Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 33. szám - Benes és a revízió

Magyar Külpolitika 2 33 szám denesetre elég erősek vagyunk ahhoz, hogy beszéljünk és konstruktíve dolgozzunk. Ebből az egész nyilatkozatból egyetlen egy mondatot hiszünk el ellenvetés nélkül Benesnek. Azt, hogy „elég erősek vagyunk ahhoz, hogy beszéljünk". Igen, a beszéd mindig erős oldala volt Benesnek, de vele való vonatkozásban a Talleyrandnak tulajdonított, de már Voltaire használta imondás, hogy a szavak gondolataink leplezésére valók, nyugodt lélekkel akkép módosítható: a szavak arra valók, hogy cselekedeteink sikertelenségét leplezzük velük. Mert ugyan mikor volt a hivatalos fórumok napirendjén a békeszerződések revíziójának kérdése, hogy azt már levehették onnét és így nemlétezőnek lenne tekinthető? A képtelen békeszerződések területi határozatainak revízióját egvre többen követelik minden állam független politikusai közül, de a hivatalos fórumokra még nem érkezett el ez a kérdés. Ellenben Anglia miniszterelnöke, aki Hágában elég világosan függetleníttette a brit külpolitikát az eddigi francia jáirszalagtól, mostani amerikai útján ismételten kijelentette, hogy ismeri a trianoni szerződés lehetetlen pontjait és fog is majd velük foglalkozni. Bazil, konstantinápolyi pátriárka temetése. Az ősi ritus szerint trónján ülve viszik a temetőbe s helyezik a földbe. Jól tudtuk, hogy a trianoni béke igazságtalanságait nem lehet niáról-holnapra jóvátenni, s hogy a nagyhatalmaknak előbb érdekeikre fontosabb kérdéseket kell megoldaniok. De azt is tudjuk, hogy ennek a reviziónak elérkezik a maga ideje, akármit mond is Benes, mert a világ gazdasági érdekei ezt a revíziót megkövetelik. A revízió addig volt reménytelen, míg abban csak magyar érdeket látott a külföld. De most egyre jobban felismeri, hogy az középeurópai, sőt általános világérdek. Benes rosszul fogalmazta meg a tételt, amikor azt mondta, hogy „nincs többé aktualitása a békeszerződéísek létesítette határok revíziójának." Helyesen így hangzik tétele: még nincsen aktualitása a reviziónak. De meglesz, reméljük hamarább, semhogy azt Benes kívánná. És Európa és népei nem „az e kérdés körüli való terméketlen huzavonában merültek ki", hanem kimerítette őket a kisantant fegyvercsörtetése, a Középeurópáról világgá röpített, megtévesztő cseh sajtópropaganda és főképpen a természetes határok természetellenes felforgatása következtében előállott gyógyíthatatlan és siralmas közgazdasági helyzet. A felzavart víz soha sem tisztul meg attól, ha folytonosan zavarják, mert a zavarosban való halászás lehet érdeke egyesnek, de sohasem érdeke azoknak, akik a tiszta víz után epednek. Azt elhisszük, hogy a kisantant az eddigi negatívumok után szeretne már valami konkrétumot, Csehország elsősorban szeretné a gazdasági kapcsolatokat kiépíteni Lengyelországgal, Bulgáriával, Ausztriával és Magyarországgal. Ez a gazdasági kapcsolat nyers prózában annyit jelent, hogy a cseh iparnak piac kellene a szomszédban, s a cseh vezetőkörök hajlandók lennének áldozni is, hogy újra létrejöijön az a nagy gazdasági fogyasztóterület, amelyet oktalanul felszabadultak a Páris körüli békékben. Amellett a cseh politika a Felvidéken a földtől a közpénzekig megosztozott mindenen, iparát tönkretette, a népet nyomorba iuttatta. de most már ez a gyarmat nem elégíti ki Prága étvágyát s ezért ezt a konstruktív munkát a szomszédállamokra is ki akarná terjeszteni. A délszláv államban a tízhónapos katonai abszolutizmus most az új közigazgatási beosztás injekcióiával akarja magát életben tartani, Romániában pedig hírlapi harcban áll egymással a királyi család és a kormány, súlyos konfliktusoknak és politikai változásoknak vetve előre árnyékát. Mint látjuk, igazán erős ez a kisantant, mindenben méltó ahhoz, hogy Középeurópa többi részére is rádiktálja a maga akaratát. A kisantant mindhárom államában kétségtelen a fejlődésnek lefelémenő, hanyatló irányzata. A tönkretett központi hatalmaknak sincs aranyéletük, de belső rendbejövetelük és külső tekintélyük mégiscsak emelkedő irányzatot mutat. Az elfogulatlan szemlélő ebből megállapíthatja, határrevizióra van-e jobb kilátás Középeurópában vagy kisantant-diktaturára. „Magyarországnak változatlanul nemzeti politikájának azon kipróbált útján kell haladnia, melyen állama függetlenségét és nemzeti karakterét biztosítani tudja, egyben a nem magyar polgártársainknak nyelvüket és nemzeti kultúrájukat illetően messzemenő jogokat biztosít, őket testvéri szeretettel és bizalommal támogatva minden jogos törekvésükben." Gróf Tisza István Károly Ferenc József trónörököshöz 1915 augusztus 7-én.