Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 21. szám - Idegenforgalom és külpolitika. Előadta Lipovnitzky Pál, a Külügyi Társaság idegenforgalmi szakosztályának, Tasnády Szűs András ny. államtitkár elnöklésével f. évi október 23-án tartott ülésén

21 mértékben fontos, hogy az idegent Magyarország felé vonzzuk. Ne gondoljuk, hogy az idegen, csakúgy mint magunk is, saját elhatározásunkból választjuk meg nyári kőrútunkat, öntudat alatt ott van bennünk az a számtalan plakát, újsághír, prospektus, sportkép, fürdőhelyleírás, zene, baráti beszélgetés, útleírás és magazineillustráció, amely az évek folyamán lelkünkbe szivárgott. Mindannyian tudjuk, hogy időnkint, mintegy érthetetlen módon divattá válik egy-egy országot meglátogatni. Érdekes példa erre Dalmácia, ahová az utóbbi években csoportosan özönlenek az idegenek. Ez nem véletlen, hanem szerencsés és ügyes propaganda műve. Minden eszköz jó az idegenek figyelmének felkeltésére. A bor, a magyar zene, a magyar táncosnő, a magyar népviselet, egyes ügyesen elhelyezett újsághírek, illusztrációk, árúcikkek, sportrekordok, versenyek és versenyzők, de főleg a jó és egyszerű plakát, a minél rövidebb könyv vagy prospektus és a vetített és mozgófényképekkel kísért előadások. Mind. ebben a leglényegesebb az, hogy azt, amit adunk, amit hirdetünk, igaz legyen a legutolsó szóig. Nincs szükség semmiféle túlzásra, sőt az káros. Minden pontatlanság, ami kiderül — és előbb-utóbb minden kiderül, több ellenséget szerez, mint barátot és megingatja a belénk vetett bizalmat. Megengedem, hogy más országok is túloznak és sokszor olyat hirdetnek, aminek csak a fele igaz. Nagy visszaélés mutatkozik ily irányban, különösen a szállodai szobaárak, az élelem és a fuvardíjak hirdetésében. Nekünk, magyaroknak azonban fokozottabb mértékben kell ügyelnünk magunkra, mert bennünket is szigorúbban figyelnek és szigorúbban is ítélnek meg. A legjobb propagandista az az idegen, aki barátunkként távozik tőlünk. De a legádázabb ellenségünk az, aki valamiben csalódott vagy nálunk valamilyen kellemetlenség érte. Ebben az irányban a nyugati nemzetek sokkal érzékenyebbek, mint mi. Erre különben előadásom folyamán még visszatérek. Idegennyelvű kiadványainkról Néhány szavam volna még idegennyelvű kiadványainkról és propagandaanyagunkról általában. Hihetetlenül rossz és pongyola fordításban kerültek ki ezek a kiadványok még nem is olyan régen Magyarországról a külföldre. Ma már örvendetes javulás észlelhető ezen a téren, de azért még mindig távol állunk a kívánatos tökélytől. Alig van 5 ember Magyarországon, aki valóban úgy birná egyik vagy másik idegen nyelvet, mint például Apponyi Albert gróf, akinek kéziratai minden további nyelvészeti korrektura nélkül mehetnek a nyomdába. És még ez az 5 ember is szerényen elhárítja magától azt, mintha tökéletesen tudna valamely idegen nyelven. És éppen ennél a szerénységnél kezdődik a tudás. A föld alá szerettem volna sülyedni, amint egy amerikai barátunk kacagva kérdezte tőlem, vájjon igazán vannak-e Budapesten oly fürdők, ahol az emberek meztelenül bámulják egymást. Mutatta nekem, hogy a Budapesten nyomott kalauzban az áll, hogy itt fényesen berendezett „gaze-bathok" vannak. A gőzfürdőnek angol neve tudvalevőleg turkish bath vagy hammam. To gazé azonban tényleg merev nézést jelent. Ez persze csak egyike a legdurvább hibáknak. Ilyen is van bőven, de ennél még sokkal több a helytelen mondatfűzés és a franciátlan vagy angoltalan vagy elavult szerkezet, amit az idegen műveletlenségnek és udvariatlanságnak számít, mert feltételezi és ehez teljes joga is van, hogy azt a propagandaművet, amit elébe tesznek, oly gondosan és tökéletesen nyújtsák át neki, hogy abban semmi hiba ne legyen. Ez is egyike azoknak az okoknak, amelyek engem arra késztetnek, hogy nagy örömmel üdvözöljem az Idegenforgalmi Tanácsot, mert remélem, hogy lesz arra módja, hogy minden, de kivétel nélkül minden, a külföldre szánt müvet előzetesen megcenzurázzon nyelvészeti szempontból. Él itt Pesten számos oly született idegennyelvű barátunk, aki szívesen és olcsón vállalkozik arra, hogy a magyarul megírt és angolra vagy franciára stb. lefordított művet újra lefordítsa angolból angolra, franciából franciára vagy olaszból olaszra. Követségeinken és konzulátusainkon halomszámra láttam oly nyomtatványokat, amelyeket egyszerűen nem mernek kiosztani, mert nem akarják magukat és Magyarországot kitenni a nevetségnek. És mindezért egyszer súlyos összegeket adtunk ki. Még sokkal fokozottabb mértékben áll ez az elv azokra, akik — nagyon sokszor egyéni ambícióból — előadásokat akarnak tartani a külföldön. Ezeknek megválogatása nagyobb művészet, mint a diplomaták kiküldése. Mert a diplomata többnyire nem dolgozik a nyilvánosság előtt és soha sincs kitéve annak, hogy pillanatnyi támadásra nyomban riposztoznia kellessen. Az előadó azonban a nyilvánoság előtt dolgozik és — saját tapasztalatomból mondhatom — másodpercek alatt a legkínosabb keresztkérdések hínárából kell magát a legnagyobb lélekjelenléttel kivágnia. Éppen Amerikában és Angliában volt alkalmam meggyőződni arról, hogy ezen a téren az egyéni akciók és nem odavaló egyének mily mérhetetlen kárt okozhatnak. A propaganda tehát, amint látjuk, kétélű fegyver. Amennyi hasznot jelent akkor, ha szigorú előzetes megfontolással és tökéllyel csináljuk, annyi, sőt még több kárt okozhat, ha rosszul vagy alkalmatlan emberekkel és .eszközökkel végezzük. Már gyakran tapasztaltam, hogy azok, akik sohasem voltak valamely idegen országban, innen Pestről sokszor sokkal jobban ismerik azt az országot, mint olyanok, akik azt bejárták és céltudatosan tanulmányozták. Már pedig szerintem