Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 7. szám - Nemzet és nemzetiség

1929 • 15 • Április 1 övvel azelőtt Kilincs Mihály, a Tudományos Gyűjtemény egyik írója, a Familienchnmik Eytas helynevét Ajtóssal azonosította. Ez a megállapítás később feledésbe merült, de elkövetkezett 1871-ben Dürer születésének 400-ik évfordulója, a magyar kutatók újból rávetették magukat a Dürer problémára s Haáii Lajos megoldotta a rejtélyt. Thausing, a kiváló német Dürer-kutató, nem fogadta el ezeket a megállapításokat, melyeknek teljes elismerése csak most következett el, Dürer halálának 400-ik évfordulóján. Hivatalosan is megpecsételte ezt a Dürer-város főpolgármesterének részvétele a budapesti és gyulai Dürer ünnepségeken. A nagy művész szelleme pedig elevenen működik közre a magyar-német kultúrkapcsolatok kimélyítésén. NEMZET ÉS NEMZETISÉG írta: BLASKOVICH MIKLÓS dr. \ nemzetek és nemzetiségek problémáját a háborút követő békék, melyek a pártatlan igazságosság és a nemzetek önrendelkezési joga alapján lettek volna kötendők, sem voltak képesek megoldani. Ellenkezőleg: csak bonyolultabbá és veszélyesebbé tették. A stabilitás és konszolidáció helyett Európa balkanizálódását vonták maguk után, a nemzetek önrendelkezési joga helyett a durva önkényt és a stratégiai szükséget vették irányadóul az uj határok megrajzolásánál. A világháború előtt is léteztek akut nemzetiségi problémák. Főleg a Balkánon, Macedóniában és a Monarchia területén. Létezett továbbá a lengyel kérdés, de a cári Oroszországnak sikerült eltitkolnia és pánszláv politikája mögé elrejtenie. Az uj rendet teremtő és hangzatos frázisokkal telített békék csak rosszabbították és elmérgesítették a nemzetiségi kérdést. Létrehozták Európa balkanizálódását, a nemzetiségek olyan uj elosztásával, amely tarkaságban és összevisszaságban talán még Macedónia állapotát is felülmúlja. A háború előtt a Monarchia volt nemzetiségi állam csupán. A békekötés után legalább öt kisebb-nagyobb ország vált nemzetiségi állammá, nevezetesen Csehország, Románia, az S. H. S. királyság, Lengyelország és Olaszország. Franciaországot — melynek pedig szintén megvan a nemzetiségi problémája Elzászban és amelynek kifejezője a separatista törekvésekben nyilvánul — nem is említettük. De a békekötések csak ott teremtettek nemzetiségi államokat, ahol az a győztesek érdekeinek megfelelt. Ahol velük ellenkezett, ott az egynyelvűek egyesülését is megakadályozták. Németország és Ausztria egyesülésének meggátlására gondolunk. Az a periodikusan fellobbanó idegesség, amelyet Páris, London és Róma mutat, amikor az „Anschluss"-mozgalom erősebbé válik, jviáltó bizonyítéka annak, hogy a iryőzők maguk milyen kevéssé vették figyelembe a nemzetek önrendelkezési jogát. Öt új nemzetiségi állam volt tehát a békekötések eredménye és a különböző nemzetiségek olyan elosztása, hogy csupán Olasz- és Lengyelországban van az uralkodó faj abszolút többségben. Vizsgáljuk meg tehát, hogy mi is a lényeges különbség nemzet és nemzetiség között. Valóra vált-e a békeapostol Wilson reménye, hogy a demokrácia össze fogja úgy forrasztani az uj államokat, hogy a nemzetiségi kérdés teljesen ei fog tűnni politikájukból? „Die Nation ist ein Reich des Geistes"? Fregnánsabban nem lehetne kifejezni a nemzet fogalmát, mint e mondattal, melyet a páneurópai mozgalom vezére, Coudenhove gróf szegez le „Paneuropa" című könyvében. Valóban, nem csupán a vérségi leszármazás, a közös összetartozás az, amely embereket egy nemzet tagjaivá tesz. A közös kultúra, az együtt átélt történelem, az egyforma tradíciók talán erősebb kapcsok a vérségi köteléknél is. Nem csupán a faj irányadó, hanem a mentalitás i&. Ez pedig a tradíciók és a műveltség folytán igen egyformává válhatik különböző faiú népeknél is. Közép-Európa anyr.yira kevert ethnografiailag, hogy bajos benne egyerlen egy teljesen tiszta fajt felieJni. Viszoni, a kölcsönhatások folytán bizonyos terüleLek népessége egynek kezdi érezni r agát, legyen bár a nyelve különböző. így kia'akul egy efeység, amelynek, ámbár tagjai esetleg több fajhoz tartoznak, kifelé egyöntetű lesz a fellépése: egy nemzet. Egy nemzet tehát azon egyének összesége, melyeket egy közös történelmi mult és egy közös kultúra, tekintet nélkül faji különbözőségeikre összetűz. Nemzetiség viszont azon kisebbségben levő embercsoport, amely egy olyan nemzet uralma alatt él, mellyel sem tradíciói, sem kultúrája nem közös. Egy nemzetiség el is veszítheti nyelvét, mégsem fog beleolvadni az uralkodó fajba. Ennek ékes példáját statuálják az irek, akiknek ősi kelta nyelvét az angol kiszorította. Ma mesterségesen igyekeznek életrekelteni. Azonban az irek, ámbár csak angolul beszél a köznép legnagyobb része is, kézzel-lábbal tiltakoznak, hogy angoloknak tartsa őket akárki is. A nemzetiségeket tehát nem lehet mesterséges úton asszimilálni. Erőszakos politika elkeseredést valt ki és csak fokozza az ellenállást. A nemzetiségek tehát idegen alkatrészek az államban, idegen kultúrkörhöz tar-