Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 3. szám - A bírói és politikai hatáskör a Nemzetek Szövetségében. A nemzetközi bíróság krízise. Apponyi Albert gróf előadása a Külügyi Szeminárium január 21-iki ünnepies megnyitása alkalmával

Magyar Külpolitika 3. szám minden döntését. Ámde a román kormány ehhez nem tartotta magát. Semmisnek jelentette ki a vegyes bíróságnak ezt az ítéletét, kijelentette, hogy érdemleges tárgyalásra nem jelenik meg előtte, sőt bíráját visszahívta, azaz: ebben az ügyben való minden eljárástól eltiltotta (amihez való joga egyébiránt nagyon kétséges). Egyszersmind a népszövetségi paktum 11. §-a értelmében (mely jogot ad a tagállamoknak, hogy a nemzetek jó egyetértését veszélyeztető minden ügyet a tanács elé hozzanak) az ügyet a tanács elé vitte. A tanácsnak teendője a szerződés szerint nagyon egyszerű volt; felszólítani Romániát, hogy bíráját a vegyes bíróságba ismét beállítsa és ennek nem történte esetében, a 239. § rendelése szerint kijelölni a pótbírákat. De a tanács ezt nem tette, hanem egy hármas bizottságot küldött ki, hogy eljárása tekintetében javaslatot tegyen; ez a bizottság hosszú vajúdás után a mult év szeptember havában egy olyan javaslatot tett a tanács elé, mely a vegyes bíróság illetékességének szánt hosszú fejtegetések után bizonyos jogelvek elfogadását ajánlotta a feleknek és efeletti döntésükig függőben tartotta saját szerződési kötelezettségének, a pótbírák kijelölésének, teljesítését. A jelentés bevezetése meg is mondja, hogy a Tanács nem tekintheti kötelességének a bíróság „mechanikus kiegészítését". Mit jelent az, mint a Tanács részéről való igénybevételét a felülbírálási jognak a vegyes döntőbíróság ítéleteivel szemben, melyek pedig a békeszerződés 239. § szerint véglegesek, a politikai hatalomnak a bírói hatalom fölé helyezését, az új jogrend alapjainak megtámadását éppen azon a ponton, amelyen az egyedül teremtett olyat, ami az üdvös emberiségi fejlődés tengelyében fekszik, visszaesést már elért eredményekhez képest? A Tanács ezt a veszedelmes irányú jelentést tartalmilag még nem tette magáévá, de a tudomány képviselőinek egy része már megindult azon a nyomon, amelyet a hatalmasok egy része megjelölni látszik. Akadtak olyan írók a nemzetközi jog terén; Politis, Prudhomme, Wahl és mások a franciák sorából, Rollain a belgák részéről, akik már nyíltan fejtegetik, hogy a Tanácsnak ilyen joga van és úgy hallatszik, hogy a németek egy része is hajlik ezen eszmekör felé, mely, ismétlem, ha felülkerekednék, egészen új helyzetet teremtene a nemzetek szövetségében, annyira újat. hogy szerintem minden állam elszabadulna eddigi tagsági kötelezettségétől és úiabb megfontolás tárgvává tehetné, be akar-e lépni abba az új népszövetségbe, melynek alaptétele Tanács diktatúrája volna az önálló nemzetközi bíráskodás megszüntetésével. De ezeket a véleményeket több mint ellensúlyozza más kiváló jogászok ellenkező állásfoglalása (Lepradella, Dupois, Sest, Pollock stb.) főleg pedig az angol nagy bírák emlékezetes felsőházi föllépése. Nincs itt helye annak, hogy bonckés alá vegyem azokat az érveket, amelyeket az előbb idézett jogászok a Tanácsnak általuk állított bírói és legalább a vegyes bíróságokat, illetőleg bíróság feletti hatáskörét lehetőleg használnak. Elég legyen megállapítanom, hogy a paktumnak egyetlen betűjét sem bírják idézni, amely a Tanácsra ilyen jogot ruházna. Hiába forgatták összevissza a Paktum 15. §-át, semmi ehhez hasonlót sem bírnak benne felfedezni; ellenkezőjét igen, de ezt nem. A végén ahhoz a merész tételhez folyamodnak, hogy a Tanács állandó missziója lévén a béke és a nemzetek jogviszonyának biztosítása, mindent tehet vagy mellőzhet, amit ebből a szempontból tenni vagy mellőzni szükségesnek lát; még a szerződésileg reáruházott teendőket is csak ezekre a főszempontokra vonatkozó bölcs belátása szerint teljesíti. Ilyen érveléshez valóban csak a végső megszorultság folyamodhat. Hasonló alapon a kormányok is mindent tehetnének, amit szerintük ,,a közjó" parancsol és a törvényeket csak a közjóra vonatkozó felfogások szerint alkalmaznák, mert hiszen a közjó előmozdítása tulajdonképeni rendeltetésük. Összeállításánál fogva pedig a Tanács iskolapéldája egy olyan testületnek, amely nem alkalmas bírói szerep betöltésére, állván a nagyhatalmak és némely más állam vezető politikai egyéniségeiből, akiknek egész lelkülete és hivatása saját államuk politikai ér demeinek előmozdítására van koncentrálva. A bírói elfogulatlanság itt teljesen hiányzik, amit különben fényesen igazol a Tanácsnak szereplése a kisebbségi ügyekben, melyekre nézve a kisebbségi szerződések őt, sajnos, valódi bírói hatalommal ruházzák fel. A Tanács politikai nehézségek elsimításában nagy hivatást teljesíthet és sok esetben teljesített is; ezen a területen tekintélye és hivatottsága kétségtelen; de ez a tekintély összeomlik, ha a bírói hatáskörbe akar beavatkozni, amelyet sem szerződés sem Paktum reá nem ruházott, melynek elhatároltsága és érinthetlensége épp ellenkezőleg a nemzetek szövetsége egész épületének egyik alapköve. Látni való, hogy az az eredetében szerény méretű erdélyi magyar-román birtokper olyan elvi vita arányait nyerte, mely a nemzetközi jog további fejlődését döntőleg befolyásolja, jóban vagy rosszban, a szerint, amint a szigorú joguralomnak vagy az elvtelen politikai opportunizmusnak álláspontja győz.