és harmadrangú. A meszj szinai állomáson kilépve, csak ugy csillog a vastag hófehér por a gyilkos déli napsütésben. Elég nagy köralaku piacon vagyunk, szélein azonban a házak egy része romban hever. Még az 1908ban pusztított földrengés emléke. A város másfélszázezer lakosa akkor alaposan megcsappant: több mint 60.000 emberélet pusztult el. Kétszáz évvel ezelőtt a pestisjárvány kaszált le 40.000 embert, 1854-ben a kolera 16.000-et. A földrengéskor elpusztult a város csaknem minden építészeti nevezetessége. A földrengés nem újság ezen a vulkanikus vidéken, sőt olyan gyakori, hogy 1783-ban rendeletet adtak ki, hogy nem lehet magasabb házat építeni, mint az egyemeletes királyi palota, mely ugyancsak annyiban volt királyi, hogy a király részére szedték benne az adót. Szóval másutt adóhivatalnak hívnák. 1848-ban a forradalom alkalmával a király szétlövette ezt a palotát is, az adót azonban tovább szedték rendületlenül ezután is. Hogy melyik ház rom, és melyik ép ma Messzinában, kissé bajos kitalálni; minthogy minden háznak csa-