Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - René Brunet a kisebbségi kérdésről

1929 13 Május 18 légeinek elismeréséből folyó intézmények fenntartására és védelmére jogot formál". Nem tudom Brunet professzornak azt a véleményét osztani, mely szerint nem kapjuk meg a kisebbség teljes fogalmát, ha ezt tisztán a különbözőségben véljük megtalálni és ha nem járulnak még ehhez a múltban gyökerező és tényleges vagy vélt sérelmekből támadt súrlódások, uralomváltozások, vagy hasonló történelmi tényezők. Nem fogadhatom el azt a tételt, hogy csak annak a kisebbségnek lenne jogigénye védelemre, amelyik elégedetlen, hanem igenis joga van védelemre minden kisebbségnek, amelyik elnyomatásban él még akkor is, ha ezzel az állapottal történetesen meg van elégedve és — a mai felfogás szerint — ha szerződésilleg biztosítottak ezek a jogai; sőt az elnyomatásban nem élő és legvirágosabb sorsú kisebbségnek is joga van jó sorsára, ha kisebbség és mint ilyent elismerték. A másik meghatározási mód az volna, amint már előbb említettem, hogy minden érdekelt állam saját maga határozná meg azokat a feltételeket, amelyeknek való megfelelés polgárainak bizonyos csoportjait kisebbségeknek minősítené, védelemre jogosítaná és nekik ezt a védelmet biztosítaná, igy is el lenne érve a kisebbség fogalmának meghatározása, bár csak közvetve; de a célnak, hogy minden kételyt kizárva tisztán lássunk, megfelelően. A statútum pedig életbeléphetne, sok millió ember sorsán segítve volna, jog és törvény uralkodna káosz, anarkia és önkény helyett és végleg le volna szegezve a mai jogfelfogás alapján elismert kisebbségek, mint különleges jogvédelemre jogosult államcsoportok lajstroma. De mind ennek előfeltétele annak a kérdésnek félre nem magyarázható tisztázása: mi a kisebbség? Brunet professzor legutolsó kijelentésére, hogy t. i. a kisebbségek mai helyzetének enyhítését csakis a különböző béke- és egyéb szerződésekben lefektetett elvek továbbfejlesztésével lehet csak elérni, az a megjegyzésem, hogy teljesen igaza van. A szerződések pontos betartása minden szerződő fél részéi'ől fölöslegessé tenne igen sok tárgyalást és magyarázkodást. De itt az a hiba, hogy az új gazdák lojalitást és lelkesedést kívánnak azoktól, akikkel szemben gyűlölködést, furfangot és kiirtási szándékot mutatnak és ezekben a Népszövetségnél is pártolókra találnak. Az a n»p, amelyik az önrendelkezési elv kigúnyolása és félredobása mellett saját akarata ellenére és megkérdezése nélkül lett egy csúnya üzlet tárgya, nem kezdheti el a jóviszonyt új urával, ő csak felelhet lojalitással amannak igazságos és méltányos bánásmóddal való közeledésére. Ilyen viszonyok mellett igazán nem kell majd más, mint a jelenlegi szerződésekben lefektetett alapelvek továbbfejlesztése, de igazságosan, kölcsönös jóakarattal és megértéssel. A mai helyzet azonban az ellenkezőt bizonyítja; tehát kell a statútum és tudnunk kell, hogy kinek a részére. . . . „A magyar probléma ma külpolitikai probléma. Azt a látókört, amelyet természetszerűleg, ha nem vesztettük is el iiljis mértékben külpolitikai téren, de amely meggyengült a magyar nemzetben, mert kizárólag belpolitikai problémákkal foglalkozott, vissza kell szereznünk, még pedig nemcsak a magasabb rétegekben, hanem az egyszerű embereknél, a falvakban is, mert mindenkinek tudnia kell, hogy cselekvésének, gondolkozásának, nyilatkozásának következményei vannak nemcsak belpolitikai téren, hanem külpolitikai téren is." BETHLEN ISTVÁN GRÓF A Budapest Fürdőváros Egyesület bankettjén. Balról jobbra: Ripka Ferenc, József Ferenc kir. herceg, Sipöcz Jenő, továbbá Jakabb Oszkár és Kresz Károly. A berlini véres május következményei M

ájus első napjaiban a napilapoknak ugyancsak elég dolgot adott a berlini kommunista forradalomról a beszámolás. Az országgyűlésen most élénk vita folyik róla, hogy ki felelős a huszonhárom kioltott emberéletért, a tömeges sebesülésekért, rengeteg köz- és magánvagyon elpusztításáért. A kommunisták szokott taktikájukkal megint az erdő felől állanak és a rendőrséget okolják mindenért, mert ha az energikusan fel nem lép és bele nem avatkozik a munkások ünnepébe, a május elseje simán lefolyt volna. A rendőrségnek ezzel a váddal szemben nagyon könnyű rámutatni a kommunisták lapjának, a Rohte Fahne-nak cikkére, a kommunista vezérek nyilatkozataira: előre nagy vérontást jósoltak meg, sőt legalább 200 halottat Ígértek, nem is huszonhármat, mint ahány áldozata csakugyan lett is a zavargásoknak. A rendőrség mindenesetre kíméletlenül járt el, de csak ezzel a kíméletlenséggel tudta megakadályozni, hogy a két külvárosi kerületből nem csapott át a forradalom a világváros egész területére és kénytelen volt utcai lámpák kidöntésével, villamoskocsik és autóbuszok felborogatásával és összetörésével megelégedni, s nem pusztíthatott el felbecsülhetetlen kultúrkincseket és anyagi javakat a város belső területén. Az valószínűleg nem a rendőrség mulasztása, hogy későn kezdhetett a tisztogatási munkálathoz és nem előre, mint ahogy Párisban tették. Ha a kormány szabadkezet enged a berlini rendőrségnek, hogy 3500 embert előre, már április végén letartóztasson, mint ahogy Párisban történt, az egész kommunista vezérkar elzárása Berlinben is megakadályozta volna a forradalom kitörését. Most már azonban meglehetősen felesleges azt kutatni, mi lett volna, ha máskép történt volna, annál