Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 16. szám - MacDonald és informátorai

Magyar Külpolitika • 10 • 16. szám is gondosan ügyelni fog, hogy a revízió kérdésének felvetésével az európai békét ne veszélyeztesse. Fel fogja ugyan vetni a revíziót, de Magyarország a maga revíziós reményeiben nem számíthat Nagybritannia támogatására, míg a revízió lélektani feltételeit meg nem teremti. Ez a nagy tájékozottság az angol munkáskormány terveit illetőleg önkénytelenül is eszünkbe juttatja, hogy a cikk szerzője, Vámbéry Rusztem, volt MacDonald informátora Angliában is, s ő informálta budapesti látogatása alkalmával is a jelenlegi brit miniszterelnököt. Ha tehát az angol miniszterelnök információi a magyar ügyekre vonatkozólag a múltban és a jelenben is annyira hézagos és hibás, a felelősség ezért Vámbéryt és a körülötte levő tábort terheli. Tisztában vagyunk vele, hogy a kormányra jutott angol munkáspártnak a maga szempontjából nincs különösebb lelkesednivalója Magyarország mai kormányzata iránt, de viszont népjogok szempontjából még mindig több hasonlóságot találhat Anglia és Magyarország között, mint amennyit Anglia és bármelyik kisantant-állam között. Pedig azokban nem volt meg a kommunizmus rémuralma, azoknál nem kell állandóan a vörös rémre emlékezni, mely Magyarországot majdnem egészen sírba temette. Ha Károlyi ék és a kommunizmus helyett nacionalista kormányzat alakítja meg a függetlenné vált Magyarországot, a békeszerződés nem ütött volna ki ilyen kegyetlenül, Magyarországot a szomszédok javára anynyira meg nem rabolták volna. Magyarország az az égett ember, aki érthetően olykor túlságosan is fél most a tűztől és védi azt a kicsit, amit a nagy tűzvészből megmenthetett. Ha MacDonald, a pártember, ezt nem is látja be, MacDonaldnak, az angol miniszterelnöknek tisztában kell lennie ezzel s ha még sincsen tisztában vele, azt csak rossz információinak és rossz informátorainak köszönhetjük. Magyarország nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy belpolitikai pártkérdések alapján kérje a külföld segítségét. Most olyan idők vannak, hogy mindenkinek talpon kell lenni és segíteni, kinek ahogy tud. Vámbéryék úgy segíthetnének, ha saját külföldi összeköttetéseiket Magyarország javára használnák ki és hagynák a belpolitikai harcok megvívását akkorára, amikor külpolitikailag lélegzethez jutunk. Nem hazafiasság kérdése ez, hanem saját jól felfogott érdekük, mert minél több elszakított terület kerül viszsza, annál könnyebben megoldhatók azok a gazdasági kérdések, amelyeknek súlyát a szociáldemokrata párt is éppen annyira érzi, mint a nép minden más pártja és rétege s annál nagyobb tömegeket kaphatnak saját zászlaik alá is. Ha tehát az angol munkáskormány helytelen informálásával politikai elvakultságból felelősséget vállalnak a trianoni béke revíziójának elodáztatásáért, elsősorban is maguknak ártanak vele. Nem mentség erre, hogy a magyar kormány sem követeli a sürgős revíziót. A magyar kormány függő helyzetben van, hiszen éppen a miniszterelnöknek a Hősök Emléknapján tartott platonikus beszéde már újabb egységes frontba kovácsolta össze a széteső kisantantot. Éppen MacDonald maga is beismeri a cikke alapján kelt vihar zaja között, hogy mint miniszterelnök nem hozta volna nyilvánosságra ezt a cikket. Ha a nagy Anglia kormányának keze annyira kötve van, érthető, hogy Csonkamagyarország kormánya is éppen a legfontosabb mondanivalója tekintetében kénytelen hallgatni. Egy ellenzéki politikai párt azonban szabadon beszélhet és beszéljen, de ne olyanokat mondjon, amivel MacDonaldékat tévedésbe ejti, vagy legalább is tájékozatlanságban hagyja. Napló] egyzetek Spanyolországtól Irta: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR II. M

adrid, a kongresszus székhelye, Európának legmagasabban fekvő fővárosa, amennyiben 630 méter tengerszinfeletti magasságban épült. Más városnak ez bizonyos specialitást adna, legalább talán a klímája különlegessége okából, de a spanyol kapitális bizony akármi inkább, mint originális. Sivár, terméketlen területre van építve, és míg az ember vonaton megközelíti, egy napi járóföldön nem lát egyebet, mint vörös agyagot, míg fának még nyoma sincs. Mondhatom, egyáltalában nem megnyerő látvány. S még legalább valami nagyobb folyó volna a közelében, de a város mellett folydogáló Manzanares akárminek inkább mondható, mint folyónak; a legjobb esetben jobbfajta pataknak minősíthető, amelynek a vízhiányát akként gúnyolta ki egyszer egy diplomata, hogy a Manzanares kocsival és lóval hajózható, mert könnyen keresztül lehet rajta gázolni. Madrid különben nagy város, közel 800 ezer lakosa van, de semmi karakterisztikus nincs benne. Nem ős-spanyol és mégsem modern, legfeljebb, hogy újabb építkezéseiben akar ultra-modern lenni, mert felhőkarcolói erre vallanak. De lakosainak az életmódjában nem nélkülöz mégsem valami eredetiséget, jelesen talán sehol a világon nem kelnek oly későn az emberek és viszont nem feküsznek le oly későn, mint itt. Nem egyszer képtelen voltam pl. reggel kilenckor megreggelizni, mert a kávéházakban akkor még javában sepertek s furcsa szemmel nézett rám a pincér, mikor reggelit kértem. Ezzel szemben a színházak este 10-kor kezdődnek és éjfélkor, sőt éjfél után végződnek s általában délután kettőtől kezdve, de különösen az esti órákban óriási az utcákon az élénkség, mely akárhányszor a tolongásba csap át, ámbár a rendőrség szépen és sikerrel végzi a közlekedés szabályozását. Pedig ez nagy dolog, mert még a főváros híres parkjában, a 143 hektár területű Buen Retiroban is nagy a forgalom. Ami Madridot a világkultúra szempontjából különösen fontossá teszi, az gyönyörű képtára, a Prado. Maga az épület nem nagyon ragadja meg a figyelmünket s a mintegy százéves múzeumi épület mellett könnyen elhaladnánk, ha nem tudnók, hogy ez a földkerekség egyik leggyönyörűbb képgalériája. A pompásnál pompásabb festmények legrégibb darabjai V. Károly (a német-római császár) és II. Fülöp gyűjteményéből valók, de természetes, hogy állandóan szaporodnak a képek, melyeknek a száma kö-