Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 3. szám - A RÓMAI KÉRDÉS

• 15 • február 1 EGY DIPLOMATA VISSZAEMLÉKEZÉSEI Crozier francia nagykövetet úgy ismerték, mint kedves, vendégszerető és osztrákbaiát embert, aki barátságos érzéssel volt Magyarország iránt is, amelynek helyzetéről a budapesti francia főkonzul, Fontenay vicomte informálta. Nagybritanniát több éven át itt Goschen képviselte, aki azután Berlinbe került s helyét Cartwright foglalta el Bécsben. Nagyvagyonú ember volt és szenvedélyes gyűjtő, akit gyakran lehetett látni a régiségkereskedésekben. A társaságban a brit követséget inkább a katonai attaché, Teck herceg, az angol királyné fivére képviselte, aki nejével együtt szenvedélyesen hódolt a sport minden ágának. Információit többnyire a sportkörökből, a pénzvilág vezetőitől és a nagy lókereskedőktől szerezte. Európa többi államainak képviselete vagy nem játszott szerepet Bécs politikai életében, vagy a francia, angol és orosz diplomácia felé orientálódott. Mi van Beclwer szigetén? Boldogult Thallóczy Lajos állapította meg, hogy van egy olyan betegség, amely nem szerepel az orvosi könyvekben. Elnevezte „morbus consularis"-nek, konzuli betegségnek. Olyanok kapják meg, akiket a külügyminisztériumi végzet valahová az Isten háta mögé, valamelyik afrikai vagy ázsiai ország kisebb városába rendelt ki konzuli szolgálatra s huzamosabb ideig ott felejtett. Hivatalos teendő jóformán semmi, társadalmi vagy egyéb szórakozás még kevesebb. A szerencsétlen konzul vagy alkonzul, aki többnyire nőtlen ember, eleinte megpróbálkozik lovaglással, vadászattal, gyalogsétákkal, majd lassanként megunja, minden iránt elfásul, megsavanyodik és mizantróppá válik. A háború előtti időkben sok ilyen lelkileg összeroppant embert lehetett találni a Keleten, főleg az Iszlam-hitű országokban, ahol kultúra, civilizáció és társadalmi élet még ismeretlen fogalmak voltak. A konzuli ,,morbus"-szal ellentétben a diplomáciai pályán működők között, akik végigkóstolták a különböző fővárosok nagyvilági zajos életét, igen sok esetben a különcködés fejlődött ki. Valóságos legendák őrzik egyes angol, francia és orosz diplomaták különcködéseinek nagyon változatos emlékét. A magyar-osztrák diplomáciának egyik legexcentrikusabb, de egyúttal nagyérbékü tagja Rakovszky Béla volt, a szintén nem sablonos Rakovszky István v. b. t. t. testvéröccse. Diplomáciai karrierjének nagy részét a Keleten töltötte, de szolgált a nyugati államokban és Amerikában is. Bámulatos nyelvtehetséggel rendelkezett, az összes kultúrnyelveken kívül tökéletesen beszélt törökül, perzsául, arabul, afghánul. Ellentétben a legtöbb karriérbeli diplomatával, megengedte magának a luxust, hogy a politikáról önálló nézetei legyenek s ne tekintse csalhatatlannak se a külügyminisztert, se a közvetlen főnökét. Hajdanta ez hiba volt a bécsi Ballhausplatz szemében s ha magyar embernél mutatkozott, rövidesen „rebellis" híre támadt. Rakovszky Béla, mielőtt a ranglétrán eljutott volna a nagykövetségi tanácsosságig és a teheráni chargé d'affaires-séghez, párszor huzamosabb időre szabadságoltatta magát. Budapesten már mint fiatalembert különcnek ismerték, mert Mária-utcai lakásán két tigris- vagy leopárdkölyköt tartott és azokkal sétálgatott a városban. A házbeliek és a környék lakói, akiknek a kutyái és macskái az afrikai fenevadak láttára mindennap pokoli koncertet rendeztek, végül deputációban kérték a főkapitányt, hogy vegye reá Rakovszkyt veszedelmes háziállatainak az eltávolítására. Egyik bizalmas barátja Festetich Rudolf gróf volt, aki még a múlt század végén kivándorolt Észak-Amerikába és ott egy dollármilliomosnak a leányát vette el feleségül. Festetichet éppúgy, mint Rakovszkyt, rendkívül érdekelték az etnográfiai különösségek s többízben tettek tanulmányutat az Ausztrália környéki szigeteken. Festetichnek pompás gőzjachtja volt, amelyen többnyire maga látta el a parancsnoki tisztséget. Nem sokkal a háború kitörése előtt Rakovszky ismét lent hajózott barátjával és a grófnéval a déli Óceánon, az Európából érkező nyugtalanító hírek hallatára azonban Melbourneben búcsút vett tőlük és visszaindult az óvilágba. Rakovszky Béla a háború második esztendejében egy napon megjelent nálam Konstantinápolyban. Kérte, tartsam szigorúan titokban ottlétét, nehogy fülébe jusson a nagyantant hatalmak kémeinek. A terve az volt, hogy csekélyszámú kísérettel Perzsián át Afganisztánba, Kabulba megy, hogy az uralkodó