Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 32. szám - Öt országon keresztül. A haldokló Kelet. 12. [r.]

Magyar Külpolitika 32. szám dokkal ezelőtt már állt fenn egy cionista állam, melyről ma alig tud valamit a világ. 1560-ban történt, hogy II. Szolimám szultán Piali basával megszállotta az Égei szigeteket és mind a tizenhetet török uralom alá helyezte. A naxosiak nem ellenkeztek, csak azt kérték, maradjon meg a külön Égei hercegség, ellenben hozzájárultak ahhoz, töltse be a trónt a szultán, akivel akarja. A szultán erre megtette fejedelemnek Nassi Józsefet, egy gazdag portugál zsidót, aki a török hadsereg szállítója és a magas porta bankára volt. Ő volt a világ első cionistája, aki már előzően elhatározta, hogy a zsidó népnek saját hazát szerez. Tárgyalást is kezdett Velencével, hogy az adjon el neki egy nagyobb szigetet, ahol az új Ciont felállíthassa, de Velence elutasította. Erre Konstantinápolyba költözött, ahol csakhamar megnyerte Szolimán szultán bizalmát s ez engedélyt adott neki, hogy a régi Zsidóországban építse fel újra Tiberias városát. A francia diplomácia ezt az országalapítást is meghiúsította, mire a szultán az éppen megürült égei trónnal ajándékozta meg kedvelt hívét. Nassi fejedelem nagy tervekkel Uoett a, trónra. Héber költőket és tudósokat gyújtott udvarába és az egész zsidó népet össze akarta szedni, hogy letelepítse ezen a t^enhét szigeten, de mindpn járadozása eredménytelen maradt, a zsidóság nem fogadta el új hazáM Nassi birodalmát. Nassi tizenhárom évig uralkodott, pártfogolta a zsidó költészetet és tudományt, ekkor azonban alattvalói öszszeesküdtek ellene és meggyilkolták. Gyermekei nem maradiak és így kihalt benne az első újkori zsidó dinasztia. Csak emléke maradt meg életéről és Iwláláról számtalan hébernyelvű ódában. Ot országon keresztül A haldokló Kelet XII. N

emcsak ahány ház, annyi szokás, hanem ahány villamos is, annyi szokás. Budapesten például az a szokás, hogy a villamoskocsikon nem szalad dohányozni, bár a pótkocsikon mindenütt másutt a világon lehet. A konstantinápolyi villamoson ellenben az a szokás, — és pedig büntetés terhével —• hogy az első három padra kizárólag nők ülhetnek. Ök elől szállnak le és fel, a férfiak hátul, hogy ne találkozzanak. Minden kocsiban közbül van egy kis folyosó és ennek két oldalán a két-két üléses padok, de úgy elhelyezve, hogy csak a menetirány felé vannak az ülések. Egyéb különös aztán nincsen is rajtuk: világos piros színűek és éppen olyan éktelenül csengetnek, mint nálunk. Talán még éktelenebbül, mert itt olyan hegyen-völgyön fut le és fel a villamos, amilyen terepen Budapesten még autó sem igen mer járni. A villamos és az autó, a két modern közlekedési eszköz, átvonult már az Aranyszarvon is és felveri a régi Sztambuí legromantikusabb zugainak csendjét is. A Kelet egyre jobban szorul kifelé Európából s a nyugati technikai találmányok, a ruházat, a szokások, egymásután úrrá lettek a Kelet és Nyugat kapujában, aminek eddig számított Konstantinápoly. Érdekes, hogy a török hódító még nevet sem tudott adni a padisáhk félezredéves székhelyének. A most kötelezővé tett Isztambul név éppen olyan görög, mint a Bizánc vagy Konstantinápoly. Azt teszi: „A városban", mindössze idomult kissé a keleti ajkakon. (,,eis tén polin".) A török csak betelepedett néhány száz esztendőre az ázsiai steppékről az ó- és középkor szédületes kőomladékai közé, amit használhatott ezekből az emlékekből, átalakította magának, épített néhány elképesztő arányú palotát és templomot, egyébként félig nomádan maradt meg a kövek közé beékelt faházaiban. Ami építészeti emlék van a törökidőből, az csak az uralkodó és kegyencei nevét örökíti meg, maga a nép nem hozott semmit és nem hagy maga után semmit. Most már egyetemét is áthelyezte Angorába. melyet az új helyesírás szerint Ankarának kell írni. Ekkora tömegű nép egészen üresen mégsem hagyja azt a várost, mely már száz esztendővel ezelőtt háromnegyed millió lelket számolt. Az emberi kultúra talán a kőkorszakban kezdődött meg itten. Történelmileg annyi bizonyos, hogy a mostani szerail épülete és kertjei helyén Kr. e. 660-ban állott Bizantium város, a megaraiak alapítása. 2789 esztendő elég szép kor egy városnál, s ha ennyit meg tudott érni, egyre csökkenő jelentősége mellett is és ha nem főváros is már, még mindig számíthat egy-két újabb ezer esztendős jövendőre. Falai alatt látott ostromló perzsákat, görögöket, macedónokat, rómaiakat, újra perzsákat, avarokat, bolgárokat, arabokat, magyarokat, varégeket és orosz harcosaikat, no meg frankokat, amely néven itt mindenféle nyugatit értettek. 476 esztendeje van a törökök kezén, s ezalatt az idő alatt csak a világháború végén tudta betenni ide lábát idegen hódító. Akármelyik utcáján jár is az idegen, a jelen minden visszás látványa közt is megérzi a nagy múltnak szellőjárását. Hogy mi mindent lehet, mint műemléket látni Konstantinápolyban, azt nem célunk itt felsorolni. Az bizonyos, hogy lépten-nyomon új meg új látnivaló fogadja az idegent és sok látnivaló olyan, ami felejthetetlen. Ilyen a Jere Batan Szerail, az ezer és egy oszlopos földalatti ciszterna, az Aj a Szófia mecset, az Atmeidan az obeliszkkel és a csavart oszloppal, a szent kutak, a márványpalota, a Demir-kapu, Validé szultánná mecsetje, Ali basa és Bajazid szultán moséja, a tűzoltótorony, a Dolna Bagcse szultáni palota, a Csukarbosztán kert, a rózsák mecsetje. A Kaszim basa külvárosban az idén már nem lehet nézni a keringő dervisek táncát. Az új török kormány eltiltotta ezt a látványosságot, melyet minden pénteken délután tartottak és minden külföldi elengedhetetlen kötelességének tartotta, hogy megtekintse. Ott van az Okmejdán, ahol valamikor a szultánok gyakorolták a nyíllövést és ott van az a rengeteg kisebb-nagyobb török, görög, örmény templom és zsidó zsinagóga. Magában a városban napokig járhat az érdeklődő és mindig újat lát. Ha végzett a templomokkal és palotákkal, figyelheti a népéletet. Itt még megvan a