Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 7. szám - Walko külügyminiszter nagy beszámolója a Népszövetség márciusi üléséről. A szentgotthárdi eset, az agrárpör és a numerusz klauzusz Genfben

Magyar Külpolitika . 6 • 7. szám Ily természetellenes hitelkiterjesztés veszedelmétől az országot minden körülmények között meg kell védeni. E védelem feladata a Bankra hárul és annak eleget tenni csak úgy tud, ha a pénzforgalom szabályozását minden körülmények között maga intézi, hitelpolitikáját a mindenkori gazdasági helyzetnek megfelelően maga irányítja, s gondosan őrködik azon, hogy ebben a közérdekű feladatában a legcsekélyebb zavaró befolyás se érvényesüljön. A mondottakból kitűnik, hogy az állami pénzfeleslegeknek a jegykibocsátó szervnél való intézményes központosítása közgazdaságalag egyáltalán nem káros, állampénzügyi és valutapolitikai szempontból ellenben egyenesen szükséges és hasznos intézkedés, amelyről, mint a bankprivilégium egyik integrális eleméről, a Bank e privilégium ellenében vállalt kötelességei tudatában nem mond hat le. . . . Örömmel látom, hogy e Társaság hivatalos lapja, a „Magyar Külpolitika" tartalomban és terjedelemben ily szépen fejlődik és nagyon szükségesnek tartanám, hogy ez az orgánum az ország népességének mennél szélesebb körébe jusson el, — ott legyen minden magát intelligensnek mondó ember asztalán és a legkisebb falusi olvasókör helyiségében is. UGRÓN GÁBOR v. b. t. t, v. m. kir. belügyminiszter, országgyűlési képviselő WALKO KÜLÜGYMINISZTER NAGY BESZÁMOLÓJA A NÉPSZÓ VE rSÉG MÁRCBJSI ÜLÉSÉRŐL — A szentgotthárdi eset, az agrárpör és a numerusz klauzusz Genfben — A

felsőház külügyi bizottsága március 19-én Berzeuiczy Albert elnöklésével ülést tartott, amelyen a kormány részéről Walkó Lajos külügyminiszter jelent meg. Az ülés megnyitása után Walko Lajos külügyminiszter tájékoztatta a bizottságot a Nemzetek Szövetsége legutóbbi tanácsülésének napirendjén szerepelt magyar vonatkozású kérdésekről. Először a Szentgotthárdon felfedezett fegyverszállítmány ügyével foglalkozott. Ismertette, hogy a magyar kormány, illetőleg az államvasutak igazgatósága az incidens tisztázása érdekében, majd a csempészáru felfedezése folytán szükségessé vált eljárás során milyen intézkedéseket tett. Ezután a miniszter áttért a birtokperek ügyében Bomániával keletkezett döntőbírósági konfliktus kérdésére. Először a tanácsülést megelőző fejleményeket ismertette. Nem rajtunk múlott, hogy a kérdést ilyen közvetlen tárgyalás útján megoldani nem sikerült, sőt, hogy még a hivatalos tárgyalás megindítására sem kerülhetett sor. Ennek okát kizárólag abban a körülményben kell keresni, hogy a román kormány a kérdés barátságos megoldása érdekében semminemű engedékenységre sem volt hajlandó. — A tárgyalások megindítása érdekében kifejtett minden igyekezetünkkel csak annyit tudtunk elérni, hogy Tiituleszku végül hozzájárult ahhoz, hogy a kérdésről minden kötelezettség nélkül teljesen magánjellegű beszélgetést folytasson, amelynek során azonban javaslatainkat elfogadhatatlanoknak jelentette ki. A román kormány ezt az álláspontját utólag, egy héttel a tanácsülés megkezdése előtt, hozzánk intézett jegyzékében írásban is leszögezte s minden további tárgyalást ahhoz az előfeltételhez kötött, hogy a magyar kormány a Tanácsnak szeptemberben hozott, részünkről már visszautasított ajánlásait feltétel nélkül fogadja el, hogy továbbá az erdők természetben való visszaadását ne igényelje és hogy a Nemzetek Szövetsége viszont nyújtson garanciát arra, hogy Bomániát más államok polgárai részéről netán támasztandó hasonló igénvekkel szemben megvédi. A román kormánv csakis ebben az esetben volna hajlandó arra, hogy a jegyzék szerint minden kötelezettség nélkül, ex gratia bizonyos egyelőre meg nem határozott összegű kártérítést adjon, még pedig olyan módon, hogy erre a célra Magyarországgal szemben fennálló jóvátételi követeléseinek egy részét átengedi. Ami ezeket a jóvátételi követeléseket illeti, ismeretes, hogy akkor, amikor államháztartásunk egyensúlyának helyreállítására az úgynevezett népszövetségi kölcsönt felvettük, megállapodás jött létre arra nézve, hogy 1924-től 1943-ig, húsz éven át, különböző részletekben összesen 200 millió aranykoronát fizetünk a jóvátételi bizottságnak, amely összegnek 1930-tól 1943-ig fizetendő 160 millió aranykoronát kitevő részéből Bomániát mintegy 10 5 százalék, azaz 16—17 millió aranykorona illeti meg, ami a folyó évre leszámítolva, mintegy 10—11 millió aranykoronát tesz ki. Ezt az összeget, illetőleg a jegyzék szerint ennek egy részét kívánta Bománia a hozzávetőleg 300 millió aranykorona értéket képviselő birtokok ellenértékeként rendelkezésre bocsátani és e mellett a Magyarországgal szemben 1943 után netán támasztandó jóvátételi követelést is kombinációba akarta venni a