Magyar külpolitika, 1930 (11. évfolyam, 1-7. szám)

1930 / 5. szám - A magyar nyelv, mint a diplomácia nyelve

8 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1930 október juölták a távozó ölass államférfit, Grandi kijelentette, hogy rendkivül nagy hátássál volt reá Pilsudsky személyének a varázsa: — Pilsudsky, ugy mond, az olasz történetnek két ismert ulakjára emlékeztet egyszerre. Van benne Mazziniből, amikor előkészitette nemzetei a nagy függetlenségi harcra, de elkövetkezett a pülanat, amikor Pilsudsky—Mas cini átalakult Pilsudsky—Gari baldivá. Megértette, hogy függetlenségüket csak fegyverrel a kézben tudjak a lengyelek, kivívni s hivő szavával csatasorba állította és győzelemre is vitU nemzetét. Különös véletlen. -1 L'Europe NouveUe-ben olvassuk a következő jellemző apróságot: A kisantant legutóbbi csorbái konferenciája alkalmára! a jugoszláv újságírók román és cseh kollégáiknak apró, feltűz Itctö jelvényekkel kedveskedtek. E jelvények a három ország szi neit egyesitették magukban és akik vették maijuknál; a fáradsa got, hogy megvizsgálják, hol is gyártották ezeket a jelvényekel, csodálkozással olvashatták az egyik oldalon a „Petité Entente" felírást, a másik oldalon pedig ü következőt: „Made in Budapest". A magyar nyelv, mént a diplomácia nyelve Irta: Baranyai Zoltán (Genf). Szerző há,árula-ával közöljük a/, alábbi cikket, amely polémia ugyan Czakó I-tvánnak. a- jeles politikai iiónak a Külügyi Szemlében megjelent egyik cikkével, de mivel, véleményünk szerint, komoly. tudományos énekkel alátámasztott vitatkozás mindig magát a/ ügyet is előbbreviszi, hiszszük. érdekelni fogják olvadóinkat szerzőnek érdekes és a magyar közönség előtt ismeretlen adatai. Czakó István a Külügyi Szemlében „Hivatalos nyelvhasználat a nemzetközi jogban" eimü cikkében végigvezeti az olvasót a nemzetközi szerződések nyelvhasználatának történetén a latin nyelv egyeduralmának korától a francia nyelv hatalmas elöreetörésének és diadalának (vesztfáliai béke) idején át, az ingadozás jelenségei mellett, a párizsi Békekonferenciáig, amely a francia Clémenceau elnöklete alatt, a francia diplomáciai nyelvet trónusáról ledöntötte, mivel nemcsak hogy több nyelven szerkesztette a -békediktátumokat, hanem e diktátumok két legfontosabb (és valószínűleg legtovább tartó) részében, a Nem /.etek Szövetsége EgyességjokHiányára és a. „Munka" c. fejezetre, a francia és angol, nyelv teljes egyenjogúságát ismeri el. Czakó dolgozata az előző irodalom fölhasználásán alapul; részletkuftatásokat is végzett, átnézve néhány szerződéspublikációt, emlékiratot. Cikkét, mint a camhridgei (U. S. A.) Harvard-Egyel ein tagja irta és valószinüleg oly forrná lian is jelent meg, ahogy Amerikában elkészítette. De dolgozatában Magyarország neve csak egyszer kerül elő (akkor is annak illusztrálására, hogy valamely szerződésben a „hiteles" nyelv, szerepének megadják az okát), megírja cikkét anélkül, hogy kérdené magától, van-e magyar vo natkozása e problémának? Azt hisszük, e példa nem kövcbésreméltó. Mert miről is van szó? Egy népszerűsítő, összefoglalé: cikkben a példák nagy szárnál szolgáltatja a különböző eseti knek, a diplomáciai nyelvek használata módjainak és körülményeinek, a precedenseknek, kivételeknek, még pedig nemcsak a szorosabban vett szerződési (protokoláris) nyelvhasználatban, hanem a. tárgyalások és a diplomáciai levelezések nyelvében is. És e busz lapon keresztül egyszer sem emlékezik meg anyanyelvének használatáról a magyar diplomáciai tárgyalások során. Nem vállalkozhatom most arra, hogy kipótoljam a kifogásol! hiányt és megírjam a hiányzó l'e ben való használatának története is. Tudjuk, hogy a budai basák magyarul leveleztek a magyar ha tóságokkal, sőt Béccsel is; mintaszerű publikáció áll e részben rendelkezésünkre. Az is ismeretes, hogy a hódoltsági vidéken a magyar nyelv meglehetősen el '' volt terjedve a törökök között, akik sorában magyar iró-félék is akadlak. De e jelenségeket összefoglalóan nyelvészetileg is iskolái/ott embernek kellene földolgoznia, Szekfii Gyula maga panaszolja korszakos Magyar Történetének bibliográfiai függelékében (magában véve is szinte remekmű), hogy a magyar nyelv XVII. századi érvényesülésének történetére csak elavult, régi munkáink vannak. A magyar történelem e hatalmán szintézisében Szekfii sori kerít ugyan a magyar nyelv, külső történetével rokon kérdésekre, a nemzetiségi és kisebbségi kérdés akkori formáira, a magyar kultúra (és különösen magyar nyelvi kultúra) terjedési lehetőségeire, az államkormányzás, közigazgatási és családi élet nyelvére, a magyar kultúra természetes asszimiláló erejének jelenségeire, de ez a pár oldal, bármily mesterien is van megírva, nem pótolja a magyar nyelv (meg nem irt) politikai történelmének XVII. századi fejezetét. De nemcsak a történelmi Magyarország határain bélül volt a magyar nyelv diplomáciai nyelv, a török hatóságoknak a magyar és bécsi hatóságokkal és egymás között való levelezésében, hanem Tolnai Vilmos szerint olykor határainkon tul is. „A XVIII. század előtt a magyar nyelv tekintélye akkora volt, hogy a körüllévö kisebb országokban diplomáciai nyelvül szolgált, a moldvai vajdaságban pedig udvari nyelv is volt". Milyen hálás feladat lenne összegyűjteni az erre vonatkozó adatokat! (Különben a magvar nyelv diplomáciai szerepe nem egészen a múlté: számtalanszor előfordul, hogy erdélyi román, felvidéki és délmagyarországi származású román, csehszlovák és jugoszláv politikusok magyar diplomatákkal és más hivatalos emberékkel magyarul tárgyalnak). A magyar diplomáciai nyelvtől meg kell különböztetni a magyar diplomácia nyelvét (erről nem esik szó Czakó cikkéhen), A magyar diplomácia (értem az erdélyi és a nem-királyi magyar diplojezetet. De szeretnék rámutalni arra, hogy érdemes és kívánatos volna, éppen mai állapotunkban, amikor nyelvünknek és nemzetiségünknek ' sok helyütt harcolni kell mai birtokállománya fönntartásáért, megírni egyrészt a, magyar diplomáciai nyelv történetét, másrészt tanulmányozni a magyar diplomáciában dívott egyéb nyelvek használatának múltját és jelenét. Az első téma, a magyar nyelvnek, mint diplomáciai nyelvnek, története beletartozik a ma-