Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 23. szám - Miről beszélnek Párisban?

1928 December 1 a főtitkárnak mondott köszönetet az elnök s néhány folyó ügyben tett jelentést a Csoportnak. A jövő évi konferencia Az Interparlamentáris Unió tanácsa, bár több ország részéről kapott meghívást, akként határozott, hogy 1929-ben nem hív össze konferenciát, hanem, miként azt már 1926-ban tette, a jövő nyáron összehívja Genfbe a tanácsot és valamennyi bizottságot. A bizottságok munkája Még a télen összehívja a tanács a leszerelési bizottságnak a biztonság kérdésének tanulmányozására kiküldött albizottságát, amelynek tagjai Munch (Dánia), Markovics (Jugoszlávia), Befzeviczy Albert, Schücking (Németország), Bastid (Francia), valamint a román, amerikai és angol csoportnak egy még- kijelölendő tagja. Ugyancsak összehívják a jogi bizottságnak az MIRŐL BESZÉLNEK PÁRISBAN ? Irta: POHER BEXHEFT LILLY — U faut savoir encaisser, — mondják a politikusokról, átvitt értelemben. Mert fizikailag inkább az ökölvívó kénytelen nyugodt ábrázattal elviselni a ráhulló ökölcsapásokat. Miniszterválság volt Párisban. És az elpusztíthatatlan Poincaré osztogatta ismét a tárcákat a választottak közt. Az Association Polyglotte díjkiosztásán pedig a kritikus estén a legszimpátikusabb miniszterjelölt tartotta az elnöki beszédet. És a telefon mellett őrködtek hívei, hogy rögtön elszólítsák, ha újból az Elysée palotába kellene sietnie. Arról beszélt, hogy „mi, azaz a kormány, mindég hatásosan fogjuk támogatni ezt az értékes társulatot." És íme másnap reggel — mégis más név volt olvasható a listán. De az elejtett minszterjelölt ennek ellenére is mosolyogva járúl kézszorításra a mindenható miniszterelnök elé. Mert nem szabad fényes jövőjét ügyetlen bosszankodással pompromittálnia .... Egyébként — ez a raot d'ordre — mindenki békéről, és lehetőleg örökös békéről beszél. A háború alatt ez tilos téma volt. A békéről akkor csak a défaitisták beszéltek: és azokat bebörtönözték. Most azonban a béke divat. És illetlen dolog volna a politikai divatoktól függetleníteni magát befolyásos embereknek. így a megemlékezés ünnepe lett a fegyverszünet napjának ünnepéből, és szigorúan cenzúráztak minden szavalatra kerülő költeményt. Csakis a halottakról és érdemeikről volt szabad beszélni, akik nem győztek: hanem a szabadságot megmentették. Az ellenállamok háború indítása esetén való bűnösségének és a bűnösség megtorlása problémájának tanulmányozására kiküldött albizottságot, amelynek tagiai, Schücking, La Fontaine (Belgium), Andersen (Dánia), Gratz Gusztáv és Pella (Románia). A jogi bizottságnak egyik nagyon érdekes feladata, hogy a berlini konferencia megbízásának megfelelően tanulmányozza és körvonalozza azokat a jogi szabályokat, amelyek alapián a nemzetközi jognak megfelelően esetleges határkiigazítások megvalósíthatók. Ennek a kényes feladatnak a megoldására La Fontaine, Schücking és Di Stefano (Olaszország) tagokat bízták meg. A közgazdasági bizottság megküldötte tagiainak, valamint az érdekelteknek Szterényi József bárónak a nemzetközi trösztök és kartellek kérdésében előterjesztett előzetes jelentését. A kérdés tanulmányozásával külön albizottságot bíztak meg, amelynek tagiai Treub (Hollandia), Szterénvi József báró, Smith (Anglia), Schneider (Németország) és Sundby (Norvégia). A kisebbségi kérdésben is megalakult már az albizottság, tagjai Studer (Sváic). Uhlir (Csehszlovákia), Djuvara (Románia), Wilfan (Olaszország) és Maizels (Lettország). ség szó eltűnt minden szónoklatból. Nincsenek és ne legyenek többé gyűlölt népek megszelídült szemeink előtt . . . A párisi magyarok körében, ami egyébként egészen fiktív csoportosítás: mert a párisi magyarok ősi magyar szokás szerint a követségen (s egy-két egyesületen) kívül egyáltalában nem érintkeznek egymással, — mégis egy közös érzés lett úrrá, — és pedig annak a veszteségnek az érzése, amit báró Korányi Frigyes rendkívüli követ távozása jelent a magyar érdekeknek. Ez a magyar „meghatalmazott miniszter" tudott a ma annyira nemtetsző arisztokratikus allűrök helyett emberileg és emberségesen tárgyalni és társalogni az emberekkel. Elmúlt idők jutnak eszembe. Abból a korból, amikor még Szécsen gróf és pazar ékszereiről híres felesége trónoltak annak a palotának óriási dísztermében, amely palotában ma a tribunal arbitral franco-hongrois hozza poros, túlnagy csillárok alatt és kopott, de pazar selyempamlagos előszobáiban lerakott bírói tógái alatt ítéleteit, minden eleganciát nélkülöző peres ügyekben. De a századeleji diplomácia legtökéletesebb gavallérja Mensdorff-Pouilly gróf londoni nagykövet volt, akivel sógora, Apponyi Albert gróf szíves ajánlólevele segítségével ismerkedtem meg, néhány évvel a háború előtt. Beszédében, mozdulataiban és modorában valóságos emberi műremek hatását keltette és festői fekete-arany udvari egyenruhája az orosz, német, olasz nagykövet tarka öltözetei mellett úgy hatott, mint egy pompás, ragyogó renaissance kép . . . Nőtlen ember volt és sógornője, MensdorffPouilly-Dietrichstein hercegná fogadta utolérhetetlen jóízléssel a hölgy vendégeket. De akkor, a lordok házában csak mint osztrák alattvaló tudtam páholyjegyet kapni.