Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 3. szám - Kisebbségi vita Londonban. Angolok energikus felszólalása a kisebbségek érdekében. - A kisantant támadása Magyarország ellen. - Lengyel-német összetüzés. - "Jog érvényesítése érdekében tett törvényes lépést nem lehet illojális cselekedetnek minősíten

1930 augusztus MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Kisebbségi vita Londonban. • Angolok energikus felszólalása a kisebbségek érdekében. A kisantant támadása Magyarország ellen. Lengyel-német összetűzés. — „Jog érvényesítése érdekében tett törvényes lépést nem lehet illojális cselekedetnek minősíteni." London, aug. Íz interparlamentáris Unió ^-\_ londoni nemzetközi konfe renciáját annak magyar résztvevői, mint az ide érkezett magyar lapokból kivehető, általában meglehetősen pesszimisztikusan ítélték meg, sőt éppen raagyar részről, Lakatos Gyula érdekes felszólalása kapcsán hangzott el az a kijelentés, hogy a parlamentárizmus válságán kívül számolni kell az „interparlamentárizmus válságával" is. Mindennek ellenére ugy érezzük, hogy a londoni konferenciának kisebbségi vitája távol volt attól, hogy meddőnek mondassék. Az Unió vezetősége, sajnos, kinosan vigyázott ugyan arra, hogy a felszólalások inkább akadémikus keretek között mozogjanak és a tehetőség szerint elkerültessenek az eszmét érlelő szócsaták, mégis ez a vita nemcsak hozzájárult ahhoz, hogy nagy nemzetközi nyilvánosság előtt újból szóvátétessenek a békeszerződések teremtette lehetetlen állapotok, de megerősített bennünket abban a meggyőződésünkben, hogy a nemzetek szabad rendelkezésének elve, s ebből kifolyóan a kisebbségi probléma, oly kétélű fegyvernek fog bizonyulni, amely tiz évvel ezelőtt az utódállamok létesítését tette lehetővé, a jövőben pedig — éppen ellenkezően — a megváltozhatatlanoknak hirdetett békeszerződések revíziójára, illetve helyesbítésére fogja késztetni a nemzetközi közvéleményt. Annak ellenére, hogy a belső bajaiktól elfoglalt angolok nem nagyon mutatkoztak a konferencián, mégis angol részről hangzott el a legkíméletlenebb kritika a Nemzetek Szövetsége ellen, amiért a kisebbségi problémát oly lanyhán kezeli. „Mint polgára a békeszerződéseket aláiró nagyhatalmak egyikének — mondotta Ben Riley —, aggodalomma] látja, hogy ma, tiz évvel s békeszerződések megkötése után, a nagyhatalmak még mindig nem tettek eleget annak az Ígéretüknek, hogy védőt rendelnek a kisebbségi jogok biztosítására." Emlékeztet arra, mily nagy számban nyújtottak be a kisebbségek panaszt a Nemzetek Szövetségéhez és utóbbi mily „neI vetségesen csekély számú" panaszt intézett el érdemben. Ugy érzi, a „Nemzetek Szövetsége e tekintetben teljesen csődöt mondott", és energikus szavakkal követelte, hogy Studer előadói javaslatának megfelelően, minden államban létesítsenek úgynevezett békéltető bizottságokat. Meggyőződése, hogy egy kormány sem (érhetne ki a kisebbségek megfelelő kezelésének kötelezettsége alól, ha a Nemzetek Szövetsége Dickinson lord kétfelé is megmondta az igazságot. Szerinte ezt megfelelően szorgalmazná, nem elég, ha a kisebbségeknek a jogok minimumát biztosítják, arra kell törekedni, hogy a kisebbségek megelégedettek legyenek-. A Nemzetek Szövetsége pedig még nem teljesítette kötelezettségét, ha kinevez különféle bizottságokat; vigyáznia kell, hogy a békeszerződések biztosította jogokat mindenki egyformán, valóban tiszteletben is tartsa. Egy harmadik angol szónok, Llewellyn Jones, a gall kisebbségek érdekében mondott felszólalása kapcsán a kisebbségvédelmi kötelezettséget szeretné kiterjeszteni a na^vhatalmakra is, mert ez nemcsak megkönnyítené Anglia politikáját Indiában, de a kisebbségi probléma megoldása nem is képzelhető el máskép, mint mindenkire egyformán kötelező nemzetközi szerződések rendszerének kiépítésével. „Az európai kontinens államaiban — mondotta Llewellyn — általában nem igen tudják, hogy Angliában kétmillió oly honpolgár él, akinek anyanyelve a gall nyelv, oly nyelv, amely ép oly kevéssé hasonlít az angolhoz, mint a lengyel nyelv a némethez." Mái- sokkal óvatosabb volt véleményéinek nyilvánításában a Francia: Bibié. Attól fél, hogy a kisebbségek túlzott védelme irredenta kifejlődését tehetné lehetővé és nemcsak nem tartja kivátosnak a kisebbségvédelem kötelező kiterjesztését valamennyi államra, de korlátozná a kisebbségi panaszjogot is. Csattanó ellentétül volt, hogy éppen Bibié felszólalása után került sorra Ben Riley, az energikus angol szónok. A kisantant politikusai mintha változtattak volna eddigi taktikájukon. Előrebocsátandó, hogy mind román, mind szerb, mind pedig cseh részről Studer előadói javaslata ellen érdemben nem lellek kifogást és így el lehet mondani azt is, hogy amennyiben a Nemzetek Szövetsége a magáévá tenné Andernek az Interparlamentáris Unió londoni konferenciája által elfogadott javaslatát, a kisebbségi eljárás megjavításához az utódállamok is hozzájárultak. Ha optimisztikusan fogjuk fel a dolgot, ennek magyarázata, hogy maguk a kisantant államok is érzik a kisebbségek érdekében folytatott propaganda jelentőségét és súlyát, s ennek a propagandának erejét óhajtják csökkenteni akkor, amikor a panaszok egy részének a törvényes útra való engedésével a kisebbségi propagandát vélik, legalább részben, elnémítható nak. Pesszimisztikus magyarázata viszont a kisantantállamok engedékenységének: meggyőződésük, hogy a Studer-féle javaslatot a Nemzetek Szövetsége nem fogja emberileg belátható időn belül a magáévá tenni, más szóval, engedékenynek mutatkoztak oly alkalommal, amikor nem kellett félniök attól, hogy az engedékenység konzekvenciáját a másik fél gyakorlatilag is érvényesítheti a maga érdekében. Elfogadták Studer javaslatát, hogy a kérdés érdemében tájékozatlan világközvélemény előtt bizonyíthassák a kisebbségekkel szemben való készségüket és jóindulatukat, viszont kétségtelen, hogy amennyiben az általuk elfogadott javaslat, nem várt módon, a közeli jövőben mégis csak a Nemzetek Szövetsége elé kerülne, mai engedékenységükkel ellentétben mindent elkövetnének, hogy a javaslatot akár a Nemzetek Szövetségének bizottságaiban, akár a plénumban feltétlenül elgáncsolMaga a taktikaváltoztatas kettes irányban nyilvánult meg és e tekintetben oly egyöntetű volt Tilea román és Hrusovszky cseh delegátus eljárása — a diktatórikus szerb kormány nem képviseltette magát az alkotmányos parlamenti kormányzás védelmének