Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 38. szám - A román kormány átszervezése

Magyar Külpolitika S 38. szám lamiben a cseh kormánnyal. Évek óta hirdetjük, hogy tiszta bolsevizmus, amit a három kisantant-állam csinál, amikor a békeszerződések megsértésével elszedi a magyar állampolgárok földjét és kártérítést sem akar értük fizetni. Reméljük, hogy most, amikor álláspontunkat magáévá tette a cseh félhivatalos, Csehország gyakorlatilag is ehhez az elvhez tartja magát a döntőbíróság előtt levő magyar követelések ügyében, s megteszi a kellő lépéseket arra, hogy hü szövetségeseit, Romániát és Szerbiát is megfelelően kioktassa ilj irányban. 4 BELGRÁD KÜLÖNÖSEN ÉRT A NAGY PROBLÉMÁK LEEGYSZERŰSÍTÉSÉHEZ. A központi sajtóosztály a bánságok működésének megkezdésekor, november 11-én maga írt vezércikket s elrendelte ennek a lapokban való közlését. A jeles elmemű szerint a világháború előtt öt országban éltek a szétszakított délszlávok, akik egyesülni akartak. A világháború után ez az egyesülés nagyjában sikerült is, csak a bolgárok maradtak ki, valamint az olaszországi, ausztriai, magyarországi (!) és romániai délszlávok. Az új délszláv országnak Szerb-Horvát-Szlovén királyság nevet adtak, mert az egyes törzsek vérmesebb politikusai azt akarták, hogy törzseik neve is rákerüljön a térképre. Az elnevezés miatt azonban sok baj lett, mert a két legerősebb törzs vetélkedni kezdett, hogy melyik is legyen első az államban, amit végre megunt a király, eltörölte az SHS nevet és helyette Bélszláviának nevezte el az országot. A 33 tartományra való felosztás sem volt jó, mert némelyik tartomány a maga erejéből nem tudott megélni. A király felosztotta tehát kilenc bánságra az államot, s ezek mind gazdasági és földrajzi egységet alkotnak. Most már tehát nincs semmi baj, a polgárok rájönnek, hogy az államhatalom teljesen egyforma délszlávként kezeli őket, tekintet nélkül arra, hogy melyik nyelvjárást beszélik, erre aztán ők sem fognak törődni törzsi származásukkal. Külpolitikailag pedig az európai békét segíti elő az új elnevezés, mert a harcias szomszédok jól meggondolják, mielőtt akármiféle kalandot meg mernének kísérelni az egységes Délszlávia ellen. Milyen szép és milyen egyszerű mindez, Belgrádban igazán értenek hozzá, hogy megnyugtató magyaráza tokkai lássák el az ország népét. Csak az a csodálatos, hogy miért kellett Zágrábban mégis 266 embert letartóztatni az utóbbi héten politikai vádak alapján s miért lőttek le az üldözöttek két detektívet és két rendőrt. Űgylátszik, a zágrábiak nehezebb felfogásúak, mint a belgrádiak. 4 UGYANCSAK ÉRTENEK A CSEHEK A SAJTÓPROPAGANDÁHOZ, nem hiába annak köszönheti létét maga a cseh állam is. Benes németnyelvű félhivatalosa, a Prager Presse, például elvállalta, hogy Romániáról külön nagy propaganda-számot ad ki. Persze nem szerelemből, hanem megfelelő megrendelések és hirdetési díjak ellenében. A román belügyminisztérium egyszerűen elrendelte, hogy minden hivatalnak meg kell hozatni ezt a számot, a hivatalok pedig minden nagyobb vállalatot köteleztek hirdetésre és úgynevezett hozzájárulási költségre. Az üzlet háromszáz millió lei hasznot hozott Benesék lapjának. Ugyanezt az üzletet most megcsinálta franciában a párisi Iliustration című folyóirat is. Ezt már sokkal nagyobb gonddal szerkesztették, ellátták színes műmellékletekkel és szövegközi képekkel, viszont a cikkekért nemigen kellett fizetni, mert a királynétól a kormány tagjaiig és a pártvezérekig minden tollforgató ember ingyen szállította a különböző történelmi elkalandozásokat, művészeti lódításokat és szépirodalmi propagandát. A románok persze úgy képzelték, hogy ez az album az Illustration-nak egyik rendes számakép fog forgalomba kerülni s így eljut a világon mindenhova, ahova csak ez a népszerű és sok ezer példányban megjelenő francia képes folyóirat jár. De nem egészen így történt. A franciák jobb üzletembereknek, vagy legalább is óvatos szerkesztőknek bizonyultak, akik mindazt a tücsköt-bogarat, amit a román szerzők ebbe a füzetbe összehordtak, nem akarták a lap tekintélyével hitelesíteni. Éppen ezért az Iliustration ezt a számot külön albumként bocsátotta forgalomba, melyet harminc frankért készséggel megküld annak, aki ezt az összeget a kiadóhivatalnak előzetesen beküldi. Nagy a gyanúnk, hogy ilyen módon a díszalbum olvasóköre főképp a román kényszerelőfizetőkre korlátozódik, ami aligha lehetett célja azoknak, akik ezt az üzletet a nagy szövetséges lapjának oly önzetlenül felajánlották. Kik az őslakók a Felvidéken? 7V mióta a tótok, magyarok, ruthének, németek x\. egyaránt belátták, hogy a csehuralom, Prága centralizáló politikája biztos pusztulásba veszi a Felvidéket, az autonómia gondolata egyre nagyobb tért hódít s az autonómia megvalósulása érdekében az őslakos-blokk megalakításának szükséges voltát hangoztatják. Természetes, hogy a cseh sajtó és a cseh pénzen készülő tót lapok is nem jó szemmel nézik az autonómista-pártoknak esetleges szövetkezését. Amíg Hlinka és a Slovák az alakítandó őslakos-blokk legfontosabb alkatéiemeinek tartják a magyarokat és németeket, (különösen amióta az autonómia jelszavának erőteljesebb hangsúlyozása folytán az utolsó választásoknál is több, mint huszonötezer tót szavazatot szereztek maguknak a magyar pártok), addig a Slovenska Politika, a Narodnie Noviny egyszerűen azt is kisütik, hogy a magyarok és németek nem is őslakók a felvidéken, aki tehát az őslakos frontot velük akarja megcsinálni, az hamis alapra helyezkedik és hazaáruló! Nem tudjuk, hogy a felvidéki magyar sajtó fog-e reagálni erre a humoros megállapításra, de lehet, hogy nem válaszolhat a cenzúra miatt, vagy ha igen, a válasz nem lehet olyan erős és igaz, mint kellene lennie. A csehek részéről, de még a csehbarát tótok részéről is tagadni azt, hogy a magyarok és a németek nem őslakói a felvidéknek, a tudatlanságnak, a ferdítésnek és lelkiismeretlenségnek olyan foka, hogy azt még a politika magasabb céljaival sem lehet indokolni. Vájjon kik akkor az igazi őslakók? Talán maguk a csehek, akik ötszáz év előtt jelentek meg először a Felvidéken, igaz, hogy akkor is csak mint rablók. A magyar történetírás gyakran megemlékezik a csehek portyázó rablókalandjairól, a határon betört és csakhamar betört fejjel távozó ellenségről. Vájjon betörtek volna-e a csehek magyar területre, ha itt őslakók lettek volna? És amikor a magyar hadsereg az