Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1928 / 18. szám - A PERUGIAI NYÁRI EGYETEM
1928 Szeptember 16 reneszánsz annyi művészeti emléke látható, de amely már a rómaiak idejében, sőt azt megelőzően, már az etruszkok alatt is magas kultúrának volt a székhelye. A másik szempont a klimatikus viszonyok megfelelő honorálása volt. Perugia Olaszország egyik legbájosabb vidékén fekszik, az ország szivében, négy órányira Rómától, három órányira Firenzétől, domboktól körülvett vidéken, ahonnan a históriai szerepet játszott kisebb olasz városok egész sora — Assisi, Orvieto, Spoleto, Siena stb. — könnyen megközelíthető, de amely a maga enyhe, kedves éghajlatával is kellemes tartózkodást biztosít, bár az idei nyár abnormis melege bizony valóságos katlanná változtatta át ezt a máskülönben oly enyhe éghajlatú helyet is. Végül a harmadik szempont a városnak aránylagos kicsisége volt — Perugia lakosainak a száma mintegy 40 ezer, — amely egyrészt biztosítja az egyetem látogatóinak a városi környezet által nyújtható előnyöket, viszont másrészt nem vonja el a figyelmüket a nagyváros által nyújtott sok szórakoztatás által a komoly tanulmányoktól. A perugiai külföldi egyetem élére egy rendkívül agilis organizátort, Luppatelli ügyvédet állították, mint rector magnificust. ö, a melléje beosztott buzgó titkárnővel együtt látja el az adminisztráció sok teendőjét, azonban igazgató-bizottságot is szerveztek, melyben az olasz kultúrális élet sok vezetője nyert megbízást. Az egyetem tulajdonképeni programja kettős: az olasz nyelv alapos megtanítása és a tudomány legkülönfélébb szakmáiból tartott előadások útján az olasz kultúra mai állásának a megismertetése. A nyelvtanítás ismét kettős tagozatra oszlik, amennyiben van külön, úgynevezett előkészítő tanfolyam és van nyelvtani kurzus. Amaz, Guarnieri amsterdami egyetemi magántanár, máskülönben természetesen született olasz szakférfi vezetésével, rendkívül praktikus módszerrel tanítja meg a hallgatót — még azt is, akinek az olasz nyelvben úgyszólván semmi jártassága sincsen — a nyelv elemeire. Guarnieri előadásaiban kizárólag olaszul beszél, de a Berlitz-módszerre emlékeztető, azonban annál tökéletesebb eljárásában óráról-órára vezeti rá a hallgatót nemcsak szókincsének a szaporítására, hanem a grammatika szabályaira, az igeragozásra stb. is. A nyelvtanítás másik eszköze a rendszeres nyelvtani leckék útján történik, amelyeket a hallgatók — saját választásuk szerint — a nekik legkönnyebben megérthető egyéb nyelvek valamelyikének a segítségével vehetnek. Van angol, francia és német segédnyelvvel dolgozó nyelvtani kurzus, amelyek mindegyikén és külön órában tanítják a kezdőket és külön a haladókat. Míg az előbbiek feladata a dolog természete szerint inkább grammatikából, az utóbbiak már olasz költők és prózaisták műveinek az olvasása és elemzése útján tökéletesítik a nyelvismeretüket. Rendkívül változatos az olasz kultúra különféle ágazataiból vett, illetve a különböző tudományágakból olasz szakférfiak által tartott előadások sorozata. Mikor a Külföldiek Egyeteme két évvel ezelőtt megnyílt, maga Mussolini is előadást tartott ott, kívüle pedig Nobile tábornok, az azóta bizonyos tekintetben tragikus hírnévre jutott repülő is az előadók közé tartozott, sőt az egyetem hallgatói élvezhették a világhírű Marconi előadásait is. Természetes, hogy a neves előadók névsora évről-évre változik, de az idén is sok, rendkívül érdekes előadót hallgathattunk. Ott szerepelt pl. Giannini rkiv. követ és meghatalmazott miniszter, aki Olaszország gyarmatpolitikájáról adott elő 9 órában, aztán Ducati egyetemi tanár, aki az etruszkok kultúráját ismertette 10 órában, továbbá Colasanti, az olasz régiségek és szépművészetek vezérigazgatója, aki' már Budapesten is tartott előadást a Korvin Mátyás Egyesületben s aki Perugiában a barokk-művészetről adott elő, nemkülönben az ugyancsak nálunk, a Magyar Külügyi Társaságban tartott előadásáról ismert Bottai államtitkár, aki az ú. n. korporativ, (tehát a fascizmus alapját alkotó) eszmének a külföldi törvényhozásokban való térfoglalásáról beszélt. Nagy érdeklődést keltett Gemelli franciskánus páternek, a milanói kath. egyetem rektorának az emberi jellem modern filozófiai megítéléséről adott érdekes tanulmánya, éles polémiát folytatva a napjainkban sokat emlegetett Freud professzor elméletével. Szerepelt továbbá az előadói lisztán Fedele, volt közoktatásügyi miniszter, Bodrero, volt államtitkár, aztán a tavasszal, az olasz képviselői csoporttal Budapesten megfordult Solmi és Bortolotto egyetemi tanárok stb. Általában elmondható, hogy ez az előadás-sorozat valóban a tudomány legkülönbözőbb ágait ölelte fel, mert volt benne történelmi, jogi, filozófiai, művéVELIE 6- és 8-hengeres amerikai autó vezérképviselet SCHMALZ JÓZSEF AUTÓPALOTA (6-11) + (2005) DOHÁNY-UTCA 22—24 TELEFON: JÓZSEF 425—68