Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 3. szám - A bírói és politikai hatáskör a Nemzetek Szövetségében. A nemzetközi bíróság krízise. Apponyi Albert gróf előadása a Külügyi Szeminárium január 21-iki ünnepies megnyitása alkalmával

Magyar Külpolitika 3. szám jogalkotó hatályánál fogva, mely sokkal jobban domborodik ki, ha azok ugyanattól a bíróságtól erednek. Ennek a bírói szervezetnek, mint a jog érvényesülése biztosítékának csak egy hiányossága van és ez abban áll, hogy csupán az ellentétben lévő felek (államok) egyetértő akaratával vehető igénybe. A jogaiban sértett állam nem idézheti ellenfelét a nemzetközi állandó törvényszék elé az utóbbi akaratának ellenére. A nemzetközi bíráskodás kötelező voltának kimondását eddig nem sikerült elérni. Nyitva áll ugyan az államok számára egy külön protokollum, amelybe bejegyezhetik annak a kötelezettségnek vállalását, hogy magukat minden vitás jogesetben alávetik a nemzetközi törvényszék illetékes bírói eljárásának; de ezt a protokollumot az államok többsége nem írta alá. A nagyhatalmak közül eddig csupán Németország, továbbá egyes államok kötöttek egymással szerződéseket, melyek szerint egymás közt vállalják esetleges ellentéteik bírói eldöntésének kötelezettségét. A fejlődés tehát haladó irányzatot mutat, de a végcélig: minden nemzetközi jogi konfliktus bírói eldöntésének kötelezővé tételéig még nem tudtunk eljutni. Csak egyet sikerült elérni; a létrejött bírói döntés sérthetetlenségének, végrehajtása feltétlen kötelezettségének elismerését. Ez pedig a bírói hatalom függetlenségének biztosítása mellett a leglényegesebb követelmény. A politikai és a bírói hatáskörnek megkülönböztetését a paktum következetesen keresztülviszi tekintettel persze arra, hogy nincs kötelező bíráskodás. A paktum 12-ik §-ában a felek kötelezték magukat, hogy köztük felmerülő minden olyan ellentétet, mely szakításhoz vezethetne, vagy bírói eljárás (procedure de l'arbitrage). vagy a tanács megvizsgálása alá bocsátanak (examen du conseil). A terminológia, mely az alternatíva egyik esetében „eljárás"-ról, a másikban ..megvizsgálás'-ról beszél, itt igen fontos. Látni fogjuk a további, következetesen keresztülvitt terminológiai árnyalatokat. Az alternatíva felállítása a/ért volt szükséges, mert a bírói eljárás nem kötelező és mert a paktum szerint valami kísérletnek a háború elkerülése céljából mégis történnie kell. Ebből az következik, hogy amennviben a felek nem egyeznek meg a bírói eliárás igénybevételében, a tanács által eszközlendő megvizsgálás mindkét félre nézve kötelező. Ez az egy momentum is megállapítja a tanács esetleges döntéseinek gyengébb erejét, mert csakugyan nem lehet attól a féltől, amelytől megtagadták a bírói eljárást, azt követelni, hogy magát a tanács határozatainak feltétlenül alávesse, melyek a részrehajthatatlanságnak sokkal kevesebb biztosítékát nyújtják. A paktum 13-ik §-a felsorolja azokat a kérdéseket — az összes jogi természetüeket — melyeket bírói döntésre különösen alkalmasoknak nyilvánít. A paktum tehát, ha nem is megy el a bírói eljárásnak jogi kérdésekben kötelező voltáig, mégsem egészen semleges, hanem világosan kimondja, hogy a paktum szellemének az felel meg, hogy jogi kérdésekben a bíró ítéljen. A 13-ik § utolsó bekezdése pedig megállapítja a tagállamok kötelezettségét, hogy a bírói ítéleteket végrehajtják. Ha ez nem történik, a tanács tesz javaslatot azok hatályának biztosítására. Mint látni fogjuk, sem ilyen kötelesség, sem ilyen biztosíték nem létezik a tanács határozatait illetőleg, amelyek megtartják a közvetítés jellegét. Ezekről ugyanis a 15. § kimerítően intézkedik a következő módon: Ha a tagállamok között felmerült valamely nehézség nem kerül bírói eljárás alá (amihez mintkét fél hozzájárulása szükséges), úgy az, ha csak az egyik fél is jelenti be az esetet, a tanács elé kerül. A tanács iparkodik a nehézségeket (différend) elintézni. Ha ez sikerül, a megoldás módja és a felvilágosító okmányok a célszerűnek talált kiterjedésben nyilvánosságra hozatnak. Ha a nehézség, vagy ellentét (différend) elintézése nem sikerül, a tanács jelentést szerkeszt és hoz nyilvánosságra vagy egyhangúan vagy szótöbbséggel: utóbbi esetben a tanácsnak azon tagjai, akik a jelentéssel nem értenek egyet, szintén nyilvánosságra hozhatják különvéleményeiket és azoknak indokolását. Ha a jelentés egyhangúlag fogadtatott el, a tagállamok kötelezik magukat, hogy nem indítanak háborút olyan fél ellen, mely ahhoz alkalmazkodik. Ennyi az egész szankció, mely a tanács egyhangú ,.jelentései"-hez fűződik. Ha az elfogadás nem egyhangú, mindenki megtartja teljes akciószabadságát a 12. §-ban foglalt azzal a megszorítással, hogy háborút csak 3 hónap leforgása után indíthatnak a jelentés közzétételétől számítva. Nyilvánvaló az óriási különbség a bíróság és a tanács előtt folyó eljárás jelentősége között; már a terminológia is jelzi, ,,procedure"-nak nevezvén az első, ,,examen"-nek a másodikat; ,.sentence"-nak a bíró döntését, ,.rapport"-nak a tanács megállapodását; feltétlenül kötelező erőt tulajdonítván az elsőnek, csupán a támadó háborút tiltó hatályt a másodiknak és ezt is csak akkor, ha a „jelentés" egyhangúlag fogadtatott el. Szóval a bíróság, ha egyszer hozzáfordultak, dönt és a tagállamok jogi kötelessége a döntés elfogadása, sőt a lehetőség szerint való gondoskodás annak elfogadásáról; a tanács csak közvetít és javasol, megengedem, nagy erköcsi súllyal felruházott tekintéllyel, de kötelező határozatokat nem hozhat, kivévén azokban a kivételes helyzetekben, amikor mint példának okáért a kisebbségi