Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 7. szám - Az országa hiteligénye és a külföldi pénzpiac. Kádár Gusztáv, az amerikai kapcsolatokról

1930 december MAGYAR KÜLPOLITIKA 19 Az országa hiteligénye és a külföldi pénzpiac Kádár Gusztáv, az amerikai kapcsolatokról Az ország pénzügyi és gazdasági életének alakulása szempontjából tud­valevően igen nagy fontossággal bir az a körülmény, hogy hiteligényeink mily formában és mennyiségben tud­nak kielégítésre találni. A háború — többek között — ebben a tekintetben is szomorú változásokat idézett elő. Ismeretesek azok a nagy­fokú erőfeszítések, amiket az elmúlt évek során el kellett követnünk, hogy időnként megnyíljon számunkra a vi­lág pénzügyi hatalmasságainak bőség­szaruja. És ma ismét csak ott va­gyunk, hogy a legutóbb számunkra juttatott állami kölcsön-előleg éppen csak hogy fedezni tudja az ország ál­lamháztartásának legsürgetőbb hitel­igényeit s maga a magángazdaság egyelőre tehetetlenül nyújtja ki kezeit a racionális hitelek lehetőségei után. Egyenesen bűn lenne ugyanis a mai kritikus helyzetünkben, ha oly hitele­ket vennénk igénybe, melyek teljesítő­képességünket meghaladják. Igen tanulságos ebből a szempont­ból például a svájci és hollandi pénz­piacnak velünk szemben való maga­tartása. E két pénzpiac tudvalevően a háborút megelőző időkben igen jelen­tős szereppel birt a hiteligényeink ho­norálása tekintetében. Az utóbbi idők során ugyancsak kifejezték többször is abbeli készségüket, hogy résztvesz­nek az országunk hitelalimentációjá­ban, — de nyomatékosan kérik, hogy előbb létesíttessék egy méltányos valo­rizációs kulcs a birtokukban levő ré­gebbi zálogleveleinkből származó adós­ságunk rendezésére. Ezt a rendkívül kényes helyzetet egyelőre csakis a Pesti Kereskedelmi Bank tudta egy valorizációs ügylettel a maga számára áthidalni és pedig főként presztízs szempontokból s per­sze oly áldozattal, mely nem biztosí­tott túlságos rentabilitást az ügylet alapján felépült ujabb kihelyezési ak­ció számára. A többi pénzintézet vi­szont szeretné az államháztartást be­vonni az igy előadódó valorizációs ter­hek viselésébe, amitől azonban az utóbbi, a mostani takarékossági irány­zat közepette, érthetően szabódik, bár elvben elismeri, hogy mily nagy elő­nyök származnának az ország gazda­sági életére nézve abból, ha a svájci és hollandi pénzügyi körökkel sike­rülne nyélbeütni a szóbanforgó valo­rizációs ügyleteket s ennek a révén mind a két pénzpiac ismét belekapcso­lódhatnék az ország amortizációs köl­csönigényeinek a fedezésébe. Anglia ezidőszerint nem igen jöhet számításba a hiteligényeknél, miután az ottani ipari és pénzügyi viszonyok ma nem alkalmasak a nagyobb külföldi hitelakciók lebonyolítására. Francia­ország, mely pedig a kincstára ma a kontinensnek, még mindig nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy hitel­forrásait számunkra megnyissa. Ott van végül az amerikai pénzpiac, mely kétségkívül igen tekintélyes mó­don vette ki részét az elmúlt években az amortizációs hiteligényeink hono­rálásából. Az ottani viszonyok egyik legalaposabb ismerője, Kádár Gusztáv kormányfőtanácsos, a Leszámitoló­bank ügyvezető igazgatója, a követke­zőket mondta nekünk az amerikai pénzpiaccal kapcsolatos mostani lehe­tőségeinkről: — Egyelőre minden illúziónkat félre kell tennünk abban a tekintetben, hogy Amerikából a közeljövőben na­gyobb kölcsönt hozhassunk el. Az Unió gazdasági élete jelenleg egy gi­gantikus átszerveződésen megy keresz­tül. Az ipart, mezőgazdaságot és ke­reskedelmet arányba kell hozni az el­helyezési lehetőségekkel, miután a kö­zelmúltban ezek körül óriási elszámi­tások és túlértékelések történtek. En­nek a folyamatnak egyik kifejezője a tőzsdei