Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám - Az olasz - albán barátkozás gazdasági háttere

Magyar Külpolitika • 1216—17. szám AZ OLASZ-ALBÁN BARÁTKOZÁS GAZDASÁGI HÁTTERE Irta: KUN PÁL A

z európai közvéleményben hálás talajra talált az a föltevés, hogy Olaszország külpolitikájában nem mindenben megokolt, hiú, expenzív célokat követ. Nem akarunk ezen a helyen ennek a nézetnek jogosultságáról vagy alapnélküliségéről mélyenjáró diszkusszióba bocsátkozni, hanem a kérdést, a politikai tendenciákkal aláaknázott területtől távolmaradva, a gazdasági objektivitás eszközeivel szemléljük. Nagyfokú felületesség kell ahhoz, hogy Itália külpolitikai törekvéseinek indító okait kizárólag Mussolini fékevesztett ambíciójában keressük. Nem. Ezen az uton elindulva nem találhatunk elfogadható magyarázatra. A politikai ténykedéseknek minden esetben megvan a gazdasági megokoltsága; ilyen alapon fogva meg a kérdést, igyekezzünk kihámozni, Olaszországnak milyen gazdasági érdeke diktálta az olasz külpolitikának az olasz-albán kapcsolat megteremtését. Olaszországnak a háború előtt hatalmas emberexportja volt. Észak- és Dél-Amerika ipari városai százezerszámra nyelték el a kivándorló olasz tömegeket. A világháború az emberfeleslegnek ezt a levezetési lehetőségét megszüntette, de ezzel szemben maga a háború nagy tömegeket vett igénybe és fogyasztott el, úgy hogy még a háborús évek alatt is tűrhetőek voltak az állapotok. A háború azonban elmúlt, megindult a békés munka, az emberszaporodás elérte a régi méreteket, sőt Mussolini szinte programmjába vette a szaporodás minden eszközzel való elősegítését. Mindezzel szemben áll azonban az a tény, hogy a felesleges emberanyagot egyre nehezebb elhelyezni, mert hiszen azokban az országokban, melyek felé eddig a kivándorlás főképpen irányult, a gazdasági viszonyok szintén nehezek, éppen ezért a bevándorlás vagy korlátozva, vagy tiltva van. A nagy emberfelesleg természetesen nyomasztólag hat nemcsak speciálisan a munkapiacra, de általában az egész gazdasági életre is. Ennyit arról, ami az emberexportot illeti, de a háború után az olasz ipar és kereskedelem egyéb kiviteli piacait is jórészt elvesztette. Németország, Ausztria-Magyarország, Svájc és Franciország, melyek a feles olasz árúcikkeket a háború előtt felvették, ma már ilyen szempontból vagy egyáltalán nem, vagy pedig csak kis mértékben jöhet számításba. A kormány, a nagyipar és a kereskedelem minden igyekvése tehát arra irányul, hogy ebben a viszonylatban szerződések, erőszak és a külpolitika minden használható fegyvernemének igénybevételével kedvező változást provokáljon. Ennek a körülménynek tudható be, hogy Mussolini célkitűzéseinek élére az adriai programm megvalósítását helyezte. Ennek a programmnak egyik sarkpontja volt az olasz-albán viszony rendezése, jobbanmondva az olasz beíolyásnak Albániában való kiépítése és szerződésszerű biztosítása. Említettük, hogy kizárólag a gazdasági mozgató okokat vizsgáljuk, minden más szempontot félretéve, tehát vegyük szemügyre, melyek azok az előnyök, amelyeket az albán piac megszerzése az olasz gazda sági élet szempontjából jelent. Albánia kulturálisan egész alacsony nívón álló, de gazdaságilag rendkívül fejlődésképes állam. Már most meg kell állapítani, hogy a háborút követő években jelentős fejlődés vette kezdetét, olyannyira, hogy ha a haladás eddigi tempóját tartani fogja, továbbá, ha az olasz támogatás már érni kezdő gyüutak, vasutak, hidak épülnek. Ipari és kereskedelmi mölcsei mutatkozni fognak, kétségtelen, hogy néhány éven belül Albániát a modern európai államok sorába iktathatjuk. Mindenütt szerte az országban vállalatok egész sora létesült