Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 1. szám - A párisi megegyezés. A kisantant államainak aknamunkája

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1030. június hó. párisi ii ^A kisantant állam 1929 szeptemberében ült össze a párisi előértekezlet, hogy a prágai tárgyalásokat előkészítse és 1930 április 28-án végezte be teljesen munkáját a párisi utóértekezlet, amelyen aláírt egyezmények rendezték a keleti jóvátétel nehéz kérdését. Tavaly ősszel még biztosra mondták a nagyhatalmak képviselői, hogy október végére meglesz a megegyezés. Teljes félesztendővel számították el magukat. Hz a hat hónap idegölő, minden energiát igénybevevő diplomáciai és szakéitői hadakozással telt el Párisban és Hágában s talán még idegölőbb hangulatban tartotta Magyarország népét. Most végre engedett valamit a boszorkánynyomás: alá vannak írva a megállapodások, az érdekelt tizenhárom állam törvényhozása sűrű egymásutánban ratifikálja és ezzel a ratifikálással sikerül Középeurópa egyik kelevényét kivágni. Sajnos, a külföld sajtója és közvéleménye olyan látszatot ad a megegyezésnek, mintha az véglegesen rendezte volna a középeurópai helyzetet, mintha most a béke és barátság korszaka következnék be szükségszerűleg az egvkori ellenfelek között, mintha Magyarországnak most semmi további kérni- és kapnivalója nem lenne, hanem boldogan dőlhet oda szomszédjai keblére, akik roppant érdemül tudják be sajátmaguknak, hogy a nagyhatalmak ellenállása miatt nem falhatták fel mindenestül Csonka-Magyarországot. A kisantant ügyes sajtópropagandája alattomosan éppen úgy támad, mint eddig Magyarország ellen, nyiltan azonban barátságot hirdet, mert tudja, hogy a függőben maradt további kérdések miatt Magyarország minden áldozatkészsége mellett sem jöhet létre ez a barátság. Hogy miért nem, azt világosan megírta egy cseh területen megjelenő önérzetes magyar lap, a munkácsi Kárpáti Hiradó. Fejtegetéseiből álljon itt egy részlet: — A középeurópai népek egymás ellen érzett indulata nem az egymás nemismeréséből, hanem azokbó' a békeszerződésekből fakad, amelyek a népek önrendelkezési jogának kijátszásával alkották meg a határokat, s abból a politikából, amelyet a Magvarországot környező államok uralmon lévő politikusainak sovinizmusa és iimperiáüzmusa tíz év óta a magyar kisebbségek rovására elsősorban gazdasági és kulturális tekintetben folytat. A közeledés a küzépeurópai népek között mindaddig felszínes és jelentéktelen lesz, amíg a mai feszültség alapokait cl nem távolítják éppen annak a békének és haladásnak érdekében, amelyről Benesék annvit beszélnek. Mert, amíg állampolgársági sérelmek vannak, amíg tízezrek feje fölött ott a kiutasítás rémének Damokleskardia, amíg el-eldörren egy-egy fegyver ifjaink kezében azért, mert nem nosztrifikálták diplomáját, amíg a mag varsághoz és a kisebbségekhez való tartozás súlyos hátrányokat jelent, egyáltalában nem segít a kulturális közeledés sem. A párisi megállapodásokat okunk van tehát keserű szájízzel fogadni, de viszont kénytelenek vagyunk elismerni, hogv abban a kényszerhelyzetben, amelyben tartják Magyarországot az ainak aknamunkája. összeomlás óta, nem igen lehetett volna ennél több eredményt elérni. A kötött négy megállapodás, mely a keleti jóvátétel problémáját likvidálja, tartalmaz egy-két homályos helyet, melyeket bizonvosan megpróbálnak még kihasználni ellenünk a szomszédok, a főbb kérdésekben azonban mégis csak végérvényesen rendet hoztak. Nevezetesen: megszűnt a jóvátétel réme és számszerű összegben van megállapítva mindaz a kötelezettség, amelyet különböző címeken ró Magyarországra a trianoni békeszerződés 161—311. szakasza. Ez az összeg évi 13>í millió aranykorona, amit 1943-tól 1966-ig kell fizetnünk. Knélkül a megváltás nélkül a legfantasztikusabb összegeket állapíthatták volna meg esetről-esetre terhünkre. 1943 után megszűnik minden jóvátételi kötelezettség. Megszűnik annak kötelezettsége, hogy a volt ellenséges államok alattvalói akármilyen címen új kártérítési pereket indíthassanak háborús tartozások címén Magyarország ellen. Sikerült a magyar alattvalók elkobozott földjének kártérítésében is megoldást találni. A jogi helyzet eddig az volt, hogy ezek a károsultak az illető államokat perelték, azok viszont szabotálták már az illetékesség kimondásánál a döntőbíróságot. Tehát ha valamikor érdemben hoztak volna ítéletet ezek a döntőbíróságok, ugyanilyen szabotálásra lehettünk volna elkészülve, vagyis arra, hogy hiába ítéltek volna ezek meg bárminő összegeket a felperesek javára, a kisantant államai csak nem fizettek volna, mert hiszen a döntőbírósági ítéletek szankciójáról a trianoni szerződés nem gondoskodott. Most, ha nem is a tényleges értéket, de mindenesetre számottevő összeget kapnak a felperesek abból a nemzetközi kaszszából, amelybe befolyik az az évi 13millió is. amit Magyarország nem jóvátételi teher címén köteles fizetni. Knnek az alapnak 4.36 százalékát teszik ki a mi jóvátételi fizetéseink, 26.866 száza lékát pedig nem jóvátétel címén teljesítendő fizetéseink. A kisantant 33.8 százalékot fizet be ebbe az alapba. Marad tehát a nagyhatalmak: Anglia. Franciaország és Olaszország hozzájárulásul 35 százalék. Ennek egy részét a nekik jutott bolgár jóvátételből fedezik, egyrészt azonban közvetlen áldozatként vállalják. Ebből az A. alapból kártalanítják a magyar állampolgárokat a megszállt területeken kisajátított földjeikért. A kártalanítás mérve országok szerint különböző. Legmagasabb Délszláviában, ahol a bácskai, bánsági és báránya kitűnő földekért holdanként 387 aranykoronát fizetnek, a Fel vidéken 226, Erdélyben pedig 174 aranykoronát. Az összegeket nem készpénzben, hanem kötvényekben adják és ezek címleteit úgy törlesztik, hogv 1944-től 1966-ig évenként folyósítják a kamatot és törlesztik a tökét. A párisi megállapodás értelmében 1932 közepéig meg kell hozni az ítéleteket az összes idejében beadott döntőbírósági perekben és az A. alap intézőbizottsága a rendelkezésre álló összegeket 1932 végéig osztja fel az összes nvertesek között aránylagosan, illetőleg állítják ki az ezeknek az összegeknek megfelelő kötvényeket.