debacle-ok ujabban bekövetke­zett sorozata. Amerika kénytelen a legnagyobb mértékben revízió alá venni a prosperitásról eddig alkotott teóriáit s ennek első következménye gyanánt ráül a pénzére. Mindaddig, mig az Unió irányadó tényezői nem fogják tudni a prosperitás ujabb út­jait megjelölni, nem igen lehet szó ar­ról, hogy Amerika a kontinens népei­nél ujabb jelentős angazsmánokba bo­csátkozzék. — Az átértékelések mostani folya­mata természetszerűleg igen közelről érinti a fixkamatozásu címletek ottani piacát is, s egyelőre ugyancsak a Young-kölcsön jegyzése mutat na­gyobb árfolyamcsökkenést, de előre­látható, hogy a kevés kivétellel a köt­vénypiac is megszenvedi az amerikai prosperity krízisét. Megelégedéssel kell viszont konstatálnunk, hogy a ma­gyarországi címletek aránylag igen jelentős ellenállóerőről tesznek tanúsá­got a fixkamatozásu papírok sorában s nincs is nagyobb valószínűsége, hogy e tekintetben meglepetések érje­nek bennünket. — Tény viszont, hogy egyelőre le kell mondanunk arról, hogy az ame­rikai pénzpiacon nagyobb kólcsönel­helyezést hajtsunk végre s be kell várnunk az ottani viszonyok lényeges megjavulását. Eddig az amerikai pénzpiacra vo­natkozó s feltétlenül autentikusnak tekinthető információnk. Mindezek után aligha marad szá­munkra egyéb megoldás, minthogy az európai kontinensen építsünk ki — ha áldozatokkal is — uj amortizációs hi­telbázisokat, miután a gazdasági élet elemi követelménye, hogy az olyany­nyira terhes és nehézkes rövidlejáratú hiteleink hosszú idő alatt törleszthető s méltányos feltételű kölcsönnel pótol­tassanak. FIGYELŐ A visszafelé sült propaganda A belgrádi kormány a bécsi Neue Freieí Presse december 5-i számának külön mellékletéül egy 140 ujságlapos propagandaköte­tet jelentett meg a délszláv vi­szonyokról. Az efféle propaganda­mellékletek eléggé szokásosak a nagy lapoknál, időnként azonban visszafelé sülnek el. Tavaly a ro­mán kormány adatott ki ilyen diszaltramot a párisi L'Illustra­tion-nal s ez szállitotta is hűsége­sen a legképtelenebb adatokat a román közállapotokról és személyi reklámokat, amelyeket a bukaresti külügyi sajtóosztály hozzájutta­tott, csakhogy azt a tréfát követte el, hogy a propaganda-számot ki­zárólag Romániában hozta forga­lomba. Csak annyit nyomatott, amennyi megrendelést onnan ka­pott. Á Neue Freie Presse becsüle­tesebben járt el, ellenben megtette azt. hogy a melléklet tetejére oda nyomatta, hogy az összes kéneket és a szöveg nagyrészét Belgrád­ból kapta és mint hirdetéseket pénzért közli. «Igy aztán a nagy bécsi lap tekintéíve nélkül jelent meg ez a sok zagyvaság a magas belgrádi kultúráról. A lap a fele­lősséget azért volt kénvtelen le­rázni, mert megrendelője, a^bel­grádi miniszterelnökségi sajtóosz­tály társszerkesztőnek, illetőleg cenzornak csapott fel: a Presse, mikor a szerződést megkötötték, korrekt módon körlevelekben kérte a szlovén és horvát neves tudósokat, irókat, művészeket, hogy a szlovén és horvát kultúrát és művészetet megfelelő cikkek­ben ismertessék. A belgrádi kul­túráról édeskeveset tudnak Bécs­ben s az erről szóló beszámolást a lap ráhagyta a miniszterelnök­ségre. Amikor aztán az anyag összegyűlt, Belgrád megbízottjai feleslegesnek jelentették ki a szlo­vén és horvát szakcikkeket s csak a belgrádi anyag közlését kö­vetelték, így született meg ez a kötet, amelyben a „horvát" szó) elő sem fordul, a „szlovén" éppen igy nem, hanem csak a szerb kul­túra, szerb művészet van, azon­kívül délszláv. Politikáról szerző­désileg nem volt szabad irni, azt kikötötte a bécsi lap, tehát a „gaz­dasági élet, közigazgatás és kul­turviszonyok" cimü fejezetben je­lent meg tizenkét kép, melyek mind katonai parádékat, nehéz

Next

/
Oldalképek
Tartalom