Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 17. szám - Szövetségesek egymás között. Tárgyalások eredmény nélkül

Magyar Külpolitika • 12 • 17. szám Naplójegyzetek Spanyolországtól Irta: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR III. A

spanyol nagyon szolgálatkész. Ha az idegen megszólítja, szívesen ad felvilágosítást s minthogy nem érti annak a nyelvét, igyekszik bőbeszédűséggel, kézzel-lábbal pótolni a hiányzó nyelvismeretet. A gyermekek — persze egy kis borravaló reményében, ami náluk inkább cukorravalónak számít — sokszor szinte túláradó előzékenységgel ajánlják fel a szolgálataikat. Toledóban történt meg velünk, hogy a régi, híres zsinagógát kerestük (Toledóban századokkal ezelőtt igen jelentős spanyol-zsidó centrum volt). Nyomban jelentkezik egy ohico (így ejtendő ki: csikó, annyit tesz, mint kis fiú, míg a kis lány: chica, chicetla) és ígéri, hogy megmutatja azt. Ámde a zsinagóga elég messze volt s a kis fiú minden utcasarkon megállt és legalább tízszer elmondotta újra,' meg újra: synagoga s mutatott tovább, de egyúttal tartotta a márkát az újabb adományra. Úgylátszik, hogy a komolyabb elem ki akarja verni ezt a kéregető szokást a népből, mert nem egyszer láttam, amint egy-egy jobban öltözött járókelő szapora szitkokkal kísérte az üyen ajánlkozást s mutatta nekünk, hogy ne rontsuk a népet. Az ilyen kisebb, úgyszólván csak fillérekre rugó ajándékok egyébként nem számítanak az utasnál, ellenben az ország maga, jelesen a szálló, a vendéglő, a kávéház, a vasút stb., szóval mindaz, amire az idegennek szüksége van, elég drága. Egyedül a taxi aránylag olcsó, aminthogy tapasztaltam, hogy az majdnem mindenütt jutányosabb, mint nálunk. Budapesten pl. a kistaxi 70 fillér tehertétellel kezdi, míg Spanyolországban mindenütt 40 centesimoval, ami körülbelül 30 fillérnek felel meg. Azonban — mint mondtam — - a vasút s egyéb bizony drága. Barcelonától Madridig pl. — ami ugyan 13 órás út, de a vonatok nem valami gyorsan mennek — a mi pénzünkben több, mint 80 pengőt fizettem és azonkívül, mivel éjjel utaztam, külön -meg kellett váltanom a fotelt, vagyis az ülőhelyet is, mert enélkül csak állni lett volna jogom — az I. osztályon. Általában itt csak I. osztályon lehet utazni, nemcsak kényelmi szempontból, hanem azért is, mert a gyorsvonatokon csupán I. és III. osztály van, a II. hiányzik. Ennek az az oka, hogy a vasútak különböző magántársaságok kezében vannak s ezek bizonyára úgy gondolkoznak, hogy valaki vagy úr s akkor utazzék I. osztályon, vagy pedig nem reflektál erre s akkor elégedjék meg a fapaddal. A rendes személyvonatokon aztán be is tesznek az I. osztályba 8, a Il.iba meg 10 utast! Amint mondtam, a szállók s az ellátás sem olcsó. A mi igényeinkhez mért hotelekben a kisebb szobáért elkérnek 15—18 pezetát (tehát 12—15 pengőt), a teljes ellátásért pedig 30—35 pezetát. És a dohánynemü — nem hiába egy bankszindikátus bérli a monopóliumot — bizony szintén nem tartozik az olcsó élvezetek közé. Jóravaló szivarért legalább 1 pezetát kell fizetni s ha van olcsóbb szivar, az bizony „karcos", míg a cigaretta, ha belföldi, igazán csak az edzett dohányosnak való, úgyhogy a kissé elkényeztetett ember a külföldit, különösen az angol árút veszi, ami persze még drágább. Általában el lehet mondani, hogy Spanyolország — legalább az idegen számára — nem tartozik az olcsó országok közé, azonban egyáltalában nem áll az, ami részben nálunk is el van terjedve, hogy szinte megfizethetetlen. Egy dolog mindenesetre feltűnő s ez az, hogy itt nem érvényesül az az általános megállapítás, hogy egy-egy ország átlagárait annak a pénzegysége szabja meg. Ausztriában pl. a schillingnek annyi a vevőereje, mint nálunk a pengőnek, holott csak 80 fillért ér, viszont Anglia nekünk drága, mert a valutája magas, épúgy mint Északamerika a maga dollárjával. Nos, Spanyolországban a pénzegység, a pezeta, a mi pénzünkben csak 83 fillért ér, de azért mégis majdnem minden drágább, mint nálunk. Érdekes jelenség. De folytassuk az utunkat. Még friss emlékünkben van az a nagyon, szerény, sőt szegényes ház Toledóban, ahol Cervantes, a Don Quijote világhírű szerzője lakott (egyszerű, falusiaknak szánt vendégfogadó, ahol a szobák alatt öszvéristállók vannak) s már röpít bennünket a vonat Délspanyolország felé, hogy megtekintsük Andalúziát, Granadát, Cordovát és Sevillát, a VIII—XIII. századbeli mór uralom leghíresebb emlékeit. Itt már a pálmák, a narancs- és olajfák, meg a granát-almák hazája van s ámbár amíg vonatunk halad, sokszor bizony kissé elveszítjük az illúziónkat, mert a vidék itt is gyakran csak a vörös agyagot tárja szemünk elé, sziklával váltakozva, de vegatáció nélkül: mégis, mikor estefelé, a naplemente körvonalai közt kiemelkedik előttünk a Sierra Nevada több, mint háromezer méter magas, hóval fedett hegylánca, mely alatt kertek közepette terül el Granada hegyoldalán az AUmmbrával; akkor bizony megint szótlanokká leszünk és a természet gyönyörű alkotásának az emberi művészettel való harmóniáját némán csodáljuk. Granadának nem mint modern városnak van jelentősége — ámbár e szempontból is elég fontos gócpont ez a több, mint százezer lakosú város — hanem az arab, majd a keresztény uralom építészeti alkotásai, az Alhambra, meg a székesegyház miatt. Emez a XVI. század góth és reneszánsz stílusának gyönyörű alkotása, amaz javarészt sokkal régibb. Hegytetőn fekszik, honnan pompás kilátás nyílik a környékre. Több épületből áll. Az Alcázar, vagy arab palota, ősi mivoltából, a khalifák és emirek korából ugyan kevés maradt meg, de stílszerűen restaurálták. Leghíresebb helyisége a követek terme, amelyet Jusszuf alkotott az arab udvar nagy fogadásai számára. Aztán végigmegyünk a bíróság termén, a pompásan faragott, oszlopokkal díszített, hűvös udvarokon, belépünk a Kalifa hálótermébe, ahol jobbról és balról van elhelyezve a szobaszámba menő fekvőhely, középütt szökőkút csobog s valamikor, a Khalifák korában itt, a rejtett erkélyeken halk muzsika játszott, hogy még hangulatosabbá tegye a miliőt. Majd átmegyünk V. Károly császárnak a XVI. században épített s ma már csak falaiban fennálló palotájába és így tovább. Ki győzné azt a temérdek benyomást néhány szóval megrögzíteni, ami itt belénk tódul? Lelki szemünk előtt megnyílik a muzulmán uralom minden kegyetlensége, de minden kultúrája is. Általában a keresz-