és általában az egész országban a gazdasági tevékenység és fejlődés megindulása konstatálható. A modern mezőgazdasági termelésnek eddig hírét sem hallották, a mezőgazdasági kultúra a mi szemeinknek elképzelhetetlenül mélyen állott, a paraszt nem is igyekezett többet^ kihozni földjéből, mint amennyire neki és családjának szüksége volt. Hogy a lakosságot tudatos és eredményes földművelésre nevelje, a kormány az ország különböző részeiben a legmodernebb eszközökkel felszerelt mintagazdaságokat állított fel és a parasztnak olcsó hitel nyújtásával lehetővé tette modern gépek megszerzését. Hogy ez a céltudatos politika hova vezetett, minden kommentárnál világosabban bizonyítják a következő, olasz forrásból merített számadatok: 1924- ben Albánia 4.85 millió 1925- ben Albánia 2.65 milló 1926- ban Albánia 1.02 millió aranyfrank értékben importált gabonát, ezzel szemben az ország gabonaexportja az 1925. évi 1.09 millió aranyfrankról 1926-ban 1.82 millió aranyfrankra emelkedett. A későbbi időpontra vonatkozólag, sajnos, nem állnak adatok rendelkezésünkre és a fentemlített számok sem tekinthetők hiteleseknek, minthogy az albán statisztikai felkészültség hiányában,, fenti adatok olasz körök becslésének eredményei. Ezek a számok is mindenesetre elegendő bázist nyújtanak ahhoz a megállapításhoz, hogy az albán mezőgazdaság igen rövid idő alatt tiszteletreméltó haladást tett. Természetesen további nagyfokú fejilődésre kell számítani, ha tekintetbe vesszük, hogy az^ 1927—28. évi budgetben újabb nagymennyiségű gépés szerszám beszerzése van előirányozva. A fejlődésnek ugyanezt az érdekes képét láthatjuk az iparban. Az olasz tőkeérdekeltségek támogatásával egész sereg ipari vállalat létesült. Malmok, makarónigyárak, tésztagyárak, sőt vagóngyár is alakult, amelyeknek megfelelő foglalkoztatása az általánosan fejlődő gazdasági élet teremtette szükségletek révén biztosítottnak tekinthető. Ezeken a vállalatokon keresztül az olasz tőke ügyesen keresztül-kasul belefonódott az ország gazdasági vérkeringésébe, úgy, hogy ma már biztosítottnak látszik az olasz hegemónia az albán gazdasági élet irányításában. Hogy milyen mértékben kaparintotta magához Itália az albán külkereskedelmet, élénken illusztrálják a következő — ugyancsak olasz forrásból eredő — adatok: 1926-ban Albániába bevitt áruk értéke 24.8 millió aranyfrank volt, a kivitelé ezzel szemben 11.9 millió aranyfrank. A beszerzett adatok szerint a ki- és behozatal a jelentékenyebb államok között a következőképpen oszlik meg: bevitel Kivitel 1920 1 25 li/6 1925 Itália 16,673.559 16,386.670 5,484.126 10,051.110 Görögő. 3,103.255 4,521.759 3,927.525 4,141.065 Délszlávia 1,131.014 708.694 241.211 442.998 Anglia 1,233.768 135 — 4.708 U. S. A. 563.855 84.437 2,001.675 2,429.325 Olaszország bevitele Albániába tehát ötször akkora volt, mint a sorban közvetlenül utána következő legtöbbet importáló államé. Olaszország sejthető legközelebbi célja az albán ipar és mezőgazdaság fejlődési tempójának gyorsítása, az olasz tőke kedvező elhelyezkedésének és az olasz befolyás gazdasági kiépítésének szempontját nem tekintve, kétségtelenül az emberfelesleg levezetésének elősegítése is. Ha Albánia a modern átalakulás terén csak az eddigi tempót is tartani tudja, úgy ez a titkos olasz kombináció minden bizonnyal rövid időn belül a megvalósítás stádiumába kerülhet. Az olasz-albán relációt nem szabad tehát pusztán par excellence politikai akciónak tekinteni és azt kizárólag ebből a szempontból megbírálni, mert a két ország között létrejött szerződés hátterében nagyon fontos, mindkét, de legelsőbben Olaszországra nézve nagy horderejű gazdasági megfontolások rejlenek.