Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 4. szám - A HELYZET A DÉLVIDÉKEN

Magi]ar Kiilpolitik<i 2 4. szám A HELYZET A DÉLVIDÉKEN írta HERCZEG FERENC A

Délvidéken a viszonyok merőben mások, mint a Felvidéken és mint Erdélyben. A jugoszláv állami politika centrumában ugyanaz a kérdés áll ugyan, mint a cseh és román politika centrumában, t. i. egy különböző nemzetekből összetákolt országból máról-holnapra egy egységes nemzeti államot akarnak összeforrasztani. A cél ugyanaz, az eszközök is, de azért mégis nagy különbség van a bekövetkezett helyzetben s ez a nemzeti temperamentum különíeleségéből folyik. A szerbek igen vitéz, becsületes, sőt mondhatnám szimpatikus nép, sokat véreztek és sokat szenvedtek a háborúban. Hozzá kell azonban mindjárt tennem, hogy az óriási és őket, magukat is meglepő siker, amelyet elértek, nagyzási hóbortot fejlesztett ki a szerbségből, amely ennél a különben igen szimpatikus népnél most mutatkozik s a túlfűtött nacionalizmust már szinte a kazánrobbanásig fokozta. A szerbek nem is értenek meg más állameszmét, mint a Nagyszerbiáét. A jugoszláv állam tulajdonképen nekik csak átlátszó álarc, amely a nagyszerb aspirációkat takarja. Magában azt, hogy jugoszláv alattvaló magát magyar vgy német embernek vallja, megtorlandó visszaélésnek érzik. A szerbek jellemének megítélésénél szem előtt kell tartani azt is, hogy tipikusan balkáni nép. Eszes, de rettenetesen .tudatlan Északszerbiában az analfabéták száma — csak a hat éven felüli lakosságot számítva 80%. Délszerbiáról, ahol sokkal primitívebbek az emberek, nincs statisztika, csak azt tudjuk, hogy az összes tanköteleseknek csak 8%-át lehet iskolalátogatásra szorítani. Ezzel szemben a megszállott magyar területek lakosságának analfabéta-kvótája 15%. Megjegyzem, ezt a kvótát is rontják az autochton szerb és román rétegek, mert hiszen, ha csak a magyarokat és németeket számítanám, sokkal kedvezőbb volna a délvidéki intellektus statisztikája. A balkáni karakter abban is megnyilatkozik, hogy a szerbek, amennyire lelkes tisztelői a hősiességnek és a vérontás lovagias formáinak, annyira hiányzik belőlük a jogérzetnek halvány sejtelme is. Hazafiságból, barátságból vagy más tiszteletre méltó okból hajmeresztő igazságtalanságra képesek. Végül a balkáni karaktert kiegészíti a primitív m pek ismert ravaszsága, az a bizonyos indiánus ravaszság, amely az egész szerb politikát is jellemzi. Ezzel összefüggésben érintenem kell egy másik kérdést: a demokrácia kérdését. Azt találom, hogy soha nép kevésbbé nem érdemelte meg a demokrata nevet, mint ók, bár igaz, hogy magasabb népességi rétegeket nem fejlesztettek, mert hiszen 1830 ig török uralom alatt voltak, tehát a felsőbb osztályok, a katonai és nagybirtokos körök mohamedánok voltak. A szerbek tulajdonképen földhözragadt jobbágyok voltak, hiszen még a napóleoni háború idején is a most uralmon levő Karagyorgyevics-család őse komitácsi vezér volt. Demokrácia egy országban, ahol nincs teljes jogegyenlőség a polgárok között: irónia volna. Ott pedig mindenről lehet szó, csak jogegyenlőségről nem, sőt inkább azt találom, hogy a szerb uralom nagyon emlékeztet a régi osztrák abszolutizmusra. Erre mutat először is a kém- és rendőruralom, arra mutat a másnyelvűek és másvallásúak elnyomása és végül a tömeges vagyonelkobzások. A régi Ausztria, Kolonics idejében, hűtlenségi perek címén igyekezett gazdaságilag gyengíteni a neki megbízhatatlan elemeket, Szerbia pedig agrárreformok révén ugyanezt csinálja. A szerbiai demokrácia abban kulminál, hogy ők igen szabadelvű intézményeket alkotnak, szabadelvű törvényeket és rendeleteket hoznak, csakhogy ezeket nem hajtják végre. Itt van pl. az ő választójoguk. Európában talán a legdemokratább választójog, azonban 1924-ig magyar embert egyáltalán nem vettek fel a lajstromokba. Később felvették körülbelül 40—50 százalékát a magyaroknak, de amikor látták, hogy ezek a Magyar Párt jelöltjeire készülnek szavazni, habozás nélkül szétverették az összes pártgyűléseket s miután a szavazóközpontok a Délvidéken kivétel nélkül szerb községekben vannak, ott felfegyverzett dobrovojácok fogadták a magyar választókat. Igen érdekes kilengéseit látjuk a balkáni szabadelvűségnek a sajtótörvényükben. Itt már intézményes formában nyilatkozik meg a Balkán. Van egv új sajtótörvényük, amelynek 1. §-a így szól: A sajtó szabad. A 2. § eltiltja az előzetes cenzúrát, a 3. § eltiltja az óvadékot. Ez rendben volna. Eddig a szerb sajtójog olyan benyomást tesz, hogy Rassaynak is öröme telnék benne. A 7. § azonban azt mondja, hogy — a világért sem a szerkesztő, hanem — a nyomdász a nyomtatás befejezése előtt s mielőtt megkezdené a lap terjesztését, egy példányt tartozik a rendőrhatóságnak bemutatni. Miért? Erre megadja a választ a 24. §, amely azt mondja, hogy bizonyos esetekben a rendőrhatóságnak joga van a lapot nemcsak elkobozni s eltiltani a terjesztését, hanem egyáltalán beszüntetni a lapot. Fel vannak sorolva a pontok, amikor a rendőrhatóságnak ehhez joga van, s ezek között van: ha a lap közvetlenül vagy ..közvetve" az állami egység ellen agitál. Most némely kulturális pozícióra szeretnék egy-egy pillantást vetni. Itt van először az egyházak kérdése. A Vidovdáni-alkotmány és az a bizonyos védelmi szerződés, amelyet