Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 12. szám - A kisantant konferencia
Magyar Külpolitika \2 14. ^Ul/t zatot hozhassanak a kisebbségi panaszok körüli eljárás reformjára nézve, hogy valami olyan megállapodás létesüljön a népek nagy gyülekezésén, mely az eddigi teljesen eredménytelen kisebbségi védelmei hatályossá teszi. A kisantant a legcsekélyebb változástól is fél és hogy nagy szövetségeseit, az angolokat és franciákat terrorizálhassa, felvetette újra a szovjet elismerésének a kérdését. Most a május elsejei német kommunista forradalom után, amikor Moszkva újabb tanújelét adta, hogy világfelforgató politikáján semmit sem változtat, hogy amíg egyfelől gazdasági tárgyalásokat folytat a külfölddel, másfelöl kommunista sejtjeivel fel akarja robbantani a kultúrvilágot, igazán legkevésbé lenne helye nagy erkölcsi diadalt szállítani ennek a szovjetnek. Nem is gondol erre komolyan egyik kisantant-ország sem: Csehországban eddig korlátlanul agitálhattak és szervezkedhettek a kommunisták, most a cseh államhatalom is megkezdte üldözésüket és éppen a belgrádi tanácskozás megkezdésének napjára esik a nagybocskói kommunista fészek kiemelése. Ugyanaznap tartóztatott le 65 állítólagos kommunistát a szerb abszolutizmus is Zágrábban és két nappal előbb ítélte el a rendkívüli belgrádi államvédelmi bíróság felebbezés kizárásával Medán Száva mosztári munkást két évi börtönre csak azért, mert egyik munkástársának denunciálása szerint kommunista nyomtatványokat tartott magánál s a bíróság feltételezte, hogy ezeket esetleg, terjeszeni is akarta volna, ha merte volna. Romániában egyre-másra . folytatják .az éhségsztrájkot a letartóztatott munkásvezetők és még a szakszervezetek működését is eltiltotta a belügyminiszter. Ezek az államok aligha óhajtják őszintén a szovjettel való diplomáciai viszony elismerését, annál is inkább, mert egyiküknek sincs semmi különösebb haszna belőle, ha összeköttetésbe lépnek is, gazdasági téren sem. Az egész orosz kérdés megint blöff, melyet Benes eszelt ki, hogy nyomást gyakoroljon Angliára és Franciaországra. Megfenyegeti őket a szovjettel való barátkozással, hogy azután nagykegyesen mégse kezdje meg ezt a barátkozást a kisantant, ha megfelelő ellenszolgáltatást kap. Ez az ellenszolgállat pedig kétségtelenül a kisebbségvédelem újabb elodázása. A kisantant ez egyszer még hajlandó lesz nem nyitni útat Nyugat felé Oroszországnak, ennek fejében azonban a nagyantant se nyisson utat a kisebbségek jogainak. iVmit eltanulhatunk a románoktól Társadalmi szervezkedés a külföldön élö románok érdekeinek védelmére A Maniu-kormány kisebbségi politikája semmiben sem különbözik Bratianu és Avarescu : eddigi politikájától. Ugyanolyan elfogultsággal akadályoz meg minden magyar kultúrális megmozduí lást, ugyanúgy nem adja' meg a jogtalanul megvont \ nyilvánossági jogot a , régi magyar iskoláknak, | ugyanúgy taktikázik az államsegéllyel, meghagyta i Anghelescu hírhedt iskolatörvényeit, a kultúrzónát, j a felvételi vizsgát, az érettségit is. Nem változtat semmit ezen a tényen az, hogy időnként óvatosan elhelyezett nyilatkozatok szerint Maniuék elméletben a gyulafehérvári pontok alapján állanak és teljes kultúrszabadságot akarnak adni >a kisebbségeknek, Dickens modern hőse. „Sohasem hagylak el tégedet Micawher!" — kiáltott fel az általános európai zavar szelleme. — „Életemre esküszöm, — felelte Austen (Chamberlain) Micawher, — hogy ebben teljesen biztos vagyok." t de közegeik még mind a liberálisok exponensei és ezek akadályozzák meg az elmélet gyakorlattá válását. Teljesen mindegy, hogy nem meri, nem akarja vagy nem tudja a gyulafehérvári határozatban leszögezett politikát folytatni a,kormány. Az egész román közvélemény mindenesetre a legtürelmetlenebb soviniszta-nacionalista, alapon áll a kisebbségekkel szemben s ez jó ürügy a kormánynak arra, hogy a közvéleményre való hivatkozással maradjon meg továbbra is Bratianuéknak a nemzetközi szerződésekbe és Románia alkotmányába ütköző politikája mellett. A román közvélemény azonban korántsem ilyen kisebbségellenes, mihelyt a külföldön élő román kisebbségekről van szó. Szerbiával azért olyan feszült már évek óta a helyzet, mert az úgy bánik az ő területén élő román kisebbségekkel, mint Románia a maga kisebbségeivel. De egyéb külföldi románok kisebbségi ügyeiben is egyszerre a legszédületesebb ellentétbe kerül a román kormány és társadalom az otthoni politikával és közfelfogással. A kétmilliófőnyi erdélyi magyarság, bár iskoláinak állami segélyezését nemcsak a tisztesség és a gyulafehérvári határozat kívánja, hanem a békeszerződések is biztosítják, de eddig mindössze 8 millió leit tudott államsegélyként megkapni, ezt is jórészt azért utalta ki a Maniu-kormány, mert remélte, hogy mint a szászok, a magyarság is felvonul ekkora nagylelkűségtől meghatva, a gyulafehérvári egyesülési ünnepre, hogy a külföldi fotóriporterek útján világszerte lehessen hirdetni az erdélyi magyarság megelégedettségét. Ezzel a 8 millióval szemben a görögországi, százezer lélekszámon alóli cincárok vagy macedón-oláhok iskoláira évenként közel 30 millió leit áldoz Románia, holott erre semmiféle szerződés nem kötelezi.
